Többet kaptam tőlük, mint tanácsokat – Egy háromgyermekes édesanya gondolatai a védőnőkről

Három gyermek édesanyjaként sokszor eszembe jut, hogy mennyi mindenre nem lehet igazán felkészülni. Hiába olvasunk könyveket, böngészünk az interneten vagy hallgatjuk meg mások tapasztalatait, amikor először tartunk a karunkban egy újszülöttet, hirtelen rengeteg kérdés és bizonytalanság jelenik meg bennünk. Azt hiszem, minden édesanya ismeri ezt az érzést. A Magyar Védőnők Napját 2007 óta június 13-án tartják.

Az én anyaságom történetében azonban mindig volt valaki, akihez fordulhattam. Valaki, aki nem ítélkezett, nem sürgetett, csak figyelt, meghallgatott és segített. Ez a valaki a védőnő volt.

Sokan talán úgy gondolnak a védőnőkre, mint az egészségügyi rendszer egyik szereplőjére, aki elvégzi a kötelező feladatokat, adminisztrál, méréseket végez és tanácsokat ad. De aki valaha valódi kapcsolatba került velük, tudja, hogy ennél sokkal többről van szó.

Egy védőnő gyakran ott van az életünk legfontosabb pillanataiban. Már a várandósság alatt találkozunk vele, amikor még tele vagyunk kérdésekkel, izgalommal és olykor félelemmel. Segít eligazodni az információk rengetegében, megnyugtat, amikor aggódunk, és velünk örül, amikor minden rendben alakul.

Aztán megszületik a baba, és egy teljesen új világ nyílik meg előttünk. Egy olyan világ, ahol néha az is sikerélménynek számít, ha sikerül két órát egyhuzamban aludni. Ilyenkor különösen sokat jelent, hogy van valaki, aki türelmesen válaszol ugyanarra a kérdésre akár harmadszor is, aki megmutatja, hogyan bízzunk jobban önmagunkban, és aki emlékeztet arra, hogy nem kell tökéletesnek lennünk.

Három gyermek mellett megtapasztaltam, hogy minden gyerek más. Ami az elsőnél működött, a másodiknál már nem biztos, a harmadik pedig újra képes meglepni az embert. Ezért a szülői tapasztalat önmagában nem mindig elegendő. A védőnők szakmai tudása és emberi támogatása ilyenkor is felbecsülhetetlen.

De talán nem is a szakmai tanácsok azok, amelyekre a legszívesebben emlékszem. Hanem a gesztusok. Egy kedves mosoly. Egy biztató mondat egy nehéz időszakban. Az a megnyugtató érzés, hogy valaki valóban kíváncsi arra, hogyan vagyunk. Hogy nemcsak a gyermek fejlődését figyeli, hanem azt is, hogyan boldogul a család.

A mai világban sokszor hallunk arról, hogy az emberek elidegenednek egymástól, hogy egyre kevesebb a személyes kapcsolat. Talán ezért is olyan különleges a védőnői hivatás. Mert a bizalomra, az emberi kapcsolatokra és az odafigyelésre épül. Arra, hogy valaki időt szánjon a másikra.

Anyaként azt érzem, hogy a védőnők munkájának jelentőségét nehéz számokkal vagy statisztikákkal mérni. Nem lehet pontosan kimutatni, hány aggódó szülőt nyugtattak meg, hány családnak segítettek átlendülni egy nehéz időszakon, vagy hány gyermek életének indultak el egyengetni az útját. Mégis tudjuk, hogy mindez nap mint nap megtörténik.

Három gyermek édesanyjaként hálás vagyok minden védőnőnek, aki ezt a hivatást választotta. Mert bár a munkájuk gyakran csendben zajlik, hatásuk generációkon át érezhető. Nemcsak tanácsokat adnak, hanem biztonságot, bizalmat és támogatást is. És egy szülő számára ezek néha többet érnek bármi másnál.