Lélektani gourmet John Wick? - Pig-filmkritika
- Dátum: 2021.10.07., 13:48
- Szabó Máté
- képek: https://kritikairoda.blog.hu/
- dráma, erőszak, film, kritika, magány, popcorn
Nemrégiben debütált a Pig Nicolas Cage főszereplésével, amely talán a színész egész pályafutásának legjobb alakítása lett. Az elsőfilmes rendező Michael Sarnoski, nagy fába vágta fejszéjét mikor belekezdett ebbe az igencsak bizarr történetbe.

Nem is találhatott volna jobb embert a főszerepre, Nicolas Cage személyében, aki lehet, hogy már ingyen is elvállalta volna a szereplést,. A színész nevét szerintem mindenki ismeri de könnyen eszünkbe juthat, hogy az utóbbi években nagyon megzuhant az ázsiója mivel rosszabbnál rosszabb “zs kategóriás” filmekben játszott. Azonban a Pig működik, nagyon is működik, legfőképp amiatt, mert valami teljesen szokatlant mutat be.
A történetben Rob, Nicolas Cage, az erdőben él, nomád körülmények közt. Egyetlen társa a disznója, aki mesterien szagolja ki a szarvasgombákat. Illetve egy fiatal, újgazdag srác, aki rendre megveszi tőle a szállítmányt. Egy nap elrabolják az állatot, főszereplőnk pedig eltökéli, hogy visszaszerzi, ám ehhez ki kell törnie a komfortzónából, és fel kell hagynia az addigi életével.
A leírás alapján ez egy tipikus “bosszú sztori”. Azt mondhatnánk, hogy ez valamilyen önmagából kissé kifordult John Wick és Elrabolva keverék lenne. Azonban ez a film nem csupán akció, hanem egy kőkemény a néző lelkének legmélyéig hatoló karakterdráma. Pont arról szól, hogy a dolgokat nem erőszakkal kell elérni, hanem az emberi lélek megfejtésével, ami néha igencsak bonyolult tud lenni.

A mozi nem eseménydús, nincs benne lövöldözés. Mégis maga a történet az utolsó utáni pillanatig feszült tud maradni. A történetszál pedig kellemesen lassú, melankolikus és az egész filmet az állandóan a levegőben vibráló feszültség és az a fajta erőszak köti össze, amit szinte már érzünk, hogy a következő snittben jönni fog. Azonban mégsem lesz ilyen, mert ez a film pont erről szól, hogy az erőszak nem megoldás. Nem is feltétlenül az események, hanem az emberi érzelmek, és a régmúlt sérelmei viszik végig a történetet. Emiatt pedig a néző figyelme sem terelődik el, és van egy olyan elképesztően jó stílusa, ami arra ösztönöz bennünket, hogy mi magunk is részt vegyünk ezen az igencsak “fájdalmas kalandon”.
Nem lehet elmenni amellett sem, hogy a film történetvezetése és dinamikája igencsak sok groteszk humort tartalmaz, ami azonban kissé túl nyersé teszi a Piget. Ahogyan szép lassan kibontakoznak az események, úgy válik minden karakter egyre szerethetőbbé, és úgy fogjuk megérteni azok néhol közhelyes “mozgatórugóit”. Legyen az a pénz, a régmúlt sérelmei, szerelmi csalódás, a státusz kérdése vagy éppen az emberi makacsság és büszkeség.
A főszereplő alakítása egészen elképesztő. A tekintete, a hanglejtése, az arca, mimikája mind azt mutatják, hogy teljes mértékben elmerült a szerepben. A színészre a legutóbbi filmjei alapján rá sem lehet ismerni, olyan mintha egy egész életen át arra készült volna, hogy bemutassa, milyen fájdalmas egy magányos ember számára, ha megfosztják őt az egyetlen társától, a disznójától.
Amir, a gazdag fiatal, szerepében pedig Alex Wolff színész tűnik fel, aki szintén briliánsan alakít. Itt meg kell említeni a fiú édesapját Darius-t, akit Adam Arkin színész alakít. A közöttük lévő apa-fiú párkapcsolat dinamikája és az ebben rejlő fájdalom az egész film alatt rendkívül jól van bemutatva.

