Menü

Száguldás, szerelem, halál: egy igazi Ferrari sztori

A legendás rendező, Michael Mann (Az utolsó mohikán, Szemtől szembe, A bennfentes) 8 év után újra nagy játékfilmmel jelentkezett. A Ferrari vezetőjének 1957-es nyarát feldolgozó, eredetileg riportkönyvből készült, adaptáció régi vágya volt. Adam Driver (új Star Wars filmek, Házassági történet) letisztult főszerepbeli alakítása velőtrázó, Penélope Cruz (Almodóvar egykori múzsája) a megcsalt feleség szerepében tündököl és a kész mű egy valós helyszíneken forgó ízig-vérig régivágású mozi. A Ferrari érdekes történelmi utazás, kérdés összeálnak-e az elemei egy örökérvényű klasszikussá?

Enzo Ferrari (Adam Driver), a híres-hírhedt autógyár atyaúristene mozgalmas nyarat tudhatott le 1957-ben. A felesége gyakran le akarta lőni, a pilótái sorra balesetekben elhunytak, a nevét viselő legendás cége a csőd szélén, míg a titkolt élettársa és a közös fiúk egyre nagyobb szerepet igényeltek az életében. Mindeközben küszöbön állt a számára döntő, egész Olaszországot átívelő terepverseny, közben antagonista főhősünket az elhunyt fia emléke is kísértette. A Ferrari film egy többsíkú időutazás nemcsak az eredeti városi és vidéki hátterek okán, valamint a kiváló, korhű díszletek miatt repülünk vissza az időbe, hanem a 80 éves Mann történetvezetése miatt is.

Lassan folydogál a történet, de egy pillanatig sem idealizálja a főkarakterét. Drukkolunk neki, de ez inkább érdeklődő szurkolás és nem rajongás. A párbeszédek, az egész mű felépítése pont olyan mintha a 90-es években készítették volna el Robert De Niro alakításával, akinek több hasonló szerepe is akadt akkortájt (pl. Az utolsó filmcézár, Casino), ahogy egyébként a rendező eredetileg is tervezte, még 1993-ban!

A film párbeszédei kicsit ugyan didaktikusan hatnak, látszik, hogy az alapanyag egy könyvadaptáció. Viszont az olasz hangulat remekül átjön, együtt lélegzünk az eseményekkel. A végső etapnál, a versenynél a rendező pedig kiengedi a kameramozgások és vágások terén, ami a csövön kifér. Lenyűgözően fényképezettek a kanyarok, felkavaróak, de nagyon hitelesek. A sportfilmek szerelmeseik megkapják az adagjukat. Remekül közvetítik a jelenetek Enzo Ferrari meg nem alkuvó személyiségét, szenvedélyét az autóverseny iránt. A színészek általában ki tudnak bontakozni, bár egy ekkora domináns főszereplő mellett csak kis játékidő marad a korabeli versenyzőket bemutatni.

A film azonban miközben egy szerelmi melodráma sportfilmes köntösben, nem tud igazán maradandót adni. Ennek oka részben a kissé torzóként odabiggyesztett, elkapkodott befejezés és részben az a helyzet, hogy ez a lassan lélegző adrenalinbomba nem lehet már slágere a mai fiataloknak. Mindenki talál benne magának valót, de kivetnivalót is. Igazából senki kedvence nem lesz a Ferrari. Azért több, mint érdekes film, amely megér egy estét, főleg, ha megcsömörlöttünk a nagy stúdiófilmektől és egy markáns régivágású, érdekes mozira vágyunk.

Egy tündérmese örök nosztalgiája

Imádtuk Julie Roberts és Richard Gere párosát a 90-es évek nagy romantikus klasszikusában, a Micsoda nőben. Aki nem akarja ismét rongyosra nézi a filmet, annak adott a Madách Színházban újraalkotott musicalváltozat. Érdekesség, hogy a zenei világért eredetileg Bryan Adams felelt. A non-replica, sajátos magyar változat jobb szöveget, kellemes hangulatot és folyamatos pörgést ígért Szirtes Tamás rendezése. Nézzük sikerült-e?

Minden családban van egy örökség

Sajnos a legkifinomultabb, nyugdíjasokat érintő átverések aranykorát éljük. Erről és egy diszfunkcionális család dinamikájáról írt egy remek forgatókönyvet Tasnádi István de hosszú, hosszú évekig nem talált finanszírozóra, így a Vígszínháznak készített színdarab lett belőle (Apa szeme fénye címmel). Azonban hála istennek a pszicho-thriller kamaradarab filmként végül alig 2 hét forgatással, rengeteg kreatív megoldással elkészült, és immáron vezeti a honi nézői listákat. Vajon Mucsi apakaraktere vagy az ezer éve együtt szereplő Molnár Áron, Lengyel Tamás fiatal páros közti összhang ennek az oka vagy a film erős, kissé tabusított témája?

A férfiak is tudnak magukon nevetni!

Az egykor Bafta (angolok Oscarja) és számos más európai filmdíjat bezsebelő, 1997-es Alul semmi brit-amerikai közismert vígjátékot is elérte a humoros emberdrámák evolúciója, színpadra álmodták. A magyarországi ősbemutatót elkövető Thália Színház még bőszen műsorra tűzi a hat sheffieldi munkanélküli pasi kálváriáját ahogy férfi sztriptízzel próbálnak egy kis pénzt szerezni és egyúttal visszaszerezni önbizalmukat. De vajon a remek alapanyag, a vicces jelenetek, Szabó Győzővel a címszerepben élvezhető-e a mai kor színpadán?

A tomboló csend anatómiája

Csehov Sirálya igazi klasszikus. Régóta finomra hangolja lelkünk az orosz vidék és az egyetemes hétköznapjaink dilemmáira. A roppant tehetséges grúz rendező, David Doiasvili által levezényelt feldolgozása a Vígszínházban emberpróbáló, 16-os karikás, majd három és fél órája hatalmas energiákat mozgat meg, miközben tradicionálisabb vonalvezetőségűnek definiálja magát. Nézzük, mennyire sikerült.

Igazából színdarab

A robotika és a mesterséges intelligencia emberi érzelmi kalandokba keverése hálás téma volt már a 90-es évek végén is. A brit Sir Alan Ayckbourn világsikerű színdarabjának tavaly téli, Pesti Színházbeli magyar bemutatója nem kerülte el a honi műértő színházszeretőket. Az Igazából komédiában egy robot színész pergő öntudatra ébredését követhetjük végig remek karakterekkel, kiváló helyzetkomikai és improvizációs csomagolásban. Igazi csemege, rengeteg ötletes ruhával és díszlettel. A szerelem vajon felülírja a kibervilág törvényeit is?