Menü

A beteges birtoklási vàgy kialakulása

A birtoklás az emberi természet természetes része, ha ésszel csináljuk, kontroll alatt tartjuk. A birtoklás – sajnos – ma már teljesen természetes dolog, sőt törekszünk arra, hogy minél több javat magunkénak tudhassunk, ahogy törekszünk arra is, hogy minél több ismeretségünk legyen. Ez utóbbinál csak az a baj, hogy a birtoklás minden esetben azt feltételezi, hogy a birtokolt dolog egy tárgy, eszköz, vagy képesség. Márpedig embert nem lehet birtokolni… valójában nem, mivel mindenkinek van szabad akarata.

Ezért nagyon fontos elengedni a benned lévő haragot, dühöt és gyűlöletet

A harag, düh, gyűlölet igen erőteljes érzelmi megtapasztalások, amelyek minőségükből adódóan a tűz elemhez tartoznak. Az EGO parazsa ez, amelyre egy más személy vagy életesemény ha olajat önt, akkor féktelen lángokká lobban.

Az elvesztett motiváció nyomában

Az őszhöz közeledve előfordulhat, hogy kisebb lendülettel és kedvvel tudunk nekilátni teendőinknek, és olyan dolgokért, célokért is nehéz erőfeszítéseket tennünk, amik korábban feltöltöttek, motiváltak minket. A koronavírus-járvány alatti folyamatos változások igénybe vehették rugalmasságunkat és belső erőforrásainkat, ez pedig hatással van év végi motivációnk szintjére is.

A viselkedési függőség okai

A viselkedési függőségek a szenvedélybetegségek külön csoportját alkotják, és ezen esetekben az érintettek nem valamilyen kémiai anyagtól (drog, alkohol stb.) függenek, hanem egy viselkedési mintázattól.

Kellemes utazást!

Aki már legalább egyszer utazott az életben, jól tudja, hogy a nyaralásoknak, városlátogatásoknak és kirándulásoknak milyen jótékony hatásai vannak az életünkre. A stressz nélkül eltöltött üdülések és szép helyeket felkereső kirándulások után általában rögtön jobban érzi magát az ember, és a hazaérkezése után is frissen és megújult erővel kezd hozzá hétköznapi életéhez. A rövidtávú hatások mellett azonban több hosszú távon is előnyös változást hoz az utazók életébe az utazás.

Az érzelmi zsarolás árnyékában

Vannak egyértelmű helyzetek. Elütnek egy autóval, kirúgnak a munkahelyedről, megvernek vagy hozzád vágnak egy teljes étkészletet… Ezeket az élményeket könnyű észrevenni, és viszonylag egyszerű értelmezni is

Kényszeres gyűjtögetés?

„Ez még jó lesz valamire”- ismerős mondat? Bárkivel előfordulhat, hogy bizonyos dolgokat sajnál kidobni, mert „felveszi majd egyszer”, vagy „jó lesz az még egyszer”, azonban van egy pont, ami után már kényszeres gyűjtögetésről beszélünk.

A hálával kimondott köszönet becsben tartott értékei

Korábbi kutatások eredményeiből egyértelműen kiderül, hogy akik kifejezik a hálájukat, és köszönetet mondanak akár egy apró szívességért is, sokkal jobb megítélés alá esnek. De nem csak ezért érdekes az az egyszerű szó, hogy „köszönöm”.

Sorozatfüggőség

Egy hosszú nap után jól esik megnézni egy filmet, vagy egy részt a kedvenc sorozatunkból, hogy addig is eltereljük a figyelmünket a mindennapos problémákról, és hagyjuk az agyunkat egy kicsit pihenni. Ez a tevékenység egyáltalán nem káros, de kevesen tudják, hogy a sorozatok is ugyanolyan függőséget okozhatnak, mint a káros szenvedélyek.

4+1 tipp, ami segít, ha rossz a kedved!

Mindenkivel megesik, hogy időnként az érzelmek maguk alá temetik. Nem kell ehhez különösebben depresszív alkatnak lenni, se pesszimista életszemléletűnek. Normális. Mégis, ezeket a tippeket felhasználva, hamarabb jó lesz a kedved, újra!

Mosolyogj a világra!

Az egészséget nem csak testileg, de lelkileg is ápolni kell. A lelki bajok gyógyítására az egyik leghatásosabb módszer egy mosoly. Akár egy erőltetett mosoly is csodákra lehet képes, illetve pozitív hatással is bírhat.