Fókuszban a szemed fénye
- Dátum: 2014.10.12., 21:32
Magyarországon évente több, mint hatezer ember veszíti el a látását, ugyanakkor odafigyeléssel, rendszeres szűréssel mintegy 4000 ember szeme világa megmenthető lenne. A szemünk fénye az egyik legértékesebb kincsünk, amelyet óvni kell, sokan azonban csak akkor érzik fontosságát, amikor már a szemük egészsége károsodott. Csütörtökön van a látás világnapja.
A Földön minden ötödik percben megvakul egy felnőtt, minden percben egy gyermek - ha a világtalanok száma a korábbi ütemben gyarapodna, 2020-ban elérné a 75 milliót. A WHO adatai szerint a világban 285 millió ember szenved látáskárosodásban, 39 millió a vakok, 246 millió a gyengén látók száma, ebből 19 millió gyermek látáskárosodott. A szembetegségek 90 százalékban a fejlődő országok lakóit sújtják, amely elsősorban a szegénység okozta vitaminhiánnyal, illetve a szemüveg és az orvosi ellátás hiányával magyarázható. Felmérések bizonyítják, hogy az emberek több mint 50 százalékának volna szüksége valamilyen látáskorrekcióra.
A gyermekek esetében is riasztó adatokról beszélhetünk, közel 30%-uk küzd valamilyen látásproblémával. A jó látás elengedhetetlen a fejlődésükhöz, hiszen a tanult információik 80%-a a látásukon keresztül jut el hozzájuk. Ha a családban magas fokú a rövidlátás vagy távollátás, illetve előfordult cukorbetegség vagy öröklődő szembetegség, fokozottan ajánlott a rendszeres szemészeti szakvizsgálat.
Nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni a gyermekkori vakságra, amelynek a leggyakoribb oka hazánkban a koraszülöttek éretlenségéből eredő retinopátia (ROP). Ugyanakkor megfelelő szűréssel és kezeléssel, szemfenéki lézertechnikával a vakság megelőzhető. Hazánkban a koraszülött intenzív osztályokon mind a 32 hét előtt született vagy 1500 gramm súly alatt világra jött kisbabák szemészeti szűrése évek óta kötelező. Ennek ellenére mégis nagy számban fordul elő a gyermekkori vakság, amely lényegesen csökkenthető lenne egy országos telemedicinális ROP szűrési rendszer működtetésével - hangsúlyozta dr. Németh János a Magyar Szemorvostársaság alenöke, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanára.
A retino-telemetriás ROP szűrési tevékenység és a helyszíni lézerműtét neonatológiai mentési logisztikára telepítése nem új keletű kezdeményezés, hiszen ez a rendszer regionális szinten hazánkban már 5. éve működik, mintegy 25 kórház koraszülöttjeinek ellátásával. A módszerrel 100 százalékos biztonsággal kiszűrhető, hogy ki szorul lézer műtétre. A Magyarországon született veszélyeztetett koraszülöttek 2/3-át tudják ezzel a módszerrel szűrni, mintegy tíz százaléknál pedig szemfenéki lézerkezelést kell alkalmazni. Mindezek mellett sajnos a koraszülöttek körében nagyobb százalékban fordul elő szemüvegesség, kancsalság, ugyanakkor többségük rövidlátó, éppen ezért nagyon fontos a rendszeres szemészeti kontroll – tette hozzá a professzor. Ma a legfontosabb feladat a telemedicinális szemészeti szűrőprogram országos kiterjesztése.
A cukorbetegség szövődményeként kialakuló vakságra is nagy hangsúlyt kell fektetni. Magyarországon mintegy 750.000 diabetesben szenvedő betegből közel 37.000 ember veszítette el szeme világát. Ez az arány háromszorosa a Nyugat-európai mutatóknak, amit megfelelő diabeteses retinopathia (DRP) szűrőprogrammal hatékonyan lehetne csökkenteni. Európa-szerte már több országban működik úgynevezett telemedicinális szűrés, amely nagy segítséget jelent mind az orvos, mind a beteg számára. Hazánkban több, mint két éve indult el ez a program, amely azonban nem biztosít országos lefedettséget.
A diabeteses vakság miatt felmerült költségek jelentősek, ugyanakkor hosszú távon, az országos szűrőprogram bevezetésével akár 20 milliárd forintnyi kiadást is meg lehetne takarítani, aminek a szűrőprogram felállítása és működtetése csupán a töredékét teszi ki – emelte ki dr. Németh János. Magyarországon évente mintegy 1000 cukorbeteg veszti el látását, azonban a teljes hazai cukorbeteg lakosságot lefedő szemészeti szűrőprogrammal és a szűrés alapján idejében elvégzett szemfenéki lézerkezeléssel 90-95 %-nál megelőzhető lenne a látásvesztés- folytatta gondolatait dr. Németh János. A rendszer lényege az lenne, hogy funduskamerával ellátott mozgó egységek járnák az ország háziorvosi rendelőit és cukorbeteg szakrendeléseit, ahol naponta 60-80 cukorbeteget lehetne megvizsgálni. Felmérések szerint a hatékony program megvalósulásához 28 ilyen egységre lenne szükség és csak egyetlen egy értékelő központra.
A szem- és látásvizsgálat a cukorbetegek számára évente ajánlott, de 45 éves kor fölött mindenkinek ajánlott legalább ötévenként. Október a látás hónapja, ezért ne feledkezzen meg Ön sem a szemészeti szűrővizsgálatokról, vigyázzon önmagára, törődjön családtagjai szeme világával.
A látás világnapját 2000 óta rendezik meg október második csütörtökjén. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a vakság 80%-a megelőzhető, illetve gyógyítható, és hogy a kormányokat és különböző szervezeteket bíztassák az egységes megelőzési beruházásokra. 2000-ben kezdeményezték a „Látás 2020” programot is, amelynek célja, hogy 2020-ra megszűnjék a megelőzhető vakság előfordulása. Ezt a célkitűzést támogatja a WHO új világméretű „Univerzális szem egészség” programja is, amely a 2014-2019 időszakra fogalmazza meg a legfontosabb teendőket.
Forrás:
diamond agency
Fotó:
pixabay.com
A borsmenta tea hatásai a szervezetünkre

Ez az évelő növény a menta családjába tartozik, és gyakran használják fűszerként, valamint gyógyászati célokra.
Toxoplazmózis, amit érdemes tudni

Főleg kismamák ismerik ezt a kifejezést, pedig másokra is veszélyt jelenthet. Nézzük, mit tudunk róla.
Képernyőhasználat és szemromlás – Hogyan óvhatjuk látásunkat a digitális korban?

A modern világban a képernyők – legyen szó számítógépről, tabletről vagy mobiltelefonról – mindennapjaink szerves részévé váltak. Munka, tanulás, szórakozás és kommunikáció szinte elképzelhetetlen nélkülük.
Nyirokterápia – A szervezet öntisztító rendszere

A nyirokterápia egy olyan természetes, manuális kezelési módszer, amely a nyirokrendszer működésének serkentését szolgálja. A kezelés célja a nyirokfolyadék áramlásának javítása, a pangások megszüntetése, valamint a méreganyagok elszállításának elősegítése a szervezetből.
Véradás: nagyszerű hősök hétköznapi tette

Magyarországon naponta körülbelül 1600-1800 véradóra van szükség ahhoz, hogy a kórházak biztonságosan el tudják látni a betegeket. A véradás nemcsak egy egyszerű, alig fél órát igénylő cselekedet, hanem valódi életmentés.