Menü

Lázadni kell, ennyi az egész?

Paul Thomas Anderson korunk egyik legsajátosabb látásmódú rendezője (Boogie nights, The Master, Vérző olaj). A naturalista ábrázolásából, a kiváló karaktereiből és kiemelkedően jó cselekvésvezetéséből ismét varázsolt, ezúttal egy igazi politikailag túlfűtött, karikaturisztikus remekművet. Az Egyik csata a másik után a híres-hírhedt Thomas Pynchon (a rendező másodjára adaptál az írótól) Vineland című Reagan-korszakból való kiábrándulás könyvének nagy költségvetésű, de eléggé laza filmre ültetése.

Amikor a nagyvászonra egyre ritkábban betévedő Leonardo DiCaprio (Titanic, Visszatérő) elvállalta a visszavonult anarchista bombagyáros szerepét, aki a film nagy részében befüvezve csetlik- botlik, hogy tinédzser lányát megmentse a múlt árnyai, értsd az amerikai katonák elfogatóparancsa elől, bemelegedett a projekt. A rekordköltségvetés olyan remek karakterszínészeket is behívott a buliba, mint a mű antagonistájaként, a karót nyelt katona szerepében Sean Pennt (Milk, Titokzatos folyó) vagy karateedzőként !!! a mindig laza Benecio Del Torót (Traffic, Sicario).

Megszületett a Trump- érából való kiábrándulás dicshimnusza, az év regényadaptációja, vagy csak egy tesztoszteronbombába csomagolt, maró humorú mozi, ami egyértelműen egy, a napjaink korrajzába csomagolt, kinyújtott középső ujj mindenkinek? Mindegyik állítás igaz.

Adott egy Francia75 nevű terrorszervezet, ami a világbékét és az emberek egyenlőségét robbantásokkal akarja megoldani. No komment. A csapat pitbullja, energiabombája, Perfidia (Teyana Taylor) vad románcot folytat a tűzszerész sráccal (DiCaprio), miközben egy perverz, hatalmában megittasult G.I.Joe parafázis (Sean Penn) kergeti őket. A nemzetközi helyzet fokozódik elvtársak.

Lassan hullanak az emberek, és a párosnak születik egy kislánya. A helyzet nem várt fordulatokat hoz: a legális világ a lekapcsolt nőt, míg az underground revolucionista csapat a férfit küldi a maga kis tanúvédelmi programjába. 16 évvel később a szálak összeérnek, Penn hajtóvadászatot indít a felcseperedő lány ellen (zseniális élete első szerepében: Chase Infiniti). A háttérben megjelennek árják is, és a parodisztikus humor pedig megvesz minket kilóra.

Igen, jól olvastátok. A film egy kőkemény karikatúra a föld alatti mozgalmak protokolljainak, életvitelének, miközben esélyt sem ad a hétköznapi élet szabályrendszerének elfogadására. Hatalmas nevetések és túltolt vulgaritás mellett pörög fel a cselekmény, ami garantáltan magával ragad majd mindenkit. A nagy költségvetés minden centje megérte, a színészek várhatják a díjesőt. Frenetikusak. Ki voltunk éhezve egy biztos kézzel levezényelt, nagybetűs mozira, ahol csak kapkodjuk a fejünket. Az Egyik csata a másik után egy roppant rétegzett és kiérlelt mozi, amelynek azonban a lényege lesz épp számomra a hátránya is. Lehet, hogy az év filmje, nem tagadom. DE.

Nem tudok eltekinteni attól, hogy egyszerre lesz kiáltvány a mindennapi aktív rendszerellenesség mellett, valamint tudatosan piedesztálra emeli a főhőseit, akik valljuk be, akárhogy is nézzük, terroristák. A Trump-éra, azaz az állam meghosszabbított kezéből nyíltan hülyét csinál, és a vége felé direkten a hétköznapi élet hőseit ellenpontoztatja a szerinte velejéig gonosz felsőbb körökkel. Kérdés ez kinél fogja kiverni a biztosítékot? Ez nem véletlen hatás, pontosan ezért készült az Egyik csata a másik után. Igaza van-e? Lázadni kell-e? Ha igen, mindenáron? Ki-ki döntse el.

Egy tündérmese örök nosztalgiája

Imádtuk Julie Roberts és Richard Gere párosát a 90-es évek nagy romantikus klasszikusában, a Micsoda nőben. Aki nem akarja ismét rongyosra nézi a filmet, annak adott a Madách Színházban újraalkotott musicalváltozat. Érdekesség, hogy a zenei világért eredetileg Bryan Adams felelt. A non-replica, sajátos magyar változat jobb szöveget, kellemes hangulatot és folyamatos pörgést ígért Szirtes Tamás rendezése. Nézzük sikerült-e?

Minden családban van egy örökség

Sajnos a legkifinomultabb, nyugdíjasokat érintő átverések aranykorát éljük. Erről és egy diszfunkcionális család dinamikájáról írt egy remek forgatókönyvet Tasnádi István de hosszú, hosszú évekig nem talált finanszírozóra, így a Vígszínháznak készített színdarab lett belőle (Apa szeme fénye címmel). Azonban hála istennek a pszicho-thriller kamaradarab filmként végül alig 2 hét forgatással, rengeteg kreatív megoldással elkészült, és immáron vezeti a honi nézői listákat. Vajon Mucsi apakaraktere vagy az ezer éve együtt szereplő Molnár Áron, Lengyel Tamás fiatal páros közti összhang ennek az oka vagy a film erős, kissé tabusított témája?

A férfiak is tudnak magukon nevetni!

Az egykor Bafta (angolok Oscarja) és számos más európai filmdíjat bezsebelő, 1997-es Alul semmi brit-amerikai közismert vígjátékot is elérte a humoros emberdrámák evolúciója, színpadra álmodták. A magyarországi ősbemutatót elkövető Thália Színház még bőszen műsorra tűzi a hat sheffieldi munkanélküli pasi kálváriáját ahogy férfi sztriptízzel próbálnak egy kis pénzt szerezni és egyúttal visszaszerezni önbizalmukat. De vajon a remek alapanyag, a vicces jelenetek, Szabó Győzővel a címszerepben élvezhető-e a mai kor színpadán?

A tomboló csend anatómiája

Csehov Sirálya igazi klasszikus. Régóta finomra hangolja lelkünk az orosz vidék és az egyetemes hétköznapjaink dilemmáira. A roppant tehetséges grúz rendező, David Doiasvili által levezényelt feldolgozása a Vígszínházban emberpróbáló, 16-os karikás, majd három és fél órája hatalmas energiákat mozgat meg, miközben tradicionálisabb vonalvezetőségűnek definiálja magát. Nézzük, mennyire sikerült.

Igazából színdarab

A robotika és a mesterséges intelligencia emberi érzelmi kalandokba keverése hálás téma volt már a 90-es évek végén is. A brit Sir Alan Ayckbourn világsikerű színdarabjának tavaly téli, Pesti Színházbeli magyar bemutatója nem kerülte el a honi műértő színházszeretőket. Az Igazából komédiában egy robot színész pergő öntudatra ébredését követhetjük végig remek karakterekkel, kiváló helyzetkomikai és improvizációs csomagolásban. Igazi csemege, rengeteg ötletes ruhával és díszlettel. A szerelem vajon felülírja a kibervilág törvényeit is?