Menü

A helyes kézmosás alapjait már a gyermekkorban el kell sajátítani

  • Dátum: 2014.10.20., 20:59

Munkahelyen, intézményekben és otthon egyaránt kiemelten fontos a kézhigiénia

Az Ebola-járvány világszerte felhívta a figyelmet a helyes kézmosás jelentőségére. A probléma azonban nem csak a fejlődő országokat fenyegeti, a fejlett országokban is évente 250 ezer ember hal bele a kórházi kezelések során szerzett fertőzésekbe, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérése szerint. Intézményi szinten és otthon is sok a fertőzés, pedig a helyes kézmosás alapjainak elsajátításával és gyakorlásával a fertőzések kialakulása és terjedése könnyen elkerülhető lenne. A kézmosás nemzetközi világnapja alkalmából a mindennapos kézhigiénia fontosságára kívánja felhívni a figyelmet a Tork,  a nemzetközi higiéniai vállalat, az SCA Hygiene Products egyik vezető márkája, és a Bethesda Gyermekkórház Alapítványának kiemelt támogatója.

A kézhigiéné nagyon sokat köszönhet a magyar orvoslásnak. Semmelweis Ignác kötelezővé tette a klórvizes kézfertőtlenítést az orvosi kar számára. Amivel akkor – a szokásokkal szembemenvén – persze nagyon sok „szakmai” ellenséget szerzett magának, miközben elejét vette a gyermekágyi lázként ismert rettegett kórnak és amivel édesanyák ezreinek életét mentette meg. Azóta 150 év eltelt, de az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések számát még mindig radikálisan csökkenteni lehetne a helyes kézhigiénia népszerűsítésével, betartásával.

 „A „TORK - Mindig tiszta kézzel” akciósorozat sok-sok éve viszi el játékos formában a gyerekekhez – már kisóvodás kortól - helyes kézmosás „csínját-bínját”. 2012 óta pedig az SCA Care of Life társadalmi felelősségvállalási programja keretében a Bethesda Gyermekkórházzal és Hivatalos Alapítványával együttműködve a „Közös Küldetésünk az Egészség” program keretében is tovább viszi küldetését. Könnyen megérthetjük „Mindig tiszta kézzel” alapgondolat a fontosságát, ha elképzeljük milyen jelentősége lehet a helyes kézhigénének a Bethesda Gyermekkórházban működő Országos Gyermekégés Központ mindenapjaiban.  A Bethesda Gyermekkórház Hivatalos Alapítványa számos gyermekoktatási programot szervezett, a TORK ezt a munkát is segíteni kívánja a támogatásával, együttműködésével.” - mondta el Badar-Szabó Virág, a TORK marketing menedzsere.

„A mindennapi életünkben a kezeinkre rengeteg, legtöbbször láthatatlan szerves szennyeződés kerül, ami kiváló táptalajt biztosít a mikrobák (baktériumok, gombák, vírusok) számára. Bőrünk alapvetően savas kémhatású, ám a kéz folyamatos használata közben a kémhatás lúgos irányba tolódik el, ami kitűnő táptalajul szolgál a mikrobák szaporodásához. Egy egyszerű, szappanos kézmosás azonban könnyen segít visszaállítani a savas kémhatást, és a szerves anyagokkal együtt a mikrobákat is eltávolíthatjuk a kézfejről” – mondta el Pap Márta, a Bethesda Gyermekkórház higiénikusa.

A felnőtt társadalom nagy része nincs tisztában a helyes kézmosás mikéntjével, és azzal sem, hogy bizonyos esetekben nagyon ajánlott, vagy éppen kötelező, a szappanos kézmosás. Így étkezés előtt, mosdó használat után, és a tömegközlekedési eszközök használatát követően hazaérkezéskor is.

„Éppen ezért nagyon fontos, hogy már egészen fiatal korban elsajátítsák a gyermekek a helyes kézmosás „csínját-bínját”, és ez a gyakorlat, hasonlóan a helyes fogmosáshoz, mielőbb beépüljön a mindennapokba. Ebben kulcsszerepet játszik a család és az édesanya, aki megtanítja a gyermeket ezekre, és esetenként játékos formában ellenőrzi annak gyakorlását” – emelte ki Kováts Adél, színésznő, a „Közös Küldetésünk az Egészség” program nagykövete.

