Menü

Így rombolják a bizalmat a megszegett ígéretek

A bizalom a kötődés egyik legfontosabb alapja, ezért különösen fájó, amikor a másik megszegi, amit megígért. Egyetlen csalódás még nem feltétlenül okoz komoly problémát, a sorozatos szószegés azonban idővel meggyengítheti a kapcsolatainkat.

Az elkötelezettség általában fokozatosan épül fel két ember között, legyen szó párkapcsolatról, barátságról vagy akár családi viszonyról. Ebben lényeges szerepe van annak, hogy a felek mennyire tartják be a vállalásaikat. Ha azt tapasztaljuk, hogy a másik szavai és tettei összhangban vannak, könnyebben alakul ki a biztonságérzet. Egy-egy elfelejtett ígéret vagy váratlanul meghiúsult terv önmagában még ritkán okoz komoly törést, hiszen bárki kerülhet olyan helyzetbe, amely miatt kénytelen felülírni a korábbi terveit. A probléma ott kezdődik, amikor a szószegés visszatérő mintává válik.

Időhiány, félreértés és halogatás

Előfordulhat, hogy valaki túl sok mindent csinál, rosszul osztja be az idejét, vagy egyszerűen túl optimistán ítéli meg, mire lesz képes néhány nap vagy hét múlva. Az is gyakori, hogy valaki nehezen mond nemet, ezért olyan dolgokra is igennel felel, amelyekről később kiderül, hogy mégsem szeretné. Rövid távon könnyebbnek tűnhet igent mondani, később azonban ez komoly csalódást szül. Ugyanilyen félreértésekhez vezethet az is, ha a kommunikáció elakad és a két fél teljesen mást ért az elmondottakon.

Az egyikük úgy gondolja, hogy konkrét kijelentés hangzott el, a másikuk szerint csupán egy lehetőségről beszéltek. Ha a különbségeket nem tisztázzák időben, könnyen kialakulhat egy olyan helyzet, amelyben mindketten igazságtalannak érzik a történteket.

Vannak olyan szituációk is, amikor egy váratlan munkahelyi feladat, egy családi teendő vagy más sürgős probléma felborítja az eltervezett programokat. Ilyenkor sokat számít, hogyan reagálunk. Ha őszintén elmondjuk, hogy mi történt, és igyekszünk pótolni, amit elmulasztottunk, egészen más üzenetet közvetítünk a barátunk vagy a párunk felé. A hallgatás és az utólagos semmittevés ezzel szemben tovább mélyítheti a csalódottságot.

A bizalom újjáépítése

Egy megszegett ígéret után érdemes elismerni, ha hibáztunk, és azt is, hogy a másiknak joga van csalódottnak vagy akár dühösnek lenni. Egy őszinte bocsánatkérés önmagában nem mindig elég, különösen akkor, ha ugyanaz a probléma újra és újra visszatér. Ilyenkor a szavaknál többet számít, hogy később a tetteinkben is megmutatkozik-e a változás. Ha valaki korábban nem tartotta be a vállalásait, egyetlen bocsánatkérés után aligha várható el, hogy a másik fél ismét feltétel nélkül higgyen neki. A bizalom helyreállításához időre és következetes döntésekre van szükség, ezért érdemes olyan dolgokat megígérni, amelyek valóban teljesíthetők.

Egy párkapcsolatban lényeges, hogy a felek számíthassanak egymásra, és a közös feladatokból is kivegyék a részüket. Ha hosszú időn keresztül az egyik félre hárul minden teendő, miközben a másik rendszeresen megfeledkezik a saját feladatairól, idővel felborulhat közöttük az egyensúly. A folyamatos csalódottság mellett idővel a fáradtság, a neheztelés és az igazságtalanság érzése is megjelenhet. Egy jól működő viszonyban ezért érdemes időnként átbeszélni, ki mire képes, és hol van szükség a partner támogatására.

A csalódások nem küszöbölhetők ki teljesen az életünkből. Mindenki hibázhat, megfeledkezhet valamiről, vagy kerülhet olyan helyzetbe, amelyben kénytelen felülírni a korábbi terveit. A valódi különbséget az jelenti, hogyan kezeljük ezeket a nehézségeket. Ha vállaljuk a felelősséget és figyelünk a másik érzéseire, a tetteinkkel is bizonyíthatjuk, hogy komolyan gondoljuk, amit mondunk. Így a kisebb törések akár a kapcsolat megerősítéséhez is hozzájárulhatnak.

Anhedónia, amikor már az sem okoz örömet, amit korábban szerettünk

Van az a pont, amikor képtelen valaki bárminek is örülni, hiába szerette azt mindaddig. Ennek hátterében anhedónia is állhat.

Amikor a saját sikereinkben sem tudunk hinni

„Biztos csak szerencsém volt”, „Előbb-utóbb rájönnek, hogy nem vagyok elég jó.” Ismerős gondolatok ezek azoknak, akik kívülről sikeresnek tűnnek, belül mégis bizonytalansággal küzdenek.

Újrakezdeni és megérkezni – Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet

Vannak időszakok az életben, amikor úgy érezzük, valami véget ért. Egy munka, egy kapcsolat, egy életszakasz, egy megszokott napi rutin vagy akár egy régi elképzelés arról, hogyan kellene kinéznie az életünknek. A változás ilyenkor könnyen veszteségnek tűnik. Pedig ami elsőre lezárásnak látszik, később akár egy teljesen új fejezet kezdete is lehet.

Hogyan hatnak a növények a lelki egészségünkre?

A növények látványa és közelsége kellemesebbé teheti a környezetünket, miközben a közérzetünkre is kedvezően hatnak. Segítenek megnyugodni, kiszakadni a hétköznapok pörgéséből és kiegyensúlyozottabbá tenni az életünket.

Mom-shaming: amikor az anyaság versennyé és ítélkezéssé válik

Tegye fel a kezét, akinek van gyermeke és bárki megkérdőjelezte, hogy mit, miért és hogyan csinál. A mom-shaming egy káros versengési láz, hogy tudjuk, jobban csináljuk az anyaságot, mint más.