A passzív dohányzás veszélyei

A passzív dohányzás, vagyis amikor valaki nem dohányzik, de mások füstjét belélegzi, komoly egészségügyi kockázatokat rejt magában. Ez a fajta dohányfüst belégzése ugyanúgy tartalmaz káros anyagokat, mint az aktív dohányzás.
Mindig mindig mindig kössük be a gyereket (is) az autóban!

Még mindig sokan nem kötik be a gyereküket az autóban. Háromgyerekes anyaként pontosan tisztában vagyok vele, mekkora macera több gyereket is ki-be kötözni a kocsiban, de bármilyen fáradságos is a művelet, mindig gondoljunk arra, hogy az életét menthetjük meg.
Milyen veszélyekkel jár a digitális tér a gyerekekre nézve?

A digitális tér veszélyeiről beszélgettünk a helyi rádiónk egyik adásában, ez pedig különösen aktuális és fontos téma, hiszen a gyerekek számára számos különböző aspektust érintenek.
Amikor a munkahely a lustasággal tesz tönkre

Hallottál már a kiégés (burnout) szindróma „kis testvéréről”, a boreout-ról? Mit is jelent ez pontosan? Legtöbbször nevetségesnek tűnhet unatkozni egy munkahelyen, netán lustának titulálhatjuk az egykedvű kollégákat. Sok esetben azonban nem közönyről van szó, csupán nincsenek kihasználva a munkatárs képességei az adott helyen, amitől a krónikus unalom szindróma áldozatává válhat.
A közösségi média és a testképzavar

A közösségi média és a testképzavar közötti kapcsolatot már számos kutatás vizsgálta, és elég erős összefüggések rajzolódnak ki.
Az intuitív étkezés művészete

Sok fajta diéta létezik, azonban ezek közül vannak olyanok, amelyek hosszú távon nem fenntarthatóak, nem érik el a kívánt hatást, vagy egyszerűen pszichésen lehangolóak. Az intuitív étkezés egyfajta életmód, melyben a testünkkel összhangban próbálunk meg étkezni, elhagyva a diéták káros szokásait.
Ma van a Költészet napja!

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt.
Hogyan tart két lábon egy baráti társaság?

Mi jut eszedbe először akkor, ha baráti társaságokról hallasz? A saját közösséged? Esetleg egy régi iskolai csapat, amiből azóta már szétszéledtetek? Bármelyik is legyen, a baráti csapatok sokunk életének meghatározó részei, ami nem véletlen. Megtartanak és biztonságot sugallnak, megnyugtatnak és inspirálnak. Azonban mik a sajátosságai és miért választjuk éppen azokat a bizonyos embereket magunk mellé?
Fenntarthatósági témahét

A fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb témája, amely mind az egyének, mind a vállalatok, mind pedig a kormányok szintjén egyre nagyobb figyelmet kap. A következőkben úgy gondoltam, ez annyira kiemelt téma – nemcsak ezen a héten – hogy írok a fenntarthatóságról.
Felelős állattartás

Az állatvédők, menhelyek sokszor beszélnek és kihangsúlyozzák a felelős állattartás fontosságát, de mi is ez valójában? A helyi rádiónk vendége volt hétvégén a helyi állatvédő egyesület elnöke, akivel nagyon hasznos és tartalmas beszélgetésünk volt a felelős állattartásról.
Tartsd fent a motivációt!

A motiváció fenntartása nem mindig könnyű, de vannak olyan hatékony módszerek, amelyek segíthetnek, hogy folyamatosan lendületben maradjunk.
Tavaszi takarítás és lakásfrissítés

A klasszikus tavaszi nagytakarítás mindig örök téma, de ezen kívül egy lakásfrissítésről is érdemes egy pár gondolatot írni. Hogyan varázsoljunk friss, tavaszi hangulatot otthonunkba?
A hegymászás művészete, avagy hegyek és élmények

Hegymászókat interjúvolni mindig érdekes és izgalmas lehetőség, hiszen ezek az emberek rendkívüli teljesítményeket érnek el. Kíváncsi voltam, hogyan alakul ki ez a szenvedély, milyen a hegymászók élete, mi motiválja őket, milyen élményeik és kihívásaik vannak. Kontár Nándor és Kepsta Viktor hegymászókkal beszélgettem.
A mese, mint megküzdési stratégia

Sokat olvashatunk a mesélés, a mesék pozitív hatásáról, legyen szó az esti sztori hallgatásról, az óvodai történet mondásról vagy a felnőtteknek szóló mesebeli mondákról. Gyakran úgy gondolunk ezen alkotásokra, hogy azért csináljuk, mert a történetek erkölcsi tanítása fontos a gyerekek számára, sokat tanulhatnak belőle, ráadásul a mese a saját nemzeti hagyományunk, kultúránk része, és ezáltal megismerhetünk más nemzeteket, kultúrákat is.
Hogyan építsünk hatékony edzésrutint otthon?

Hogyan kezdjünk el edzeni anélkül, hogy drága bérletet kellene venni vagy edzőterembe járnunk? Aki az otthoni edzésre szavaz, nekik hasznos dolgokat hozunk mai cikkünkben.
Hogyan hat a közösségi média az életmódra?

Hogyan befolyásolja a közösségi média mindennapjainkat és miként találhatunk egészséges egyensúlyt a digitális világ és a valóság között? Hogyan hat a közösségi média az életmódra? Erre keressük a válaszokat.
Hatékony időgazdálkodás a mai modern világban

Hogyan kezelhetjük jobban a napjainkat, hogy több időnk maradjon a fontos dolgokra? Taktikákat kínálunk hatékony időbeosztásra a munka és szórakozás közötti egyensúly megtalálásához.
Mentális egészség a mindennapokban

Március minden évben a mentális egészség hónapja. A szakmai szervezetek és közösségek ebből az alkalomból rendszeresen kampányokkal hívják fel a figyelmet a mentális egészség fontosságára és tudatosítására.
Tisztítsd a klímát!

Azzal, hogy érkezik a meleg idő, lassan beindítjuk a klímákat, ehhez viszont elengedhetetlen az éves karbantartás, hogy se nekünk, se a berendezésnek ne legyen baja.
A motiváció elvesztésének okai

A motiváció egy rendkívül összetett és sokrétű jelenség, amely számos biológiai, pszichológiai és környezeti tényezőt magában foglal. Az alábbiakban részletesebben is kifejtem a motiváció működését és a legfontosabb összetevőit.