Törésmentes körömerősítes 5 lépésben

Körmeink ápolása rendkívül fontos, főleg akkor, ha töredezettek és vékonyak. Ennek sokféle kiváltó oka lehet. Azonban szerencsére ugyanennyi lehetőségünk van körmeink erősítésére is.
Futás, mint újévi fogadalom

Az újév beköszöntével számtalan ember dönt úgy, hogy az újesztendőben egészségesebben fog élni és elkezd sportolni. A legnépszerűbb ezek közül is a futás. Talán ezt fogadják meg a legtöbben, de elkezdeni és életvitelszerűen űzni, már igen kevesen csinálják. Azonban, ha mégis neki állunk, akkor miket tartsunk szem előtt?
A lelki béke és nyugalom megtalálása önbizalmat ad a célok eléréséhez

A lelki béke megteremtésének és megőrzésének módja az elégedettség — így gyakorold a célok könnyű elérése érdekében.
Folyton korog a gyomrod?

Biztosan nálad is megfigyelhetők az éhség tipikus jelei: korog a gyomrod, remegsz, esetleg még szédülsz is. A szervezeted figyelmeztet, hogy ideje enni, hiszen ahogy az autónak szüksége van üzemanyagra a működéshez, úgy a testnek élelmiszer kell, hogy energiát termeljen a túléléshez és a fejlődéshez. Az éhségérzet teljesen normális, ha valóban táplálékra van szükséged, néha azonban akkor is ezt az üzenetet kapod, ha valami más gond van.
Szerencsehozó és kerülendő falatok szilveszterre és újévre

Az elmúló óesztendő, illetve az érkező újév fontos esemény, összekapcsolódnak, hatnak egymásra. Minden kultúrának megvannak a maga szerencsehozó ételei, lássuk mivel köszöntsük a 2024-es esztendőt!
Hogyan tehetjük könnyebbé házi kedvencünk szilveszterét?

A legtöbb ember izgatottan várja szilveszter éjszaka a tűzijátékot. Amikor kezd sötétedni, indulnak a nagy hanghatással és fénnyel járó durrogtatások. Nekünk szórakozásnak számít, de a legtöbb házi kedvenc ezt nem így gondolja. Vonyítanak, nyugtalanul és remegve szaladgálnak a környéken vagy elrejtőznek a legtávolabbi sarokban. De mit tehetünk mi, hogy számukra is kellemesebben teljen ez az ünnep?
Szilveszteri népszokások és babonák

A népi kalendárium szerint szilveszter és az új év első napja szorosan összefügg egymással, ezért a két nap hiedelmei és szokásai is hasonlóak. A szilveszter és újév napja a babonák és a hiedelmek igazi színes sokasága.
Egyedül a két ünnep között

Sok cikket olvasni arról, hogy hogyan töltsük a karácsonyt ha egyedül maradunk. Azonban arról kevesebb cikket találni, hogy mi van ha valaki egyedül tölti a karácsonyt és az azt követő időszakot is. Ez persze lehet egy egyszeri alkalom, vagy éppen egy visszatérő jelenség is, ha valaki egyedül él. Az alábbi cikkben arra kaphatunk választ, hogy mit érdemes ilyenkor csinálni és mivel tölthetjük az időnket a két ünnep között.
Mire figyeljünk az ajándék visszaváltásakor?

A leggondosabban kiválasztott ajándékkal is megesik, hogy a megajándékozott nem szeretné megtartani. Nem tetszik neki, nem jó a méret, nem jó a színe, már van belőle itthon, vagy csak hibás a termék. Ha bármilyen probléma felmerül, akkor a két ünnep között van lehetőségünk helyrehozni a bakit. Na de hogyan?
Egészségügyi kockázatot jelenthet a sok túlóra

Az átlagos, 40 órás munkahét normálisnak, sőt egyeseknek akár túl könnyűnek is tűnhet, de egy amerikai orvosi lapban megjelent tanulmány szerint e fölé valóban nem tanácsos emelnünk a heti munkaidőnket, ugyanis a túlóra kifejezetten káros az egészségünkre
Nehéz elhinni, de idén másmilyen is lehet a karácsony

A karácsony rengeteg magyarnál jelenti a mértéktelen evést és ivást, a túlzott alkoholfogyasztásról nem is beszélve. Talán nem véletlen, hogy sokan az új esztendőt általában valamilyen fogyókúrával kezdik. Pedig, némi odafigyeléssel elkerülhető, hogy a karácsony a hízásról szóljon. Itt van 4 tipp, amelyekkel egészségesebben vészelhetjük át az ünnepeket.
Mit kezdjünk a karácsonyi depresszióval?

A klasszikusan családi téli ünnepek közeledtével rosszabb pszichés állapotba kerülhetnek azok, akik élethelyzetük, magányuk, téli depressziójuk vagy más ok miatt amúgy is hangulati válságban vannak.
A szaunázás jótékony hatásai, betartandó szabályai

Finnországban, ahonnan a szauna ered, évszázadok óta ez a legtermészetesebb egészségmegőrzési módszer. A forró kabin utáni hideg vizes mártózás rendkívül hatásos méregtelenítési mód, azonban nem ajánlott mindenkinek.
Túlóra pótlék 2024 számítása és a túlóra elrendelésének szabályai

Túlóra pótlék 2024 számítása, a túlóra elrendelése és mértéke. Mennyi túlóra lehet egy hónapban? Túlórák elszámolása 2024-ben: ha Önt is munkaidejét meghaladóan dolgoztatják munkahelyén (vagyis "túlóráztatják"), akkor Önnek is járhat túlóra pótlék, pihenőnap vagy szabadidő az új Munka Törvénykönyve szabályai alapján.
Vajon mi a hosszú élet titka?

Rendszeres mozgás? Kiegyensúlyozott étrend? Stresszcsökkentés? Megfelelő hidratálás? Rendszeres szűrővizsgálatok? Egészségtudatos élet? Elegendő és pihentető alvás? Hogy valójában mit tartanak a hosszú élet titkának, ma utánajárunk!
Egyedül karácsonykor

Bizony vannak, akik az ünnepet nem szerettei körében töltik, hanem egyedül. Ha a gyermekünk külföldön él és nem tud hazautazni, vagy valamelyik szülőnk dolgozik külföldön és nélküle ünneplünk, vagy a testvérünk, esetleg barátaink költöztek messze, sajnos alakulhat úgy, hogy az ünnepeket nem tudjuk együtt tölteni.
Ünnepi etikett

Ünnepi etikett, avagy illemszabályok az asztalnál. Kinek van rá szüksége, miért, mikor, mire jó? Ezt a cikket olvasta már?
A bor jótékony hatásai

Évtizedek óta kutatják a bor élettani hatásait, ám mindig találunk újat, érdekeset, megszívlelendőt.
Népi emlékezet őrzi a teknőkaparó emlékét, de ki volt ő?

Az ország délkeleti szegletében a Tisza és Maros mentén egy igazán különleges ember alakját őrzi a népi emlékezet. Táltosként tartják számon, hihetetlen történetei és jövőbe látó jóslatai okán. Nem tudják pontosan hol született, és mikor, hol élt és hol halt meg, még az sem maradt fent, hogy mi volt a teljes neve. A történetek és a figurája szájról szájra terjedt. De ki volt ő és milyen jóslatok fűződnek a nevéhez?
Társasjátékok a téli szünetre

Mit játsszunk az ünnepekkor? Mivel kössük le a gyerekeket? Milyen programot válasszunk, ha minőségi együtt töltött időre törekszünk? Máris összegyűjtjük a legkedveltebbeket!