Menü

Baseball, macska, gengszterek és Aronofsky

Darren Aronofsky neve ismerősen csenghet azok számára, akik kicsit is elmélyültek a kultfilmek világában, hiszen olyan méltán híres alkotások köthetőek a nevéhez, mint a Rekviem egy álomért, Fekete hattyú vagy A bálna. Új filmje, a Rajtakapva nemrég jelent meg a mozikban, amely egy krimi vígjátékként lett beharangozva, egy igen ígéretes színészi felhozatallal. Ugyan a stílus némileg eltér a rendező korábbi filmjeinek műfajától, de pont emiatt lehet érdekes megnézni, mit hoz ki ebből az alkotó.

A Rajtakapva megkapta a tizennyolc pluszos besorolást, és az elején nehéz eldönteni, hogy ez vajon a szexuális tartalom, vagy a brutalitás miatt történt, de aki esetleg félne a túl ijesztő jelenetektől, azt megnyugtatom, hogy azért messze nem ér fel egy horrorral, szimplán a már Aronofskytól megszokott naturalista, nyers ábrázolás jelenik meg a vásznon. A képi világ itt is, mint a rendező korábbi filmjeiben egyedi, és nem fog csalódást okozni a nézőnek.
Főszereplőnk Hank (Austin Butler), aki New York egyik rosszabb negyedében bérel egy lakást és egy kocsmában dolgozik, három dolgot szeret igazán: a baseball-t, az alkoholt és az anyukáját.

Élete látszólag valahol félresiklott, nappal alszik és éjszaka dolgozik, de ezen kívül elsőre csak egy átlagos amcsi srácnak látszik, aki ugyan nem vígan, de éli alkoholista hétköznapjait, minden nap felhívja az anyukáját és van egy csinos barátnője. Barátai nagyrészt a kocsma törzsvendégei, illetve a punk szomszédja Russ (Matt Smith), aki az egész film bonyodalmát elindítja, amikor rábízza a macskáját Hankre, mivel el kell utaznia az apjához Londonba. Másnap megjelenik az orosz maffia, és elkezdenek kérdezősködni Russ után, majd szépen elagyabugyálják főhősünket, akinek emiatt ki kell venni egy veséjét, el kell hagynia az alkoholt, illetve az orosz és a zsidó maffia kereszttüzébe kerül.

Érdemes megemlíteni, hogy a film az 1990-es években játszódik, és hűen hozza ennek hangulatát, rádión hallgatott meccsekből, eldobható telefonokból és a kilencvenes évek gengsztereiből nincs hiány. Ahogy az várható egy Aronofsky filmtől, Hank egyre komolyabb kalamajkába keveredik, aminek fő oka az, hogy nem vállalja fel a döntéseit és nem tud szembenézni a múltjával. A szereplő szenvedése, ugyanakkor a film humora egyszerre nyomaszt és szórakoztat, amely egy meglepő változatosság a rendezőtől, hiszen én fel voltam készülve rá, hogy majdnem két órányi karakterszenvedést fogunk látni az előző filmjeiből kiindulva.

A cselekmény garantáltan a képernyőre ragasztja a tekintetünk, hiszen dinamikus és mindig van valami olyan fordulat, amire nem számítanánk. Az egésznek a varázsát a pillangóeffektus adja, és az, miképp bontakozik ki előttünk Hank múltja és az, hogyan tud alkalmazkodni a helyzethez, amibe akaratlanul belecsöppent. A mellékszereplők ugyan nem kapnak annyi képernyőidőt, hiszen Austin Butler karaktere van az állandó középpontban, mégis hozzáadnak a filmhez, és érezzük az ő tetteik és szerepük súlyát is. Véleményem szerint egy üde színfolt a jelenleg elérhető mozis választékban, hogyha valaki egy kicsit komolyabb alkotásra vágyik, és szeretné, hogy egy film még néhány nap múlva is elgondolkoztassa, illetve persze azok számára, akik szeretik a cicákat vagy Aronofsky korábbi alkotásait.

Amikor a nézői elvárások felfalják a történetet

A Stranger Things az év kezdetével véget ért. Hangosan és túlbiztosítva zárult le a sorozat, egy grandiózus, illetve komplex utolsó epizóddal. Pár hét eltelte után kijelenthető, hogy a finálé megosztotta a nézőket, annak ellenére, hogy szinte minden szereplő pozitív kimenetelű és következetes lezárást kapott.

A gonosz bennünk él?

A Budapesten forgatott új Russell Crowe film a nürnbergi perről sok premiercsúszás után végre beért a honi mozikba is. A színészek elitek: Michael Shannon (A víz érintése) a főügyész, Rami Malek (Bohém rapszódia) a pszichológus, aki a jócskán meghízott kedvelt új-zélandi -ausztrál fenegyerekünk által alakított Göringet, illetve sorstársait analizálja a híres per alatt. Erős és roppant érzékeny témát érint, amely reméltük, hogy oktatófilmnek csakúgy, mint történelmi filmnek is megállja majd a helyét. Lássuk összejön-e a várva várt Oscar-eső.

Pandora még mindig egyedi, a tartalom viszont ismerős

James Cameron három évvel A víz útja után újra bizonyítani akarja, hogy az Avatar-széria még mindig képes megrengetni a mozitermeket. A Tűz és hamu minden eddiginél nagyobb, zajosabb és sötétebb fejezetként vonul be a filmtörténelembe. A kérdés inkább az, hogy az epikus megvalósítás mögött maradt-e még valódi újdonság.

Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban

Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.

A haza és az emberség kötelez

Pár napja bemutatták a nagy állami támogatással megtolt Sárkányok Kabul felettet, amely a roppant vérszegény magyar akciófilm zsánerba igyekszik friss vért pumpálni miközben az afganisztáni békefenntartóink munkájának állít emléket. Pörgős csatajeleneteket legalább profi díszletekkel és kameramunkával ígért a trailer. Ezek után (remélem) egy emberként reméltük, hogy politikai terheltsége ellenére egy szórakoztató film készült el. Ennek jártam utána.