Mindent a diszprexiáról

A programozott mozgásokban, melyek a csecsemő idegrendszeri érésétől függnek (pl.: kúszás, mászás), általában még nincsenek feltűnő eltérések. Később a kisdedkorban fejlődik a szenzoros érzékelés és integráció (szenzomotorika: az észlelés és a cselekvés egysége). A fejlődési diszpraxia a szenzoros integráció zavarainak egyfajta megnyilvánulása.

A probléma akkor válik igazán feltűnővé a szülő számára, amikor a gyermek közösségbe (óvodába) kerül.

A diszpraxia jellemzőbben a fiúgyermekeket érintő zavar. A központi idegrendszer szerveződése tele van egymásrautaltsággal, kölcsönhatásokkal, így akár egyetlen terület eltérő működése is sokféle következménnyel járhat. A diszpraxia is többféle formában megjelenhet, több területet érinthet, tünetei lehetnek látványosak, de kevésbé észrevehetők is. Ez a leírás a diszpraxia jellemzőit, változatos megjelenési formáit mutatja be és igyekszik támpontokat adni a figyelemfelkeltő jelek felismeréséhez, hiszen a korai felismerés és célzott fejlesztés nagyon fontos a gyermek személyiségfejlődése és – később iskolába kerülve – a tanulás szempontjából is.

Praxia – diszpraxia mit jelentenek ezek a kifejezések?

A mozgás tanulásában, új mozgásos feladatok elsajátításában fontos szerepe van a praktikumnak/praxiának, mely tanulási folyamat eredményeként alakul ki. Minden mozgásos viselkedés eléréséhez kell egy terv (megoldási stratégia) és egy cél. A jól megtervezett és a célhoz igazodó cselekvés állandó érzékszervi visszajelzést, figyelmet, tudatosságot igényel. A praxia kialakulásához fontos szerepet tölt be a tapintás, az egyensúlyérzékelés, a saját testtel kapcsolatos hibátlan észlelés, melyek már a korai életszakaszban intenzíven fejlődnek. Ezek nélkül nem jöhet létre megfelelő cselekvés-tervezés és irányítás.

A testséma megfelelő fejlettsége a mozgásos tervezés alapja. A gyermek önmagát és környezetét elsődlegesen saját testén keresztül ismeri meg, tudnia kell, hogy a mozgás tervezése során milyen izmai, testrészei milyen sorrendben, milyen mozgásokkal vesznek részt.

A diszpraxiás gyermek ügyetlenebb, körülményesebb, nem tudja megtervezni a mozgások egymásutániságát, ami főleg új mozgáskészségek tanulásakor szembeötlő. A zavarok a nagymozgásokban (pl.: futás, ugrálás, járás vonal mentén, fél lábon állás) és a precízebben szabályozott finommozgásokban (pl.: kézhasználat, artikulációs mozgások, cipőkötés, gombolás, rajzolás) is megjelenhetnek.

Mitől lehet a gyermek diszpraxiás?

A diszpraxia az agyi funkciók hibás működésének következtében lép fel. A diszpraxia kiváltó oka nem teljesen ismert, megjelenésében szerepet játszhatnak genetikai okok vagy enyhe oxigénhiányos állapot is. A fejlődés során az inger-és mozgásszegény környezet szintén befolyással lehet a diszpraxia kialakulására. Az ingergazdag környezet fontos, hiszen minél többféle információ kerül feldolgozásra, az annál inkább hozzájárul az idegrendszer megfelelő érési folyamataihoz.

A figyelemfelhívó jelek, tünetek összefoglalása:

• A cselekvések célirányossága hiányos (időnként a gyermek megállhat, hogy átgondolja a következő lépéseket).

• Nem tud másokat utánozni.

• Általános lassúság jellemzi (pl.: öltözködéskor).

• Nehézkes a két oldal koordinációja.

• A térbeli tájékozódás nehezített. Felcseréli az irányokat.

• Rendszeresen beleütközik emberekbe, tárgyakba. Sokszor elesik. Tele van sebekkel, horzsolásokkal, sérülésekkel.

• A játékhasználata sivár. Gyakran tönkremennek a játékok, mert nem tudja megfelelően használni.

• Jellemzőek a darabos mozgások, nehézkesség, körülményesség.

• Idegrendszere rugalmatlan, nehezen viseli a hirtelen változásokat.

• Stresszhelyzetekben nem tud olyan gyorsan reagálni, mint mások és reakciói gyakran nem a helyzetnek megfelelőek.

• Előfordulhat a beszédhangok kiejtésének a zavara, beszéde egyhangú, hangsúly nélküli.

• A cselekvések megtervezésében mutatkozó komoly nehézségek (játékok összeillesztése, puzzle, legóval vagy kockával való építés).

• A rajzolást hárítja, rajzai nem érik el az életkornak megfelelő szintet (pl.: fontos testrészek hiányoznak az emberrajzról).

• Problémát okoz az eszközök használata (olló, ceruza, ecset, evőeszközök).

• Nehezen tanulja meg az önkiszolgáló cselekvéseket (cipőkötés, gombolás, mosakodás, fogmosás és az öltözködés helyes sorrendjét). A szóbeli segítséget nem tudja hasznosítani a mozgás javításához.

• Ha megtanul egy mozgásmintát, akkor nagyon ragaszkodik hozzá, nem lehet eltéríteni.

• Nem képes megmutatni/megnevezni, hol értek hozzá. Nehezen tájékozódik a saját testén.

• Szívesebben néző, mint cselekvő.

Mit tehet a szülő és gyanú esetén hova fordulhat?

A diszpraxia minél korábbi felismerése, kezelése fontos a későbbi magatartászavarok (pl.: hiperaktivitás), a tanulási zavarok (főleg olvasási-és számolási zavarok), valamint a személyiségproblémák megelőzése érdekében. A diszpraxia akadályozza a gyermeket az alkalmazkodásban, a kreativitás kibontakozásában és elveszi a kedvét a tapasztalástól, kísérletezéstől, ami ebben a korban nagyon fontos. A sorozatos kudarcok pedig az önbecsülésében okozhatnak sérüléseket.

Ha a szülőben felmerül a gyanú, hogy a gyermeke mozgásával problémák vannak, akkor a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálathoz kell fordulnia. Mivel a diszpraxia hátterében többféle zavar állhat, így a szakember rendszerint mindegyik funkciórendszert megvizsgálja (beszéd, emlékezet, testséma, észlelési területek). A szakszerű fejlesztés sokat javíthat a mozgásokon, finomítja, koordinálja, pontosítja azok kivitelezését, valamint hozzájárul a másodlagos tünetek elkerüléséhez (szorongás, önbizalomhiány, visszahúzódás).

Fontos tudnia a szülőnek, hogy gyermeke előbb-utóbb mindent meg fog tudni csinálni, csak késik a társaihoz képest és több támogatást igényel a környezetétől, mint a kortársai. Érdemes a gyermekkel foglalkozó szakemberrel megbeszélni, hogy milyen játékokkal, játékos gyakorlatokkal segítheti otthon a szülő is a gyermek fejlesztését (pl.: egyszerű játékok darabjaira való szedése, majd összerakása; baba vagy mackó öltöztetése, a vágás gyakorlása kivágós feladatalapokkal stb.).