Menü

Amikor az AI diktálja a tempót – így maradhatsz ura a saját munkádnak

A nap sokaknál ma már ugyanazzal kezdődik: még fel sem ébrednek igazán, de már a telefonjukon görgetik az új technológiai újdonságokat. Friss eszközök, „kihagyhatatlan” módszerek, hatékonyságnövelő tippek jelennek meg egymás után, és könnyű azt érezni, hogy aki nem tart lépést, az végleg lemarad.

Csapatban erősebbek vagyunk – BSI Futónagykövet találkozó 2026

Február 14-én ismét összegyűlt a BSI Futónagykövet-közösség a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, hogy megéljük a futás és a közösségépítés iránti közös szenvedélyünket. Közel százan voltunk, én pedig immár 7 éve képviselem ebben a közösségben lakóhelyemet, Tamásit.

Torkos Csütörtök – a nap, amikor féláron ünnepel a gasztronómia

A Torkos Csütörtök hosszú éveken át a hazai vendéglátás egyik legjobban várt eseménye volt. A farsangi időszak lezárásához kapcsolódva, hamvazószerda utáni csütörtökön rendezték meg, és az volt a lényege, hogy az akcióhoz csatlakozó éttermek jelentős kedvezményt adtak a teljes fogyasztásra.

40 nap, ami rólad szól – Elkezdődött a nagyböjt, itt az idő változtatni

Hamvazószerdával hivatalosan is elindult a 40 napos böjt időszaka, ami nemcsak az egyházi év fontos része, hanem remek lehetőség arra is, hogy egy kicsit rendet tegyünk magunkban.

Hogyan küzdjünk a téli szorongás és depresszió ellen?

A hideg, rövid nappalok és a kevés természetes fény sok embert érintő problémát, a téli szorongást vagy depressziót okozhatnak. Bár a jelenség gyakran enyhébb formában jelentkezik, hosszabb távon jelentősen ronthatja az életminőséget.

Amikor a terep tanít – Tihany Trail, tél, hó és szívvel futás

Van egy pillanat a rajt előtt, amikor minden csendes lesz. Amikor nem az eredmények számítanak, hanem az út, ami idáig vezetett. A Tihany Trail ilyen pillanatokból épül fel: hóban, szélben, szívvel futva. Ez a verseny nemcsak kihívás, hanem találkozás önmagunkkal. És néha már az indulás is ajándék.

A 2026-os év szín és öltözködési trendjei

Minden évnek megvannak a maga divatszínei és jellegzetes stílusai, nézzük, hogy a 2026-os évben ezek hogyan alakulnak.

Tilos sóval felszórni a járdát – helyettesítsük környezetbarát módon

A téli hónapokban a csúszós járdák komoly balesetveszélyt jelentenek, ezért a síkosságmentesítés elengedhetetlen. Sokan azonban még mindig automatikusan a sóhoz nyúlnak, holott ez nemcsak környezetkárosító, hanem jogszabályba is ütközik.

Hólapátból közösségi élmény – amikor a tél összehozta a szomszédságot

Ritkán gondolunk bele, de néha egy teljesen hétköznapi, sőt kissé nyűgös feladatból lesz a legjobb közösségi program. Így történt ez akkor is, amikor egy vastagabb havazás után nemcsak a járdák, hanem a szomszédok közötti falak is „letakarításra” kerültek. A hólapátolás ugyanis váratlanul közös élménnyé vált, amiből a gyerekek, a szülők és az egész utca csak nyert.

Extrém hideg idején is felelősek vagyunk az állatokért

Az elmúlt években egyre gyakoribbak az extrém időjárási helyzetek, amelyek nemcsak az embereket, hanem a háziállatokat is komoly kihívás elé állítják. A tartós hideg, a fagy, a szél és a csapadék különösen veszélyes lehet a szabadban tartott kutyák számára.

Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?

Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.

Biztonságos téli közlekedés – a katasztrófavédelem tanácsai

A téli időjárás jelentősen megnehezíti a közlekedést: a hó, az ónos eső, a köd és a fagyos utak egyaránt növelik a balesetek kockázatát. A katasztrófavédelem minden évben felhívja a figyelmet arra, hogy megfelelő felkészüléssel és körültekintő magatartással a veszélyek nagy része megelőzhető.

Újévi babonák – Mit tegyünk (és mit ne), hogy szerencsés legyen az évünk?

Az újév kezdete évszázadok óta különleges jelentőséggel bír: sok kultúrában úgy tartják, hogy az év első napján tett cselekedetek, elfogyasztott ételek és kimondott szavak meghatározzák az előttünk álló tizenkét hónap sorsát.

Most? Most!

Az újévnek van egy furcsa szava, ami ilyenkor mindent áthat: most. Nem holnap, nem majd ha jobb lesz a helyzet, nem ha több időm lesz – hanem most.

Mihez kezdhetünk a porfogó karácsony ajándékokkal?

Van az úgy, hogy már a csomagolásból tudjuk, hogy nem fogunk használni egy karácsonyi meglepetést. Az ünnepi ajándékok többnyire elérik a céljukat, ám az első lelkesedés után gyorsan a feledés homályába vesznek. Felmerül a kérdés, hogy az egész folyamat inkább csak egy korábbi varázsát vesztett megszokás, vagy valóban van még értelme azoknak a tárgyaknak, amelyeket az év végén kapunk.

Dolgozni az ünnepek alatt

Karácsonykor én dolgozom egy rádióban, szilveszterkor a férjem szolgál a tűzoltóságon. Az ünnepi időszakot legtöbben a pihenéssel, a családi együttlétekkel és a feltöltődéssel azonosítjuk. Ugyanakkor sokak számára a karácsony vagy a szilveszter nem a szabadságról, hanem a munkáról szól.

Egy alma, nálunk idén tizenhárom szelet – egy régi magyar szokás üzenete

A karácsony előtti napokban sok családban kerül elő újra egy-egy régi magyar szokás, amely talán egyszerűnek tűnik, mégis mély jelentéstartalommal bír. Ilyen a szenteste felszeletelt alma hagyománya is, amely generációkon átívelve őrizte meg helyét az ünnepi asztalon.

Advent: a lassulás művészete egy zajos világban

Ahogy közeledik az év vége, a városok fényei egyre élesebben rajzolódnak ki a korai sötétedésben, és velük együtt megérkezik az advent hangulata is. Ez az időszak eredetileg a várakozásról szólt – arról a csendes, bensőséges állapotról, amikor nem rohantunk, csak hagytuk, hogy megérkezzen az ünnep.

Óraátállítás 2025 őszén

Október vége felé minden évben elérkezik az a bizonyos hétvége, amikor újra előkerül a kérdés: „Most előre vagy hátra kell állítani az órát?” Idén október 26-ról 27-re virradó éjjel, vasárnap hajnalban háromról kettőre kell visszatekerni a mutatókat. Ez azt jelenti, hogy egy órával tovább alhatunk, hiszen kezdetét veszi a téli időszámítás.

Ősz a kertben – a csendes álom ideje

A hűvös napok érkezésével az udvar is átváltozik. A harsány nyári színek helyét átveszik a szürkésebb árnyalatok, a virágágyások fölött pedig ott lebeg a nyugalom látszata. Sokan ilyenkor hajlamosak elengedni a kültéri munkát, mondván úgyis vége a szezonnak. Pedig éppen ilyenkor dől el, milyen lesz tavasszal a kert, hiszen a minőségi gondoskodás minden percét visszaadja a környezetünk.