Menü

Baseball, macska, gengszterek és Aronofsky

Darren Aronofsky neve ismerősen csenghet azok számára, akik kicsit is elmélyültek a kultfilmek világában, hiszen olyan méltán híres alkotások köthetőek a nevéhez, mint a Rekviem egy álomért, Fekete hattyú vagy A bálna. Új filmje, a Rajtakapva nemrég jelent meg a mozikban, amely egy krimi vígjátékként lett beharangozva, egy igen ígéretes színészi felhozatallal. Ugyan a stílus némileg eltér a rendező korábbi filmjeinek műfajától, de pont emiatt lehet érdekes megnézni, mit hoz ki ebből az alkotó.

A Rajtakapva megkapta a tizennyolc pluszos besorolást, és az elején nehéz eldönteni, hogy ez vajon a szexuális tartalom, vagy a brutalitás miatt történt, de aki esetleg félne a túl ijesztő jelenetektől, azt megnyugtatom, hogy azért messze nem ér fel egy horrorral, szimplán a már Aronofskytól megszokott naturalista, nyers ábrázolás jelenik meg a vásznon. A képi világ itt is, mint a rendező korábbi filmjeiben egyedi, és nem fog csalódást okozni a nézőnek.
Főszereplőnk Hank (Austin Butler), aki New York egyik rosszabb negyedében bérel egy lakást és egy kocsmában dolgozik, három dolgot szeret igazán: a baseball-t, az alkoholt és az anyukáját.

Élete látszólag valahol félresiklott, nappal alszik és éjszaka dolgozik, de ezen kívül elsőre csak egy átlagos amcsi srácnak látszik, aki ugyan nem vígan, de éli alkoholista hétköznapjait, minden nap felhívja az anyukáját és van egy csinos barátnője. Barátai nagyrészt a kocsma törzsvendégei, illetve a punk szomszédja Russ (Matt Smith), aki az egész film bonyodalmát elindítja, amikor rábízza a macskáját Hankre, mivel el kell utaznia az apjához Londonba. Másnap megjelenik az orosz maffia, és elkezdenek kérdezősködni Russ után, majd szépen elagyabugyálják főhősünket, akinek emiatt ki kell venni egy veséjét, el kell hagynia az alkoholt, illetve az orosz és a zsidó maffia kereszttüzébe kerül.

Érdemes megemlíteni, hogy a film az 1990-es években játszódik, és hűen hozza ennek hangulatát, rádión hallgatott meccsekből, eldobható telefonokból és a kilencvenes évek gengsztereiből nincs hiány. Ahogy az várható egy Aronofsky filmtől, Hank egyre komolyabb kalamajkába keveredik, aminek fő oka az, hogy nem vállalja fel a döntéseit és nem tud szembenézni a múltjával. A szereplő szenvedése, ugyanakkor a film humora egyszerre nyomaszt és szórakoztat, amely egy meglepő változatosság a rendezőtől, hiszen én fel voltam készülve rá, hogy majdnem két órányi karakterszenvedést fogunk látni az előző filmjeiből kiindulva.

A cselekmény garantáltan a képernyőre ragasztja a tekintetünk, hiszen dinamikus és mindig van valami olyan fordulat, amire nem számítanánk. Az egésznek a varázsát a pillangóeffektus adja, és az, miképp bontakozik ki előttünk Hank múltja és az, hogyan tud alkalmazkodni a helyzethez, amibe akaratlanul belecsöppent. A mellékszereplők ugyan nem kapnak annyi képernyőidőt, hiszen Austin Butler karaktere van az állandó középpontban, mégis hozzáadnak a filmhez, és érezzük az ő tetteik és szerepük súlyát is. Véleményem szerint egy üde színfolt a jelenleg elérhető mozis választékban, hogyha valaki egy kicsit komolyabb alkotásra vágyik, és szeretné, hogy egy film még néhány nap múlva is elgondolkoztassa, illetve persze azok számára, akik szeretik a cicákat vagy Aronofsky korábbi alkotásait.

Humorral figyelmeztet a Pixar új kalandja

Daniel Chong első Pixar-rendezése egyszerre vicces, megható és aktuális. Az Agyugrász nemcsak az év egyik legszórakoztatóbb animációs filmje, hanem egy fontos figyelmeztetés is arról, hogy milyen világot építünk fel és hagyunk magunk után.

Chopin zenéje megküzd a halállal is

A híres zeneszerzők, zenészek életéről készült tradicionálisabb felfogású, európaibb szemléletű film témájának keresve se lehetett volna jobbat találni Chopin, párizsi, XIX. század közepi, utolsó éveinél. A küzdelme a tüdőbajjal és a felületes kapcsolatokkal egyszerre megindítónak és felemelőnek ígérkezett, mikor a lengyelek végre vászonra álmodták az élettörténetének ezt a szeletét. A Chopin-film kissé felkavaró haláltusát ígért korhű díszletekkel, Közép-Európában kiemelkedő büdzsével és profizmussal. Lássuk, hát, hogy a most mozijainkban elstartoló Chopin - Párizsi szonáta kiemelkedik-e a biográfiai eredetű tévéfilmek erdejéből, vagy csak egy túltolt marketing piruett?

Harcra született: Mortal Kombatra fel!

Az egyik kedvelt 90-es évekbeli videójátékunk adaptációja újra visszatért a vászonra. A Mortal Kombat fénykorában egy generáció egyik meghatározó élménye volt. A készítők ugyanazok, mint a 2021-es remake esetében, itt azonban nagyobb a tét és a költségvetés. Szkeptikusan vártuk a második részt, de remek trükköket, fényképezést és véres küzdelmet joggal reméltünk az új kalandtól. Lássuk megfelelnek-e a látottak az elvárásainknak!

Michael Jackson legendájának nyomában

Michael Jackson nagyon megosztó életutat hagyott maga után. Minden idők egyik legkiemelkedőbb táncosának és énekesének története rengeteg megfilmesíthető motívumot tartalmazott. Az örökséget felügyelők pedig elérkezettnek látták az időt egy egész estét filmmel elvinni minket egy nosztalgiavasútra, megnyerték rendezőnek a biztoskezű Antoine Fuqua-t (Kiképzés, A nap könnyei). A főszerepben Jaafar Jackson (a legenda unokaöccse) mindenkit meglepett, a zene kolosszális, mega reklám promóció, a hangulat adott. A zajos kezdeti sikerek mellett itt volt az ideje, hogy utána nézzünk a film valós értékének.

Az emberi teremtés tragédiája

Az elvakult kutató orvos által holtból élő ember teremtésének legendája, Mary Shelley angol romantikus regénye, a Frankenstein, rengeteg feldolgozást megélt már vásznon és a világot jelentő deszkákon egyaránt. Azonban a Vígszínházban két hónapja sikerrel futó adaptáció, a Frankenstein – A modern Prométheusz mégis különleges élményt ígért. Hatalmas díszletek, alapmű íránti tisztelettel teli átiratot, ami követi a regényt de újabb vetületekkel gazdagítja is azt. A Garai Judit és Hegymegi Máté (egyben rendező) által írt darab különleges, kiemelt esemény, efelől nem volt kétség. Lássuk a részleteket.