Menü

Az otthoni IPL szőrtelenítés tényleg annyira hatékony?

Úgy hiszem, hogy nekünk, nőknek nem a kedvenc fürdőszobai tevékenységeink közé tartozik a szőrtelenítés. A leghatékonyabb és fájdalommentes módszer után kutatunk mindig. Ma már annyi lehetőség közül választhatunk és mindenki másra esküszik. Én mindig vágytam egy IPL gép után, mivel a környeztemben lévők véleménye szerint a legkedvezőbb módszer jelenleg. Így a férjem karácsonykor meglepett egy csodakütyüvel, de, hogy őszinte legyek csak próbálva volt a gép.

Olyan erős villanása volt, még a védőszemüvegen keresztül is, hogy bizonytalanná tett azzal kapcsolatban, hogy egészséges és hosszú távon nem okoz-e majd károsodást. Akár a szemem, akár a bőröm kapcsán. Ezzel a kérdéssel nem voltam egyedül. Így ezzel kapcsolatban is kutatásba kezdtem. A cikkek 90%-ban azt olvashatjuk, hogy semmilyen káros vonzata nincs a szervezetre. A végleges, szakember által végzett szőrtelenítésnél kiderült azonban, hogy olyan gázok szabadulnak fel, ami az egészségre káros lehet, de ez is főként a kezelőt fenyegeti és nem a szépülni vágyót. Az otthoni használatra alkalmas szőrtelenítők olyan erős lézerrel rendelkeznek, hogy szembe irányítva simán okozhatnak nagyobb egészségügyi problémákat is. Amiket a hozzájuk adott szemüveggel kivédhetünk.

A lézer által égetett szőrszálakról és a felszabaduló gázokról azonban, egy szó sincs sehol ebben az esetben. Ez megnyugtató. Ha rendeltetésszerűen használjuk a piacon kapható villanófényes szőrtelenítőket, teljesen biztonságosan szabadulhatunk meg a szőrtől otthon is. Ezek persze már jobb hírek, de azért kíváncsi leszek a 10-20 év múlva kikerülő tanulmányokra is.

Hogyan működik?

Pár éve hatalmas népszerűséggel robbant be a piacra a villanófényes szőrtelenítőgép, amely manapság már egyre inkább elérhetőbbé válik, már ha az anyagiakat vesszük alapul. De még mindig hűen tükrözi az ár nagysága, a ketyere tudását. Ugyanis manapság számtalan különböző fajta közül választhatnak a nők, melyek ilyen-olyan extrákkal vannak felturbózva. Ezeket a szőrtelenítőket sokan végleges szőrtelenítőként emlegetik, ám ez nem teljesen igaz. Az IPL az Intense Pulse Light rövidítése. Az intenzíven pulzáló fény segítségével érik el a kívánt hatást. A gép széles spektrumú fényt bocsát ki, amelyet a szőrszálak sötét pigmentjei elnyelnek.

A nagy hőenergia miatt, amely a szőrtüszőben kialakul, az új szőrszálak jelentősen gyengébbek lesznek, így növekedésük lassul és fokozatosan csökken. A komolyabb, célzottan a szőr eltávolítására fókuszáló lézeres masinák használatához szakértelemre van szükség a sérülések elkerülésének érdekében, ezzel szemben az otthon alkalmazható IPL-gépek gyengébb hatóerővel működnek. A fény nagy felületen dolgozik, tehát képtelenség lenne véglegesen eltávolítani a szőrszálakat, inkább egy tartós simaságot eredményez. A különböző erősségű gépek egészen eltérhetnek egymástól, éppen ezért fontos tisztában lenni a választott szőrtelenítő adottságaival, lehetőségeivel.

Ezért nagyon fontos, hogy minden esetben tartsuk be a használati utasításban leírtakat! A folyamat eleinte igencsak macerás. Eleinte igen csak sűrűn kell alkalmazni. Majd idővel ritkíthatók lesznek az alkalmak, azonban enélkül nem lehet látványos eredményt elérni. A kezdeti sűrű alkalmazásnak az oka, hogy a szőrszálak a használat idején más-más növekedési fázisban vannak. Amint meggyengülnek, lassabb ütemben jutnak a felszínre, így egyre ritkulhatnak a kezelések.

Mire figyeljünk?

