Menü

Alvás a gyerekkel – együtt vagy külön?

Együtt vagy külön aludjunk? Legyen-e külön szobája a gyereknek? Gyermeket nevelő szülők körében ez az egyik legmegosztóbb kérdés. Két határozottan elkülönülő tábor áll egymással szemben.

Minden nap egy üres lap

Ismered az üres lap technikát? Előszeretettel használják személyiségfejlesztő céllal. A lényege egyszerű, s a cikk elolvasásával te is elsajátíthatod és használhatod. Mondjuk mától, hiszen a mai nap is egy üres lap, amit bármikor teleírhatsz...

Nagyító alatt az iskolai füzetek

Az írástanulás fontos mozzanata a gyerekek fejlődésének, amellett, hogy jelentősen befolyásolja az egész iskolai pályafutást, az önértékelésre is komoly hatást gyakorolhat. A rendezetlen füzetet, illetve a kusza betűket érdemes komolyan venni, a szakértők szerint ugyanis ezek figyelmeztető jelzések.

„Megbolondult a gyerekem?”

A legtöbb szülő megijed, vagy csak furcsállja, de semmiképpen nem helyesli, ha azzal szembesül, hogy gyermekének képzeletbeli barátja van. Azonban ma már a pszichológia azt az álláspontot képviseli, hogy a gyerekek képzeletbeli társainak fontos szerepe lehet a személyiségfejlődésben.

Mennyire cselekszel aszerint, hogy mit szólnak mások?

A szocializáció természetes része, hogy valamilyen szinten alkalmazkodunk környezetünk elvárásaihoz. Ki jobban, ki kevésbé, személyiségétől és neveltetésétől, élettapasztalataitól függően.

Neveljünk szocializált gyerekeket!

Egyre több és több könyv foglalkozik a modern gyereknevelési elvekkel, miszerint hogyan lehet igazán szeretetteljes, elfogadó környezetet biztosítani a gyermek számára, amelyben személyisége kibontakozhat. Arról viszont kevés szakirodalom tesz említést, hogy mennyire fontos, hogy jól szocializált, nyitott személyiségű gyerekeket neveljünk, így ugyanis könnyebb lesz helyt állniuk az életben.

Hat a gondolkodásmódunkra az étel, amit eszünk

Bizonyított tény, hogy befolyásolja a gondolkodásunkat, a hangulatunkat, a lelkiállapotunkat az elfogyasztott étel. Tehát már csak ezért sem mindegy, milyen étkeket veszünk magunkhoz. Mindez túlmutat azon, hogy a csokoládé boldogságot okoz…

Önátadást igényel a szülői szerep

Mi a nehézség a szülővé válásban, és a szülői feladatok kezelésében? Nem csak az, hogy kevesebb idő jut az alvásra, és több kell a házimunka ellátásához. Szülőnek lenni azt jelenti, hogy a gyermekünkkel töltött idő alatt átadjuk magunkat neki, ez szükséges ugyanis az elfogadó és személyiségépítő hatású neveléshez. Lehet kezelni ezt a helyzetet?

A tudatosság ára

Cikksorozatunk első részében azzal foglalkoztunk, hogy a tudatos gondolkodás önmagunkról, a lelkünkről egyre inkább elterjedni látszik. Mindez szép és jó – de vajon mennyibe kerül, ha valaki el akar indulni a „lelki úton”? Megteheti-e ingyen, vagy egyáltalán megéri-e fizetni érte?

A tudatosság kora – ébredező világ

Azt mondják, ez az a kor, amikor az emberek a „tudatukra ébrednek”. Hogy mindez mit takar?

Hagyjuk szárnyalni a gyerekeket

Ne csak a szülő, a család és a társadalom nevelje a gyereket, hanem fordítva is! Álljunk meg egy kicsit, miközben a gyermekeket regulázzuk a nyári szünetben, a nyaralás alatt. Most (jó esetben) több időt töltünk velük együtt, figyeljük hát meg őket egy kicsit jobban, hogy mennyi mindent tanulhatunk tőlük! Többek között az elfogadást.