Menü

Tatabánya látnivalói, nevezetességei

Amennyiben egyszerre vágyunk aktív, és nyugis pihenésre, de nem tudunk dűlőre jutni, hogy hová is utazzunk az országon belül, akkor tökéletes választás Tatabánya. Itt mindenki megtalálja a számításait, hiszen egymást váltják a jobbnál jobb látnivalók, rengeteg étterem, múzeum várja az idelátogatókat. A város mellett emelkedő Kő-hegyre felsétálva megcsodálhatjuk a Turulmadarat. Emellett pedig van egy-két kihívást jelentő túraútvonal is, ha valaki inkább ezeket keresi.

Hol van Tatabánya, és mi van ott?

Tatabánya Észak-Magyarországon található, Komárom-Esztergom vármegyében. Megközelítése egyszerű, hiszen Győr és Budapest közötti helyezkedik el. Autópályán haladva is könnyedén elérhetjük, de tömegközlekedési szempontból is előnyös a holléte, hiszen a belföldiek mellett a nemzetközi járatok útvonalának is része. Budapestről “laza” egy órás autóúttal elérhetjük a várost, és kisváros révén a parkolás sem lehetetlen. Közeli települések közé tartozik még például Komárom, Székesfehérvár, és Tata is, nem véletlenül, hogy Tata és Tatabánya sokszor összemosódik az emberek számára.

Mit kell tudnunk Tatabányáról?

A település környékéről már az őskorból is találtak leleteket, így igen színes és hosszú múlttal rendelkezik. Az évek során egyre nőtt a lakosság, és a mezőgazdaság szép lassan iparrá alakult, majd ma már a turizmus is jelentős. A török hódoltság után az Esterházy-család birtokába került, majd a II. világháború is megviselte a települést, részben emiatt Tata és Tatabánya sokaknak egybeforr, azonban nem tanácsos összekeverni őket. Utóbbi a fiatalabb, nyüzsgőbb iparváros funkcióval jött létre, ahogy nevéből is adódik, a bányászat volt a fő célpont. Míg előbbi jóval régebbi település, amely a mezőgazdaságon alapult.

Szelim-barlang

Országunkban az egyik legismertebb barlangot a Kő-hegyen lelhetjük meg, 298 méteres tengerszint feletti magasságban. Alakjából adódóan már egyből érzékelhetjük, hogy ideális élőhely lehetett a korábban élő emberek számára. Viszonylag későn, az 1930-as évekre hívta fel magára a figyelmet, és az ásatások során talált csontok, eszközök alapján már 70-80.000 évvel ezelőtt is használta a barlangot a neandervölgyi ősember. A Szelim-barlang minden korosztály számára érdekes lehet, nyaranta elég népszerű hely, és ráadásul ingyenes is.

A Turul

A Szelim-barlangtól nem messze megcsodálhatjuk a Turulmadarat, amelyet a réges-régi 907-ben zajló bánhidai csata emlékére állíttattak. Az emlékmű Európa egyik legnagyobb madarat ábrázoló szobra. Különlegessége, hogy fején aranyozott magyar koronát visel, karmaiban pedig az Árpád-kard található. A Turulmadár szárnyainak fesztávolsága körülbelül 15 méter, míg a kard hosszúsága 14 méter, egyesek szerint maga a szobor nem valami szép, míg mások szerint a monumentalitása megszépíti az egész szobrot, az viszont biztos, hogy a kilátásért megéri felmenni. Érdekesség, hogy a nemrégiben megrendezett Gerecse teljesítménytúrák is mind érintik a Turul szobrot. A Szelim-barlanghoz hasonlóan, az óriási madár megtekintése minden a városba látogató turista számára érdekes lehet.

Csónakázó-tó

Természetesen nem maradhat ki a sorból a Csónakázó-tó sem, ami ideális program ha szeretnénk egy aktívabb programot találni. A Csónakázó tó ideális választás minden évszakban, és szinte minden korosztály számára. A területet inkább egy közparkká alakították át, ahol rengeteg kulturális, városi rendezvényt is szerveznek. Ezen programok inkább a felnőtteket érdekelhetik, de gyerekek számára is lehetnek érdekes programok.