Felmerül a kérdés, hogy ha sokáig tart a sima bőrt elérni, akkor mit lehet alkalmazni még mellette a kívánt hatás eléréséig? Kizárólag borotvát. Sőt azért is szükséges a kezelés előtt borotválkozni, hogy a villanófényes szőrtelenítő technológiája teljes mértékben le tudjon jutni a szőrszál gyökeréhez. A gyantázás, szőrtelenítő krémek és az epilátor viszont azért nem jó módszerek a jelenlegi kezelés használata során, mert ezek eltávolítják a szőrtüszőből a szőrszálat, amire az IPL szőrtelenítő gép villanófénye éppenséggel hatna, ekképpen sikertelenné teszik a kezelést. A szőkítés szintén nem ajánlott, hiszen ez pedig a szükséges sötét festékanyagot vonja ki a szőrszálakból.

A napozás és barnulás szintén nem ajánlott, mert csökkentik a hatékonyságot. Ugyanis annál hatékonyabb, minél nagyobb a kontraszt a bőr és a szőr színe között, de amikor barnulunk, akkor nyilván a bőr színe sötétedik, a szőr színe világosodik, így a szőr festékanyaga nem lesz kellően sötét. Ezért is ajánlják, hogy ősszel vagy télen kezdjük el a szőrtelenítő használatát, így biztos a siker a nyárra.

Az IPL szőrtelenítés a bőrfelület és a szőr színének kontrasztján alapul. A villanófényt a szőr sötét pigmentje nyeli el. Tehát, akkor hatékony, ha a szőr minél sötétebb és a bőr minél világosabb; vagyis fekete, barna és világosbarna szőr esetében a legeredményesebb, ha mindehhez minél világosabb bőrszín társul. Továbbá, nem hatásos vörös, fehér, ősz vagy világos szőke szőrzeten, illetve nagyon sötét bőrön sem.

Ahogy minden kapcsán itt is bizonyos egészségügyi állapotok fennállása esetén nem ajánlott a használata. Például terhesség, epilepszia, bőrbetegségek, daganatos betegségek, sebgyógyulási hajlam, stb.

Hol használható?

A szokásos láb, hónalj, kar de, mellette az intim zónában és az arcon is biztonsággal használható a gép. Természetesen a hatékonyság testrészenként eltérő. Van, ahol rövidebb, van ahol hosszabb ideig tart a vágyott csupasz rész elérése.

Mi legyen a tányérodon, ha nem szeretnél állandóan fáradt lenni?

Reggel alig bírsz kikászálódni az ágyból, napközben pedig úgy érzed, mintha egy láthatatlan súlyt cipelnél magaddal? Nem biztos, hogy csak több alvásra van szükséged. Könnyen lehet, hogy az étrended az, ami folyamatosan kimerít, még akkor is, ha alapvetően egészségesnek gondolod, amit megeszel.

Amikor a csepp már elárul: mit tehet egy férfi a vizeletinkontinencia ellen?

A vizelettartási nehézség – azaz az inkontinencia – sokunk számára csak a nőket érintő problémaként él a köztudatban. Pedig férfiaknál is gyakori, és nemcsak fiziológiai, hanem lelki következményekkel is járhat. A jól ismert egészségportálok szerint a helyzet korántsem olyan ritka: a férfiak negyede ötven év felett akár alkalmanként is tapasztalhatja a vizeletszivárgást. Mi állhat a háttérben?

Sport és fogpótlás – miért számít a rágás ereje a teljesítményben?

Az aktív életmód alapja a tudatos táplálkozás. Sokan gondolják, hogy ez kizárólag a bevitt fehérje- és vitaminszinten múlik, pedig legalább ilyen fontos a rágás minősége. Ha hiányzik néhány fog, egyre több ételféleségtől kényszerülünk megválni, így beszűkül az étrendünk, és kevesebb hasznos tápanyaghoz jut a szervezet. Hosszú távon ez az energiaszintünkre, a teljesítményünkre és a közérzetünkre is rányomja a bélyegét. A modern fogpótlások azonban segítenek visszaadni a táplálkozás és a mozgás szabadságát.

Tinktúrákkal az egészségért

Akik a természetes és alternatív gyógymódokat kedvelik, tudják, hogy tinktúrákkal sokat tehetünk az egészségért. Mi az a tinktúra, hogyan készül és mi mindenre jó? Erről írunk most!

Egészséges hát ülőmunka mellett

Akár dolgozunk, akár játszunk, a napunk nagy részét ülve töltjük – és sokan nem is sejtik, hogy ezzel mennyire megterhelik a gerincüket. A rosszul megválasztott szék, a helytelen testtartás és a mozgáshiány hosszú távon hát-, nyak- és derékfájáshoz vezethet. Egy ergonomikus szék azonban nemcsak kényelmet, hanem egészséget is adhat, hiszen támogatja a test természetes tartását és tehermentesíti a gerincet.