Menü

A király halott, hát éljen a király!

Először is szögezzük le: nem érdekel a 100%-os sebészi pontosság egy életrajzi filmélmény kapcsán. Az, hogy az énekes Elvis fogtömés árnyékának vetületének sziluettje pontosan korhű-e az idei moziban, hát nem izgat. Ezt a sportot meghagyom a kóros lemezfanok vagy a korabeli bizbaz, plüsspatkányok gyűjtők népes táborának. A lehetőségekhez képest a legkevesebb történelmi információval ültem be a moziba, de még izgulni is tudtam. Az Elvisben idén a nagy epikus filmek (pl. Ausztrália) után a giccs határán (?) lezongorázott A nagy Gatsby vagy éppen a szürreálisan csömör Moulin Rouge után feléledt Baz Luhrmann rendező simán meglep minket egy nagy betűs élménnyel.

Ez most közelebb áll a szinte meglepően emberi Johnny Cash életmű nemrégi feldolgozásához, A nyughatatlanhoz, mint máshoz. Habár a nyitóképek felütésekor nagyot kortyoltam félve a kólámba, de hála isten a színes vizuálpiruettek helyett egy nagyon is emberi sztorit kapunk. Az Elvis remek alapanyag egy esendő memphisi gyerekről, aki nagyon akarta, hogy szeressék. Ez a szeretettség igény tette királlyá, de a trónja, amit a gospel és a feketék zenéjének ötvözése a rock and rollal alkotott nem bírta végül ezt el.

Eltemette a megszállottsága mögötti érzékeny kis fiú, aki meg akarja javítani a családját és mindenkinek csak jót akar. Meg persze zenét, meg dalokat, meg nőket, meg ragyogást, meg showt. A sikerben és a későbbi lelki, testi kiürülésben a révésze a pénzmániás producer/menedzser/pótapa (Tom Hanks) is remekül helytáll. Egyébként minden színész, így Austin Butler a címszerepben tényleg rászánta a melót és hiteles. Igazából minden a helyén van, és nagyon szerethető ez a mozi, még ha mindenki tudja az elejétől fogva, hogy csak end lesz nem pedig happy a vége főcím.

Remek a felépítése, határozottan tudta a rendező a sikerhez (és az Oscarhoz), hogy a 159 perce játékidőnek mire kell kifutnia. Helyenként kifejezetten ötletes képi megoldásokkal, isteni sminkekkel, kosztümökkel és első osztályú zenével operál. Kapcsoljuk ki a telónkat, tegyünk egy szívességet magunknak és ne gondoljuk túl, ne mérjük centivel a kissé(?) kiszámítható sztorit vagy épp ezt a kritikát. Az Elvis film jelentem kétségtelenül működik és nem is annyira hosszú. Maximum annyiban, hogy messzire elér. Popcorn be, lemezeket élesíts és hagyj szóljon!!!

Egy tündérmese örök nosztalgiája

Imádtuk Julie Roberts és Richard Gere párosát a 90-es évek nagy romantikus klasszikusában, a Micsoda nőben. Aki nem akarja ismét rongyosra nézi a filmet, annak adott a Madách Színházban újraalkotott musicalváltozat. Érdekesség, hogy a zenei világért eredetileg Bryan Adams felelt. A non-replica, sajátos magyar változat jobb szöveget, kellemes hangulatot és folyamatos pörgést ígért Szirtes Tamás rendezése. Nézzük sikerült-e?

Minden családban van egy örökség

Sajnos a legkifinomultabb, nyugdíjasokat érintő átverések aranykorát éljük. Erről és egy diszfunkcionális család dinamikájáról írt egy remek forgatókönyvet Tasnádi István de hosszú, hosszú évekig nem talált finanszírozóra, így a Vígszínháznak készített színdarab lett belőle (Apa szeme fénye címmel). Azonban hála istennek a pszicho-thriller kamaradarab filmként végül alig 2 hét forgatással, rengeteg kreatív megoldással elkészült, és immáron vezeti a honi nézői listákat. Vajon Mucsi apakaraktere vagy az ezer éve együtt szereplő Molnár Áron, Lengyel Tamás fiatal páros közti összhang ennek az oka vagy a film erős, kissé tabusított témája?

A férfiak is tudnak magukon nevetni!

Az egykor Bafta (angolok Oscarja) és számos más európai filmdíjat bezsebelő, 1997-es Alul semmi brit-amerikai közismert vígjátékot is elérte a humoros emberdrámák evolúciója, színpadra álmodták. A magyarországi ősbemutatót elkövető Thália Színház még bőszen műsorra tűzi a hat sheffieldi munkanélküli pasi kálváriáját ahogy férfi sztriptízzel próbálnak egy kis pénzt szerezni és egyúttal visszaszerezni önbizalmukat. De vajon a remek alapanyag, a vicces jelenetek, Szabó Győzővel a címszerepben élvezhető-e a mai kor színpadán?

A tomboló csend anatómiája

Csehov Sirálya igazi klasszikus. Régóta finomra hangolja lelkünk az orosz vidék és az egyetemes hétköznapjaink dilemmáira. A roppant tehetséges grúz rendező, David Doiasvili által levezényelt feldolgozása a Vígszínházban emberpróbáló, 16-os karikás, majd három és fél órája hatalmas energiákat mozgat meg, miközben tradicionálisabb vonalvezetőségűnek definiálja magát. Nézzük, mennyire sikerült.

Igazából színdarab

A robotika és a mesterséges intelligencia emberi érzelmi kalandokba keverése hálás téma volt már a 90-es évek végén is. A brit Sir Alan Ayckbourn világsikerű színdarabjának tavaly téli, Pesti Színházbeli magyar bemutatója nem kerülte el a honi műértő színházszeretőket. Az Igazából komédiában egy robot színész pergő öntudatra ébredését követhetjük végig remek karakterekkel, kiváló helyzetkomikai és improvizációs csomagolásban. Igazi csemege, rengeteg ötletes ruhával és díszlettel. A szerelem vajon felülírja a kibervilág törvényeit is?