Medvehagyma tanösvény

Tatabánya szélén, Síkvölgyön találjuk a 8 állomásból álló könnyű turistaösvényt. Szerencsére a kiránduló ösvény magába visszatérő, mindössze 1,5 km hosszú, terepe könnyű – így ideális választás kisebb gyerekekkel is –. A tanösvény melletti információs táblákról többet megtudhatunk a medvehagymáról is. A sétaút ingyenesen látogatható egész évben. Emellett viszont az adott terület tele van nagyobb kihívást jelentő túrautakkal is, amelyek az edzettebb túrázókat is várják.

Bányászati és Ipari Skanzen

A Skanzen nemzetközi vonatkozásban is különleges, hiszen egy régi bányászati üzem teljességével áll rendelkezésre számunkra. Bejárható bányatérségekkel, berendezett irodákkal és gépbemutatókkal várnak minden érdeklődőt, akik szeretnének élethű betekintést nyerni az egykori tatabányai szénbányászat fortélyaiba. Egyediségét fokozza, hogy ezen felül még a helyi bányászoknak fenntartott lakóházak és középületek korhű berendezéseit is megtekinthetjük. Nyitvatartása szezonális, általában a nyári időszakban látogatható szerda és vasárnap között, azonban látogatásunk előtt mindenképp tájékozódjunk az aktuális látogathatóságról, és ez a program inkább felnőtteknek lehet érdekes.

Tatabányai Múzeum

Tatabánya létrejötte az 1800-1900-as évek ipar fejlődéséhez kapcsolható, így a múzeum jórészt az önálló város létrejöttének megőrzéséről, új- és jelenkori emlékek gyűjtéséről gondoskodik. 2013 óta egymás mellett működik a közművelődési intézmény és a múzeum is. A múzeum ipar-,életmód- és politikatörténeti, természettudományi, régészeti, képzőművészeti és néprajzi gyűjteményével a város és környékének bemutatására törekszik.

Mindig van egy állandó kiállítás, amelyet évről-évre megújítanak, valamint van egy szezonális része is a kiállításoknak, amelyeket cserélnek. Tatabánya összességében tökéletes hely egy hosszú hétvégére, és rengeteg programlehetőséget kínál a környék. A távok gyalogoson is megtehetőek, nincs igazán nagy szükség tömegközlekedésre. Tatabánya után ha van idő, akkor Tatát is érdemes meglátogatni, ahol olyan látnivalókat csodálhatunk meg, mint az Öreg-tó, a Főúri angolpark, vagy a Tatai vár.

Nyárzáró kalandok: hová utazzunk Európában?

Az augusztusi üdülőhelyek manapság a legkelendőbbek. A főszezon utolsó hónapja tökéletes alkalom arra, hogy még egyszer elkapjuk a napsütést és felfedezzünk új tájakat Európában. Legyen szó történelmi városokról, mesés strandokról vagy pezsgő éjszakai életről, a vakáció vége még bőven kínál lehetőséget a kikapcsolódásra. Noha tömeggel és hosszú sorokkal folyamatosan számolni kell, a forróság már alábbhagy, így az üdülés is jobban élvezhető.

Hogyan befolyásolja életünket a dallam?

A zene az emberiség egyik legrégebbi és legelterjedtebb művészeti formája, amely szinte minden kultúrában jelen van. Nem csupán szórakoztat, hanem mély hatással van testi-lelki állapotunkra, viselkedésünkre és gondolkodásunkra is. De pontosan hogyan hat ránk a zene?

Nyugalom egy csésze kávé mellett

A fika nem csupán egy csésze kávé elfogyasztása – a svédek számára ez a nap egyik legfontosabb része. A társas kávészünet nemcsak kikapcsolódás, hanem a kapcsolódás ideje is, amely mára egész Svédországot átszövi. De hogyan lett a fika kulturális jelenség, és mi mit tanulhatunk belőle?

Séta, hogy egészséges maradj

Az egyik legegyszerűbb mozgásforma, amit szinte mindenki be tud iktatni az életébe, az a séta. Nem is gondolnánk, hogy milyen remek egészségügyi hatásai lehetnek.

Ki vigyáz a gyerekre? A nyári szünet kihívásai és lehetőségei a családok számára

Ahogy becsukódnak az iskolakapuk június közepén, sok szülőnek egy kérdés jár a fejében: „Na és most mi lesz a gyerekkel?" A szünidő hivatalosan két és fél hónap, de a legtöbb család szabadságkerete ennél jóval szűkebb. A csemetéknek pihenés, a felnőtteknek viszont sokszor stressz a vakáció, különösen ha nincs nagyszülői segítség sem.