Menü

Közeleg a nyár vége – hogyan élvezd ki?

Bár a napközbeni hőmérsékleteken még nemigen látszik, mégis érezzük és tudjuk, hogy az augusztus beköszöntével a nyár vége is vészesen közeleg. Hogyan élvezhetjük ki hát azt a hátralévő kis időt, amíg még sokáig van világos, és velünk van a szabadság érzése, ami legközelebb ennyire erősen csak jövő tavasszal érint meg minket ismét? Bemutatom a saját ötleteimet.

Hol vásárolhatunk a legolcsóbban?

Jelenleg még Magyarországon nem elterjedt, de a nyugati országokban már régóta népszerűek az adományboltok. Habár országunkban is egyre több városban nyílik már e féle bolt, még mindig sokan ódzkodnak a használt dolgok vásárlásától. Pedig több szempontból is jót tehetnénk a környezetünkkel, ha egyszer-egyszer ide térnénk be vásárolni.

Ásványokból ékszerek

Ma már a kézműves vásárokban, biztosan találkozunk olyan árussal, ahol kristályokból készült ékszereket árulnak. A vásárlók nagy örömmel és lelkesedéssel válogatnak a szebbnél szebb kristályok között. Az eladók pedig szívvel lélekkel mesélnek, a kövek gyógyító erejéről, és, hogy melyik milyen hatást fejt ki a szervezetünkre.

Jelek, hogy mások miatt szúrod el az életed

Valami nem jó. Próbálsz boldog lenni – néha még úgy is érzed, hogy sikerül egy kicsit –, de időről időre szembesülsz a ténnyel, hogy nem megy. Nem érzed jól magad a bőrödben. Nem tudod önfeledten élvezni még azokat a pillanatokat sem, amikor végre kikapcsolódhatnál.

Milyenné válnak a függők családjában felnőtt gyermekek?

Számos kutatás foglalkozik az alkoholizmussal vagy más függőséggel küzdő személyek felkutatásával, elemzésével és kezelésével, de csak kevés szó esik az őket körülvevő családról és a függőség negatív hatásairól rájuk nézve.

Jelek, hogy felszínesek kapcsolataink

A közösségi média felszínessé teheti kapcsolatainkat. Erről árulkodik, ha túl sok az ismerősünk, ha lájkok száma határozza meg önbizalmunkat, cukorkaként osztogatjuk a névjegyünket, és csak azokkal állunk szóba, akiktől egyből előnyöket remélünk.

Hatékony tanulási módszerek

Tanulás… kinek mi jut róla eszébe? A kérdésre adott válaszok valószínűleg a paletta minden színében csillognának. A tudomány szerint azonban egyszerű a válasz a kérdésre: Hogyan tudunk hatékonyan tanulni?

A vonzalom szabályai

Ha egy tökéletes világban élnénk, a randizás nem lenne olyan stresszes tevékenység, amire külön fel kell készülni, elég volna csak lazán önmagunkat adni.

Tedd le a cigit!

Most, mikor minden rohamléptekben drágul, nincs is jobb pillanat, mint elkezdeni a cigarettázásról való leszokást. Még ma. Most. Ha nem az anyagiak miatt döntenénk így, akkor pedig azért javasolt, mert annyira egészségtelen és káros, hogy nem éri meg hódolni ennek az időtöltésnek. A dohányzás egy halálos szokás, mellyel a magunk és a körülöttünk élő emberek életét veszélyeztetjük.

Két kéz három gyerekre

Esküszöm, hogy nekiálltam. Megvolt a téma, az „ihlet” a laptop, az időm. Cikkírás három gyerek mellett. Én mindent megtettem. Élet három gyerekkel.

Legyél arra büszke, hogy nem vagy egyszerű nő!

Talán annyiszor hallottad már, hogy ez rossz dolog, hogy te is elhitted. Pedig nem az, éppen ellenkezőleg! Hányszor kaptad meg másoktól, hogy veled “nem egyszerű”, vagy “túl bonyolult vagy nekem” vagy nemes egyszerűséggel csak annyit, hogy “túl sok”? Ismerős?

