Lázadni kell, ennyi az egész?
Paul Thomas Anderson korunk egyik legsajátosabb látásmódú rendezője (Boogie nights, The Master, Vérző olaj). A naturalista ábrázolásából, a kiváló karaktereiből és kiemelkedően jó cselekvésvezetéséből ismét varázsolt, ezúttal egy igazi politikailag túlfűtött, karikaturisztikus remekművet. Az Egyik csata a másik után a híres-hírhedt Thomas Pynchon (a rendező másodjára adaptál az írótól) Vineland című Reagan-korszakból való kiábrándulás könyvének nagy költségvetésű, de eléggé laza filmre ültetése.
Amikor a nagyvászonra egyre ritkábban betévedő Leonardo DiCaprio (Titanic, Visszatérő) elvállalta a visszavonult anarchista bombagyáros szerepét, aki a film nagy részében befüvezve csetlik- botlik, hogy tinédzser lányát megmentse a múlt árnyai, értsd az amerikai katonák elfogatóparancsa elől, bemelegedett a projekt. A rekordköltségvetés olyan remek karakterszínészeket is behívott a buliba, mint a mű antagonistájaként, a karót nyelt katona szerepében Sean Pennt (Milk, Titokzatos folyó) vagy karateedzőként !!! a mindig laza Benecio Del Torót (Traffic, Sicario).
Megszületett a Trump- érából való kiábrándulás dicshimnusza, az év regényadaptációja, vagy csak egy tesztoszteronbombába csomagolt, maró humorú mozi, ami egyértelműen egy, a napjaink korrajzába csomagolt, kinyújtott középső ujj mindenkinek? Mindegyik állítás igaz.
Adott egy Francia75 nevű terrorszervezet, ami a világbékét és az emberek egyenlőségét robbantásokkal akarja megoldani. No komment. A csapat pitbullja, energiabombája, Perfidia (Teyana Taylor) vad románcot folytat a tűzszerész sráccal (DiCaprio), miközben egy perverz, hatalmában megittasult G.I.Joe parafázis (Sean Penn) kergeti őket. A nemzetközi helyzet fokozódik elvtársak.
Lassan hullanak az emberek, és a párosnak születik egy kislánya. A helyzet nem várt fordulatokat hoz: a legális világ a lekapcsolt nőt, míg az underground revolucionista csapat a férfit küldi a maga kis tanúvédelmi programjába. 16 évvel később a szálak összeérnek, Penn hajtóvadászatot indít a felcseperedő lány ellen (zseniális élete első szerepében: Chase Infiniti). A háttérben megjelennek árják is, és a parodisztikus humor pedig megvesz minket kilóra.
Igen, jól olvastátok. A film egy kőkemény karikatúra a föld alatti mozgalmak protokolljainak, életvitelének, miközben esélyt sem ad a hétköznapi élet szabályrendszerének elfogadására. Hatalmas nevetések és túltolt vulgaritás mellett pörög fel a cselekmény, ami garantáltan magával ragad majd mindenkit. A nagy költségvetés minden centje megérte, a színészek várhatják a díjesőt. Frenetikusak. Ki voltunk éhezve egy biztos kézzel levezényelt, nagybetűs mozira, ahol csak kapkodjuk a fejünket. Az Egyik csata a másik után egy roppant rétegzett és kiérlelt mozi, amelynek azonban a lényege lesz épp számomra a hátránya is. Lehet, hogy az év filmje, nem tagadom. DE.
Nem tudok eltekinteni attól, hogy egyszerre lesz kiáltvány a mindennapi aktív rendszerellenesség mellett, valamint tudatosan piedesztálra emeli a főhőseit, akik valljuk be, akárhogy is nézzük, terroristák. A Trump-éra, azaz az állam meghosszabbított kezéből nyíltan hülyét csinál, és a vége felé direkten a hétköznapi élet hőseit ellenpontoztatja a szerinte velejéig gonosz felsőbb körökkel. Kérdés ez kinél fogja kiverni a biztosítékot? Ez nem véletlen hatás, pontosan ezért készült az Egyik csata a másik után. Igaza van-e? Lázadni kell-e? Ha igen, mindenáron? Ki-ki döntse el.
Amikor a nézői elvárások felfalják a történetet
A Stranger Things az év kezdetével véget ért. Hangosan és túlbiztosítva zárult le a sorozat, egy grandiózus, illetve komplex utolsó epizóddal. Pár hét eltelte után kijelenthető, hogy a finálé megosztotta a nézőket, annak ellenére, hogy szinte minden szereplő pozitív kimenetelű és következetes lezárást kapott.
A gonosz bennünk él?
A Budapesten forgatott új Russell Crowe film a nürnbergi perről sok premiercsúszás után végre beért a honi mozikba is. A színészek elitek: Michael Shannon (A víz érintése) a főügyész, Rami Malek (Bohém rapszódia) a pszichológus, aki a jócskán meghízott kedvelt új-zélandi -ausztrál fenegyerekünk által alakított Göringet, illetve sorstársait analizálja a híres per alatt. Erős és roppant érzékeny témát érint, amely reméltük, hogy oktatófilmnek csakúgy, mint történelmi filmnek is megállja majd a helyét. Lássuk összejön-e a várva várt Oscar-eső.
Pandora még mindig egyedi, a tartalom viszont ismerős
James Cameron három évvel A víz útja után újra bizonyítani akarja, hogy az Avatar-széria még mindig képes megrengetni a mozitermeket. A Tűz és hamu minden eddiginél nagyobb, zajosabb és sötétebb fejezetként vonul be a filmtörténelembe. A kérdés inkább az, hogy az epikus megvalósítás mögött maradt-e még valódi újdonság.
Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban
Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.
A haza és az emberség kötelez
Pár napja bemutatták a nagy állami támogatással megtolt Sárkányok Kabul felettet, amely a roppant vérszegény magyar akciófilm zsánerba igyekszik friss vért pumpálni miközben az afganisztáni békefenntartóink munkájának állít emléket. Pörgős csatajeleneteket legalább profi díszletekkel és kameramunkával ígért a trailer. Ezek után (remélem) egy emberként reméltük, hogy politikai terheltsége ellenére egy szórakoztató film készült el. Ennek jártam utána.