Menü

Zónás takarítás, egy trükk, amivel könnyebb rendben tartani az otthonunkat

Mennyien küzdünk azzal, hogy próbáljuk életterünket rendezetten és tisztán tartani, de nem mindig sikerül? Íme, egy tipp, hogy könnyebb legyen.

A legtöbben ismerjük azt az érzést, amikor a hétvége nagy részét takarítással töltjük, mégis úgy tűnik, hogy néhány nap múlva ismét rendetlenség uralkodik a lakásban. A nagytakarítás gyakran fárasztó, időigényes, és sokan már a gondolatától is elveszítik a kedvüket. Többek között én is. Pedig itt egy jó kis trend, a zónás takarítás, aminek a lényege, hogy nem egyszerre próbáljuk kitakarítani az egész lakást, hanem kisebb részekre, úgynevezett zónákra osztjuk az otthonunkat, és mindig csak egy-egy területre koncentrálunk. Így a takarítás jobban beilleszthető a mindennapokba, és nem kell egy egész napot rászánni.

Szóval ez egy olyan rendszerezett takarítási módszer, amely során az otthont különböző területekre osztjuk. Ezeket a zónákat meghatározott sorrendben, általában havi ciklusban takarítjuk alaposabban, miközben a napi rutin részeként csak a legszükségesebb feladatokat végezzük el. A cél nem az, hogy minden helyiség minden nap makulátlan legyen, hanem az, hogy az egész lakás folyamatosan rendezett és tiszta maradjon anélkül, hogy egyszerre túl sok munkát kellene elvégezni. A módszer amúgy nem egy újdonság, a 2000-es évek elején Marla Cilley dolgozta ki azzal a céllal, hogy segítsen azoknak, akik túlterheltnek érzik magukat a házimunka miatt.

A módszer első lépése, hogy felosztjuk az otthonunkat különböző zónákra. Egy átlagos lakás esetében például úgy nézhet ki, hogy előszoba és bejárat, konyha, nappali, hálószoba, végül pedig a fürdőszoba és WC. Ezután minden héten vagy néhány napon keresztül csak az egyik zónára fordítunk nagyobb figyelmet. Például hétfőn az előszobára fókuszálunk, kedden a konyhára, szerdán a nappalira, csütörtökön a hálószobákra és pénteken a szaniter helyiségekre. Lehet ezt eltolni két-két napra is. A lényeg, hogy például, ha a konyha kerül sorra, akkor nemcsak a szokásos napi feladatokat végezzük el, hanem olyanokat is, amelyek ritkábban kerülnek elő.

Iktassunk be egy kis szekrényajtó takarítást, húzzuk el a tűzhelyet, ha lehet, nézzünk szét a hűtőben és szedjük ki a polcokat, azokat is mossuk le, vagy szedjük elő a szemeteskukát és fertőtlenítsük ki alaposan. A többi helyiségben eközben csak az alapvető napi teendőket végezzük el, például elpakolunk, letöröljük a látható szennyeződéseket vagy felporszívózunk. Sokan napi 15–30 percet szánnak csak rá, de természetesen mindenki a saját időbeosztásához igazíthatja. A lényeg a rendszeresség, mivel ha minden nap csak egy kicsit foglalkozunk az aktuális zónával, akkor a feladat nem válik megterhelővé.

Ezzel elérhetjük, hogy minden helyiség rendszeresen sorra kerül, ritkábban fordul elő, hogy valamit hónapokig nem takarítunk ki, és ritkábban alakul ki nagy rendetlenség. El kell engedni a megfelelési kényszert, nem kell mindent egyszerre megcsinálni, és érdemes kisebb feladatokra bontani a munkát. Lakásunk élhetővé és jól funkcionálóvá válik.

A zónás takarítás egy egyszerű, mégis hatékony módszer, hogy életterünk tiszta és rendezett maradjon anélkül, hogy egy nap alatt belerokkanjunk a teljes terület kitakarításába.

Lakás helyett ház? Mit érdemes mérlegelni ingatlanvásárlás előtt?

A fővárosban és az agglomerációban sokak számára jelent dilemmát, hogy lakást vagy inkább házat vegyenek. A folyamatosan emelkedő árak alaposan megnehezítik a választást, ráadásul a két ingatlantípus teljesen más lehetőségeket rejt.

Hogyan hatnak a növények a lelki egészségünkre?

A növények látványa és közelsége kellemesebbé teheti a környezetünket, miközben a közérzetünkre is kedvezően hatnak. Segítenek megnyugodni, kiszakadni a hétköznapok pörgéséből és kiegyensúlyozottabbá tenni az életünket.

Mi történik a szállodai büfé megmaradt ételeivel?

Az all inclusive nyaralás egyik legnagyobb vonzereje kétségtelenül a bőség. Reggelitől vacsoráig hatalmas választék várja a vendégeket: friss saláták, húsételek, köretek, gyümölcsök, sütemények és különféle desszertek sorakoznak a pultokon. De vajon mi történik azzal az étellel, amely a büfé zárásakor megmarad?

Nem kell vagyonokat költeni: így lesz a gyerekszobából tökéletes tanulósarok

Az iskolakezdés közeledtével nemcsak a tanszerek és az új ruhák beszerzésére érdemes gondolni. A gyerekszobának is új szerepet kell betöltenie: a játék, a pihenés és az alvás mellett helyet kell adnia a tanulásnak, a könyveknek, a füzeteknek és sok esetben a számítógépnek is. Jó hír, hogy ehhez nem szükséges teljes szobafelújítás. Néhány praktikus, pénztárcabarát változtatással kényelmes és jól használható tanulósarok alakítható ki.

A napirend fontossága – miért segít a rendszeresség a mindennapokban?

A mindennapi élet könnyen kaotikussá válhat, ha nincs egy kialakult rendszerünk. Munka, háztartás, család, ügyintézés, pihenés és saját céljaink gyakran egyszerre követelnek figyelmet. Ilyenkor sokan azt érzik, hogy egész nap elfoglaltak, mégsem haladnak igazán. Egy jól kialakított napirend azonban segíthet abban, hogy átláthatóbbá, nyugodtabbá és kiegyensúlyozottabbá váljanak a hétköznapok.