Menü

Miért ekkora az édesség utáni vágyunk?

Néha csak unalomból is eszünk, sőt még akár kényszerből is, annak ellenére, hogy teljesen tele vagyunk. Már biztosan Te is találkoztál azzal az állítással, hogy az éhség valójában szomjúság álruhában.

Épp ezért, ebben a helyzetben gyakran ideális megoldás felkelni és inni egy pohár vizet. Ennek köszönhetően megtelik a gyomrod és a nassolási vágyadról is elfeledkezel. A nassolási vágy pont annak a jele, hogy a testünk valaminek a hiányát kezdte érzékelni. Leggyakrabban a szénhidrátokról és zsírokról van szól, viszont egyáltalán nem kell félned. Ezt is egyszerűen megelőzheted.

Az első ok a természetes fejlődésünk, az anyatej első megízlelése által. Hisz ez volt az első „édesség” az életünkben. Épp ezért a legtöbbünk az édes élelmiszereket részesíti előnyben. Általánosságban elmondható, hogy a nassolási vágy a nem megfelelő életmód és életstílus következménye. Annak az okait, hogy miért vágyunk az édességekre, megpróbáljuk néhány pontba foglalni, hogy legyen egy kis elképzelésünk arról, hol keresendőek a hibák.

1. Rendszertelen táplálkozás

Ehhez a ponthoz nincs mit hozzáfűzni. Ez azt jelenti, hogy kihagyjuk, vagy 2-3 órával eltoljuk a táplálkozást. Mindenképp rendszeresen kellene táplálkoznunk.

2. Nem megfelelő mennyiségű fehérje az étrendben

Ez gyakran az alacsony fehérjetartalmú étrend, ill. a kiegyensúlyozatlan vegetáriánus étrend miatt van. A szénhidrátok fogyasztása után viszont éhséget érzünk. Ennek az oka épp a fehérjék és zsírok hiánya (vagy túl alacsony szintje). Épp ezért, ebben az esetben, főleg a szénhidrátokat tartalmazó élelmiszerek fogyasztását kellene kerülnünk, mint pl. a spagetti paradicsommártással, vagy az olyan ételekét, amely nem tartalmaznak zsírokat, pl. a zsírmentes joghurt vagy maga az alma is.

3. Magas glikémiás index értékkel rendelkező élelmiszerek fogyasztása

Egyszerűen megfogalmazva a Glikémiás Index (GI) felelős azért, hogy milyen gyorsan kerül sor a bizonyos élelmiszerekben található glükóz felhasználására. A célunk épp ezért az alacsony Glikémiás Index értékkel rendelkező élelmiszerek fogyasztása, hogy meggátoljuk a vércukorszint ingadozását a vérben.

A magas glikémiás index értékkel rendelkező élelmiszerek a cukorszint csökkenését okozzák. Ennek köszönhetően további édességvágy alakul ki.

4. Alacsony energiabevitel a nap folyamán

Tekintettel arra a tényre, hogy sokan közülünk nincsenek tisztában azzal, mennyi az energiakiadásuk és mekkora energiabevitelre lenne szükségük, a táplálkozásunk eltérő lehet. Általában igyekszünk kevesebbet enni, aminek az eredménye a nassolás utáni vágyunk növekedése lesz.

Néha annyira rohanunk, hogy teljesen elfelejtünk enni és még ha sikerül is megbirkóznunk az esti étvággyal, másnap ezt a hiányt bizonyosan érzékelni fogjuk. Ha nem tudod, hogy milyennek kellene lennie a napi energiabevitelednek, javasoljuk egy táplálkozási szakértő felkeresését, viszont mindenképp a minőséget részesítsd előnyben.

5. Alacsony energiafogyasztás a délelőtti órákban

A délelőtti órákban az anyagcserénk sokkal aktívabb, mint a nap más részeiben. Ennek köszönhetően az éhséget és az étvágyat nem érzékeljük és a testünk nehézségek nélkül kibírja azzal, amije van. Ez az érzés viszont aránylag alattomos, hisz délután megérezzük az éhség következményeit. Még ha úgy is tűnhet, hogy a helyzetet ellenőrzés alatt tartjuk és délelőtt minimális mennyiségű étellel is kibírjuk, a nap második felében, éhség és édesség utáni vágy formájában nagyon hamar megérezzük a hiányt.

6. Éhezés a nap folyamán (diéták, kísérők korlátozása)

Ez a pont egy bizonyos mértékben kapcsolatban áll az előzővel. A különbség abban rejlik, hogy ebben az esetben, az étel fogyasztását szándékosan korlátozzuk. A leggyakrabban a köretekről van szó, olyan szénhidrátokról, amelyektől némelyekre pánikszerű félelem tör. Újra felhívnánk tehát mindenki figyelmét, hogy a köretek az ételekhez tartoznak, kizárólag a vacsoránál szükséges a szénhidrát kihagyása vagy a mennyiségének a csökkentése.

Rossz szokásoknak azon étkezési szokásokat tekintjük, amelyeket az ember felnőtt korában alakít ki. Ha néhány ilyen szokással tisztában vagy, próbáld őket leírni egy papírra és lassan eltávolítani az életedből. Ami a szokásokat illeti, a hosszú távon rögzült étkezési szokásokra gondolunk, amelyek már gyermekkorunk óta kísérnek minket.

Mi legyen a tányérodon, ha nem szeretnél állandóan fáradt lenni?

Reggel alig bírsz kikászálódni az ágyból, napközben pedig úgy érzed, mintha egy láthatatlan súlyt cipelnél magaddal? Nem biztos, hogy csak több alvásra van szükséged. Könnyen lehet, hogy az étrended az, ami folyamatosan kimerít, még akkor is, ha alapvetően egészségesnek gondolod, amit megeszel.

Szivárványétkezés, a színes táplálkozás titka

Sokszor nagyon egyhangúan étkezünk, nincs benne semmi különös, pedig, ha színt viszünk bele, akkor sokkal több hasznos dologhoz jut a szervezetünk.

A legjobb természetes édesítők

A cukorfogyasztás csökkentése manapság egyre többek számára válik a tudatos életmódváltás részévé. Az egészségtudatos emberek nem szeretnének lemondani az édes ízekről, ugyanakkor keresik azokat a megoldásokat, amelyek nemcsak finomak, de a szervezetükre is kedvező hatással vannak. A természetes édesítők pont ezt kínálják: finom alternatívát a hagyományos kristálycukor helyett, hozzáadott értékekkel.

Vörösbor – Egészség a pohárban

Ha kedveli a vörösbort, jó hírem van: nemcsak az íze miatt érdemes élvezni, hanem az egészsége szempontjából is. Ha mértékkel fogyasztja, a vörösbor valóban a mindennapjai hasznos kiegészítőjévé válhat. Nézze csak, mit adhat Önnek egy pohár vörösbor naponta!

Citromhéj, az egészséges és természetes csodaszer

Mindenki ismeri a citromot, mint gyümölcsöt, a nyarak elengedhetetlen kelléke, pedig nem csak a limonádé miatt érdemes fogyasztani, hanem mert nagyon egészséges, még a héja is.