Menü

Vénasszonyok nyara. De miért pont ez a neve?

Kicsit mosolyogva olvastam a minap, hogy egy német hölgy a múlt században egyszer panasszal élt az „Altweibersommer” - azaz vénasszonyok nyara - kifejezés miatt a helyi bíróságnál. Nőként és időskorúként is sértőnek találta ezt a szót. Hogy milyen döntés született a bíróságon, a cikkből kiderül!

Spartathlon idén is - "emberfelett" futnak

Most zajlik a Spartathlon, a világ egyik méltán leghíresebb futóversenye. A 245 kilométeres távot nehéz terepen, nagy szintkülönbségekkel, ráadásul melegben, óriási páratartalom közepette kell teljesíteni, szintidőkön belül, különben véget ér a verseny. Mégis, a versenyzők számára ez maga az álom.

Fatelepítés Indiában: 50 millió csemete 24 óra alatt

Egy rekorddöntő kísérlet során közel 50 millió fát ültettek, hogy felhívják az emberek figyelmét a természetvédelem fontosságára.

Magyar nő lett a világ legnehezebb futóversenyének bajnoka

Hallott már a Spartathlonról? Ettől még akkor is elmegy a kedve, ha szeret futni! Vagy mégsem? Már azoknak is tisztelet jár, akik maratont, félmaratont futnak. Pedig mindez gyerekjátéknak tűnik a Spartathlonhoz képest.

Sikeres magyar Guinness-rekordkísérlet evezésben

Sikerült megdöntenie, sőt jócskán túl is szárnyalnia a hivatalos (263 km) és a még nem hitelesített (295,2 km) 24 órás evezős Guinness-rekordot a Varga József, Simon Gergely, Tamás Bence, Halupa János, Preil Patrik és Vermes Péter összeállítású magyar csapatnak, amely szombat éjjel 2 órától vasárnap 2 óráig összesen 313,664 kilométert teljesített a Szentendrei-Duna-ág alsó szakaszán.

Minden rekord megdőlt

A 28. alkalommal kiírt Nike Budapest Félmaratonira, amely egyben a félmaratoni országos bajnokság volt, rekordszámú futó, összesen 12 850-en, nevezett, köztük 1330 csapat. Új csúcs az is, hogy mintegy 65 országból érkeztek sportolók, mintegy 1600-an.