Ez a remek valójában sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk, olyan mint az élet, itt nincsenek hatalmas összeesküvések, világmegmentések. A válasz ennél sokkal emberközelibb. A Pig egy lenyűgöző és szinte tökéletesnek mondható dráma, amely a gyász és a múlt fájdalmának allegóriája. A történet pedig a megbékélésről, a cselekedeteinkkel való szembesülésről és azok elfogadásáról, vagy éppen “megemésztéséről” szólnak sokszor lírai köntösbe bújtatva. A film talán legnagyobb hibája, hogy túlságosan is merev, annyira ragaszkodik a központi szálhoz, hogy egy-két karakter teljesen elveszti a jelentőségét, sőt magát a létjogosultságát is.
A film összképe szerencsére így is működik, bivalyerős jelenetek, életszerű dialógusok, és egy elképesztően emlékezetes lezárás, amit nem írnék le. Azonban mindenki érezheti azt, hogy ehhez a filmhez nem való a “happy end”.
Tény, hogy ez nem egy könnyed darab. Sokan sokféleképpen fogják értelmezni. Azonban, aki el tudja fogadni, hogy itt bizony egy kőkemény emberi drámát fog látni, annak olyan élményben lesz része, amit biztosan nem fog elfelejteni egyhamar. Sarnoski és Nicolas Cage melankolikus, lassú, néhol egészen művészi filmet alkottak, ahol valójában a gyász, a megbocsátás és a személyes tragédiák az igazi szereplő.
Egy tündérmese örök nosztalgiája
Imádtuk Julie Roberts és Richard Gere párosát a 90-es évek nagy romantikus klasszikusában, a Micsoda nőben. Aki nem akarja ismét rongyosra nézi a filmet, annak adott a Madách Színházban újraalkotott musicalváltozat. Érdekesség, hogy a zenei világért eredetileg Bryan Adams felelt. A non-replica, sajátos magyar változat jobb szöveget, kellemes hangulatot és folyamatos pörgést ígért Szirtes Tamás rendezése. Nézzük sikerült-e?
Minden családban van egy örökség
Sajnos a legkifinomultabb, nyugdíjasokat érintő átverések aranykorát éljük. Erről és egy diszfunkcionális család dinamikájáról írt egy remek forgatókönyvet Tasnádi István de hosszú, hosszú évekig nem talált finanszírozóra, így a Vígszínháznak készített színdarab lett belőle (Apa szeme fénye címmel). Azonban hála istennek a pszicho-thriller kamaradarab filmként végül alig 2 hét forgatással, rengeteg kreatív megoldással elkészült, és immáron vezeti a honi nézői listákat. Vajon Mucsi apakaraktere vagy az ezer éve együtt szereplő Molnár Áron, Lengyel Tamás fiatal páros közti összhang ennek az oka vagy a film erős, kissé tabusított témája?
A férfiak is tudnak magukon nevetni!
Az egykor Bafta (angolok Oscarja) és számos más európai filmdíjat bezsebelő, 1997-es Alul semmi brit-amerikai közismert vígjátékot is elérte a humoros emberdrámák evolúciója, színpadra álmodták. A magyarországi ősbemutatót elkövető Thália Színház még bőszen műsorra tűzi a hat sheffieldi munkanélküli pasi kálváriáját ahogy férfi sztriptízzel próbálnak egy kis pénzt szerezni és egyúttal visszaszerezni önbizalmukat. De vajon a remek alapanyag, a vicces jelenetek, Szabó Győzővel a címszerepben élvezhető-e a mai kor színpadán?
A tomboló csend anatómiája
Csehov Sirálya igazi klasszikus. Régóta finomra hangolja lelkünk az orosz vidék és az egyetemes hétköznapjaink dilemmáira. A roppant tehetséges grúz rendező, David Doiasvili által levezényelt feldolgozása a Vígszínházban emberpróbáló, 16-os karikás, majd három és fél órája hatalmas energiákat mozgat meg, miközben tradicionálisabb vonalvezetőségűnek definiálja magát. Nézzük, mennyire sikerült.
Igazából színdarab
A robotika és a mesterséges intelligencia emberi érzelmi kalandokba keverése hálás téma volt már a 90-es évek végén is. A brit Sir Alan Ayckbourn világsikerű színdarabjának tavaly téli, Pesti Színházbeli magyar bemutatója nem kerülte el a honi műértő színházszeretőket. Az Igazából komédiában egy robot színész pergő öntudatra ébredését követhetjük végig remek karakterekkel, kiváló helyzetkomikai és improvizációs csomagolásban. Igazi csemege, rengeteg ötletes ruhával és díszlettel. A szerelem vajon felülírja a kibervilág törvényeit is?