A manipulátorok hálójában

Negatív szokásaink és berögződött magatartásformáink alapja a destruktív kritika. Az a fajta kritizálás, amelyet gyerekkorunkból hozunk. A felnőttkori viselkedés, a szellemi betegségek, a gyerekkori traumák feldolgozatlansága, az önkorlátozó hiedelmek, a belső gátak nagy része mind a gyerekkorból származik, hiszen ezek azok az évek, amikor kiépülnek a személyiségünk alapjai, a gondolkodásunk és az értékrendünk.

Spiritualitás és józan ész kettőssége

Szerintem már mindenki feltette magának a kérdést, hogy létezik-e Isten? Meg van-e írva előre a sorsunk? Mi van a halál után, félünk-e ettől, vagy esetleg a haldoklás fájdalmától félünk? Egyáltalán hogyan állunk ezekhez a témákhoz, mereven elutasítjuk az efféle transzcendens gondolatokat, vagy esetleg hiszünk benne. Bárhogy is legyen, a spiritualitás témája szerintem senkit sem hagy hidegen. Ebben az írásban arra próbálom meg keresni a választ, hogy mi is a spiritualitás, valóban jó hatással lehet-e a testi egészségünkre és, hogy milyen szerepe lehet ennek az életünkben.

Black Friday és ami mögötte van, avagy valódi kedvezmények vagy átverés?

A „Black Friday” - magyarul „Fekete Péntek” egy minden évben november végén beköszönő vásárlásra ösztönző program, kereskedelmi kedvezmény. Az akcióban részt vevő üzletek akár 50-70%-os kedvezménnyel csábítják a vásárlóikat. Mennyire valósak az ilyenkor csábító akciók? Valódi kedvezmények vagy átverés?

A serdülők lelki egészsége

Nemrég volt a Mentális egészség világnapja, melynek kapcsán a koronavírus járvány lelki egészségre való hatását is vizsgálták, s összefüggést mutattak ki a fiatalok lelki egészsége és a vírus között. Sajnos tény, hogy emelkedik világszerte az öngyilkosságok aránya a fiatalok körében, ezért pedig többnyire a serdülők mentális betegségei okolhatók.

Van-e tudományos alapja a horoszkópnak?

Az asztrológia és a horoszkópok vizsgálata már évszázadok óta része az emberiség történetének. Sokan komoly magyarázatokat látnak a horoszkópokban és mélyen hisznek is benne. Sokan viszont, csak viccből olvassák a lapok horoszkópos részlegét. De vajon van-e tudományos alapja az asztrológiának?

Mi lesz velünk a járvány után?

Elkezdődött a nyitás, sőt már hónapok óta tart is. Viszont van, ahol, a koronavírus még mindig tarol. Közben van Delta variáns, meg indiai mutáns is, ami valójában egy és ugyanaz, csak más néven. Emiatt beszélnek már negyedik hullámról is. Viszont mi lesz velünk akkor, ha vége lesz a járványnak? Vége lesz-e ennek egyáltalán? Lesz-e negyedik hullám

Pörgős város vagy nyugis falu? – avagy mit preferálunk költözéskor

Költözéskor sokakban felmerül a kérdés: hova költözzünk? Válasszuk a nyugis vidéket vagy a mindig pörgős várost? A döntést meghozni nem olyan egyszerű, mindkét életforma más és mindkettő mellett és ellen is szól érv.

Az ok, amiért nyári időszámítást szeretnék

Két hete jelent meg a Hajrá Egészségen egy átfogó cikk az óraátállítás és az időszámítások kérdéséről, különösen annak kapcsán, hogy az Európai Unió szeretné megszüntetni az évente két alkalommal történő rendszeres óraátállításokat. Hadd mutassak be egy személyes, mondhatni gyakorlati oldalt, hangsúlyozva azt, hogy tiszteletben tartom a korábbi cikkben leírt általános szempontokat.

Magyarországon már hamarabb kezdődnek a bulik

Nem tudom, hogy hazánkban a szórakozóhelyeknek és vendéglátó egységek 23 órakor történő bezárása vajon helyes lépés-e vagy sem. Ez talán már végzetesen nehéz helyzetbe hozhatja a vállalkozásokat és sokan veszíthetik el megélhetésüket is, másrészt viszont a valódi szakemberek a várható magas fertőzésszámra figyelmeztetnek. Éppen ezért kérdéses az a megoldás is, amit a helyek a bevételeik maximalizálására találtak ki.