Menü

A harcosok étrendje közelebbről

Előző írásunkban már beszámoltunk a harcosok étrendjének lényegéről, arról azonban nem ejtettünk szót, pontosan mit is ehetünk és mikor. Most erre is sort kerítünk.

Napközben az alulevés fázisáról, vagyis az irányított böjtölésről beszélünk. Ennek elsődleges célja a salaktalanítás, a méregtelenítés, a zsírégetés. Az öregedési folyamatok lelassulnak, felerősödnek viszont az öngyógyító mechanizmusok. A szervezet enzimkészlete ismét feltöltődik, energikusabbá, könnyedebbé válunk. Ez a szakasz az emésztésre is jó hatással van, sőt a gyulladásos folyamatok is visszájára fordulnak.

Az irányított böjtölés szakaszában délelőtt főleg friss zöldségeket, gyümölcsöket lehet fogyasztani. Ebédre magunkhoz vehetünk egy kevéske fehérjét, főtt tojás, zabkása, köleskása formájában. Délután megengedhető, hogy diót és egyéb olajos magvakat együnk, rágcsáljunk. Vizet, kávét, tiszta teát, különböző zöld turmixokat, préselt zöldség leveket viszont egész nap fogyaszthatunk, bármilyen mennyiségben és formában.

A túlevés fázisa lefekvés előtt két órával ér véget. Ez azért fontos, hogy ne teli gyomorral térjünk nyugovóra. Ha például tíz órakor megyünk aludni, akkor nyolcig fejezzük be a vacsorát. És mikor kezdhetjük az evést? Nyolc előtt legalább két-három órával.

A főétkezést indítsuk friss salátával. Utána jöhet a leves, majd a második. Gyakorlatilag bármit megehetünk: megengedett a zöldség, a gyümölcs, a hüvelyesek, a húsételek, a tojás, a diófélék, az olajos magvak, a keményítők, a gabonák közül pedig inkább a gluténmenteset válasszuk, vagy a barnarizst, a kölest, az árpát, a zabot, a hajdinát.

A salátával kezdve a könnyebb, lazább ételektől haladjunk a nehezebb, erőteljesebb ízek, étkek felé. A cukrot, fehérlisztet, margarint, szóját felejtsük el, és a tejtermékeket is mértékkel fogyasszuk.

A túlevéses szakaszról elmondhatjuk, hogy óriási boldogsággal látja el a szervezetet, hatalmas mennyiségű endorfin szabadul fel akkor, amikor végre táplálékhoz jutunk. Ez a fázis nemcsak a szervezetet, hanem a lelket, az agyat is táplálja. Teljes elégedettséggel tölt el, kárpótolva, jutalmazva érezzük magunkat. Jótékonyan hat az emésztésre is.

A harcosok étrendje valóban a modern korhoz is igazodik és a rendszeres testmozgással párosítva nem marad el a várva várt jutalom se: a fogyás, az alakformálás, illetve a szálkásodás sem.

Fotó:
pixabay.com

Az előző rész:
Akár a római gladiátorok

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.