Menü

Daryl Dixon Spanyolországban

A The Walking Dead-univerzum folyamatosan képes megújulni, ha nem is minden szempontból, de legalább vizuálisan. A Daryl Dixon-széria harmadik évada erre a legfrissebb bizonyíték. Ugyanis a cselekmény Franciaországból egy rövid időre Londonba, majd Spanyolországba helyeződik át, és ez a váltás alapvetően megváltoztatja a sorozat hangulatát.

Az alaptörténet a második évad végén újra egymásra talált Daryl és Carol utazására épül. A cél kézenfekvő, haza akarnak térni, hogy újra találkozzanak a régi ismerőseikkel, akik várják őket az Amerikai Egyesült Államokban. A valóság persze távol áll egy egyszerű hazarepüléstől. Ugyanis miután párosunk elindul egy vitorlással Londonból, a brit úriember, Julian segítségével, hajótörést szenvednek egy viharban, és Spanyolország északi partján, Galíciában kötnek ki.

Kisvártatva ijesztő csontpáncélt viselő alakok veszik körbe a hajóroncsot, de természetesen kettősünk sikeresen elrejtőzik. Innen már jön a szokásos recept, vagyis megismerik a helyi lakosokat, akiket a királyi család egy leszármazottja terrorizál és sanyargat. Ennek fényében egy TWD-rajongónak nem nehéz kitalálni, hogy a széria címadója már a második részben akcióba lendül, és igazságot szolgáltat a bajba jutottaknak.

Fő fókuszban a névadó

A szereplőgárda hozza a kötelezőt. Norman Reedus, az örökös kívülálló Daryl Dixon szerepében, továbbra is hitelesen mutatja meg a kemény külső alatt húzódó belső vívódást. Melissa McBride, azaz Carol, az érzelmi réteg felelőse, aki súlyt ad a sztorinak. Kettejük dinamikája és a múltbéli történetekről való elmélkedések adják a sorozat lelkét. Az első részben pazar volt látni, ahogy segítik egymást, miután Carol megsérült. Noha a kapcsolatuk nem tökéletes, Daryl azonnal gondját viseli, és nem hagyja magára. Továbbá az új spanyol szereplők, Eduardo Noriega, Óscar Jaenada és Alexandra Masangkay bevonása frissességet hoz, és hitelesebbé teszi a látottakat.

A környezet remek alapot ad

A harmadik évad legnagyobb dobása egyértelműen a helyszínválasztás. A forgatás szinte teljes egészében Galíciában zajlott, ezáltal erőteljes képi miliő tárul elénk. A második részben Belchite romvárosa önmagában is szimbolikussá válik, mivel a történelem sebeinek látványa illeszkedik a posztapokaliptikus világ narratívájába. Például a korábban megjelent Dead City néhány epizódja nagyon középszerűre sikeredett, ehhez képest itt a katasztrófa sújtotta Londont és az ijesztő vidéki Spanyolországot is sikerült kifejezetten jól összehozni. Az alkotók nem csupán hátteret választottak, hanem olyan tereket, amelyek már a nyitástól kezdve a cselekmény szerves részévé válnak, ez pedig nagyon jól megadja a történet alapját.

Mindezek mellett a széria hibái sem tűnnek el. A narratíva sokszor sablonokra épít. Küszködő túlélők, pszichopata vezetők által irányított erőszakos bandák és klisés morális dilemmák váltogatják egymást. Lassan nyolc éve ez adja minden The Walking Dead-sorozat alapját, amelyen a Daryl Dixon 3. évada sem változtat semmit. A tempó már az első részben lelassul, a cselekmény előrehaladása helyett hosszú, sablonos érzelmi drámák és kötelező összecsapások töltik ki az egyórás játékidőt. A látvány túl nagy hangsúlyt kap, és a karakterek motivációi háttérbe szorulnak. Ezáltal sokszor azt érzi a néző, hogy inkább a világot akarják nekünk bemutatni, mintsem a két főszereplő hazajutását.

A The Walking Dead: Daryl Dixon 3. évada erősen kezd. Spanyolország atmoszférája önálló szereplővé válik, és a két főszereplő közötti kapcsolat továbbra is elég erős ahhoz, hogy megtartsa a néző figyelmét. Azoknak, akik még mindig hisznek abban, hogy a TWD-univerzuma tud újat mutatni, érdemes belevágni, valamint Daryl rajongóknak továbbra is kötelező, hiszen minden rész hozzáad a karakterhez.

A zombik között itt most a táj, a történelem és a veszteségekkel küzdő emberek adják a legnagyobb feszültséget…a hazautazással meg majd lesz valami, hiszen a fő sorozatból tudjuk, hogy végül úgyis visszatérnek az Amerikai Egyesült Államokba. Összességében tehát nem forradalmi az új évad, de látványában, hangulatában és a karakterek dinamikájában jól sikerült.

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.

Del Toro újraéleszti a Frankensteint

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.

Az ember, aki az USA-ban született

Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.