A Bethesda Kórház Hivatalos Alapítványa és az SCA Care of Life közös együttműködésének is köszönhetően hamarosan megnyitja kapuit a Bethesda kórházban működő anyaotthon.

Az összefogás keretében az SCA Care of Life programja 8 millió Ft közvetlen adományt juttatott az Alapítványnak, különféle kampányok és aktivitások segítségével. A TORK pl. idén partnerei között gyűjtést hirdetett a Bethesda Kórház Anyaotthonának felépítésére. Óriási meglepetésre minden megkeresett hazai TORK forgalmazó csatlakozott a kezdeményezéshez, így a TORK és a TORK forgalmazók együtt 1.000.000 Ft adományt gyűjtöttek össze.

Az adománygyűjtést az alábbi Tork forgalmazók támogatták: 2M Higiéniai Kft., All-Hy Bt., Balend Kft., BUNZL Magyarország Kft., Delkem Kft., Erbo Kft., Euromedic Trading Kft., Ferenczi és Társa Kft., Flor Kft., Higi-Sop Kft., Humán Hygiene Kft., Hygiene Solutions Kft., Ibis Trade Kft., Kelet Higiéniai Bázis Kft., Logobox Kft., Made in Hygiene Kft., Marketing Data 1 Kft., North-East Impex Kft., Nova Papír Kft., Otthon Üzletház Kft., Pasterix Kft., PBS Hungária Kft., Roclean Bt., Sigron Magyarország Kft., Sodexo Kft., Symar 96 Kft., Taxus-Ten Kft., Tork Plusz Kft., Tork Savaria Kft., Torking Kft., Torkland Kft., Vivaker Bt., Weidner Kft.

Forrás, fotó:
Eurolex

Természetes gyógymódok elfertőződött sebre

Amikor egy seb elfertőződik, a szervezetben azonnal megindul a védekezés: a terület bepirosodik, meleg lesz, megduzzad, esetleg sárgás vagy zöldes váladék jelenik meg. Ilyenkor a test jelzi, hogy segítségre van szüksége. A természetes gyógymódoknak ilyenkor nem az a feladatuk, hogy kiváltsák a steril tisztítást vagy az orvosi ellátást, hanem hogy támogassák a bőr regenerációját, csökkentsék a gyulladást, és elősegítsék a tisztulást.

Fájnak a vállaid? – ezt üzeni a lelked!

A vállaink fájdalma gyakori panasz, sokszor csak egy rossz tartás okozhatja, de mi van akkor, ha más áll a háttérben? A lelki gondok sok esetben a vállainkon landolnak.

A megfelelési kényszer lélektana, avagy a belső elvárások csapdájában

A megfelelési kényszer a modern társadalom egyik leggyakoribb, mégis legtöbbször rejtve maradó lelki jelensége. Lényege, hogy az ember állandó belső nyomást érez arra, hogy mások elvárásainak megfeleljen, akkor is, ha ez a saját igényei, határai vagy jólléte rovására megy. Bár a köznyelv néha „kényszernek” nevezi, valójában nem kényszerbetegség, hanem egy szorongásból, önértékelési bizonytalanságból és korai tanult mintákból kialakuló működésmód.

A bőrviszketés fiziológiája és okai

A viszketés a bőrben lévő idegvégződések ingerlése révén jön létre, amelyek a gerincvelőn keresztül az agyba továbbítják a jelet. A kiváltó okok két nagy csoportra oszthatók: a bőrbetegségekre és a szisztémás (belgyógyászati) betegségekre.

Mit adhat a sötétségterápia a digitális világban?

A sötétségterápia elsőre talán extrémnek hangzik, de valójában egy régi időkben is alkalmazott technológia, ami a teljes fénymegvonást használja arra, hogy az idegrendszer levegőhöz jusson. Nem csodaszer és nem is óriási különlegesség, mégis kapaszkodót adhat azoknak, akik túlterhelten élik a mindennapjaikat, és már azt érzik, hogy a külvilág egyszerűen túl zajos számukra.