Menü

Ha beindul a nosztalgiavonat, a szívem majdnem megszakad…

Orosz Dénes (Magic Boys, Poligamy) rendező megfelelő rutinjával és egy jókora kreatív stábbal karöltve első lépésként a Demjén Ferenc dalaival tarkított Hogyan tudnék élni nélküled? című új magyar musical történetének törzsét a rendszerváltás utánra tették. Ezek azonban csak visszaemlékezés jelenetek, amelyek stílszerűen egy balatoni nyárhoz köthetők. Ha csak a két szép, fiatal főszereplő (Ember Márk a vonzó rosszfiú és a szende, ártatlan, Törőcsik Franciska) itteni románcát kellene nézni, valószínű nem bírná el dramaturgiailag ez az egyébként is nagyon klisés klipegyveleg. Azonban a film drámai utolsó félórája menti az összképet és emeli tényleg filmélménnyé a látottakat.

Tehát adott a jelen cselekményszála korunk Budapestjében, míg a Demjén-dalokhoz körítésnek képbe jön a rendszerváltás utáni Balaton varázsa, meg rengeteg retro zene és tánc. A sztoriról kár is többet mondani, szidhatnánk a jellemfejlődések kiszámíthatósága miatt, de még így is nagyon kedves darabról van szó. Utána garantáltan napokig Demjén- dalokat fog orrvérzésig mindenki, így én is a barátnőm nagy örömére, énekelni. A karakterek persze valóban sablonosak. De, épp ezért valahogy könnyű velük azonosulni is, minden korosztálynak szólnak ezek a könnyeden felskiccelt fiatalos kalandok. A moziból kilépve egy 50-es hölgy jelezte a barátainak, hogy megsiratta a film végét, sőt értetlenkedett, hogy a többiek miért nem. Az üzenet célba ért, jobban is mint várták.

A musical elrepített minket egy laza hangulatba, a Demjén-slágerek univerzumába, segített elengedni a nézőknek a mindennapi gondokat, bajokat, nyűglődéseket. A táncbetétek szintje a profi és a szerethetően aranyos közt egyensúlyoz. A színészek igazából kedvelhetőek, a balatoni látkép pedig biztosan megdobogtatja mindenki szívét. A kritikusok joggal kérhetnek számon rajta „némi” sablonosságot, de ettől még a Demjén-dalok abszolút működnek, és a világ egy jobb hely. Könnyed, helyenként kellemesen vicces és laza darabról beszélhetünk, amely bőven megéri a mozijegy árát. Tehát felkészülni és „Mi együtt mondjuk el mindenkinek/ Mégis sajtból van a Hold. Sajtból van a Hold…”

Pandora még mindig egyedi, a tartalom viszont ismerős

James Cameron három évvel A víz útja után újra bizonyítani akarja, hogy az Avatar-széria még mindig képes megrengetni a mozitermeket. A Tűz és hamu minden eddiginél nagyobb, zajosabb és sötétebb fejezetként vonul be a filmtörténelembe. A kérdés inkább az, hogy az epikus megvalósítás mögött maradt-e még valódi újdonság.

Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban

Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.

A haza és az emberség kötelez

Pár napja bemutatták a nagy állami támogatással megtolt Sárkányok Kabul felettet, amely a roppant vérszegény magyar akciófilm zsánerba igyekszik friss vért pumpálni miközben az afganisztáni békefenntartóink munkájának állít emléket. Pörgős csatajeleneteket legalább profi díszletekkel és kameramunkával ígért a trailer. Ezek után (remélem) egy emberként reméltük, hogy politikai terheltsége ellenére egy szórakoztató film készült el. Ennek jártam utána.

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.

Del Toro újraéleszti a Frankensteint

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.