Menü

Mi is az az erőszakmentes kommunikáció?

Egyre többen panaszolják, hogy nem tudnak szót érteni a környezetükkel, sem a gyerekekkel, sem a felnőttekkel. Mintha a falnak beszélnének: nincs bemenet, se kimenet, mindenki csak a maga kis igazát mantrázza, amihez az utolsó pillanatig ragaszkodik. Zárásképp pedig sértődés, duzzogás, szótlan percek következnek.

A párkapcsolati erőszak intő jelei

Bár a párkapcsolati erőszak elsősorban a nőket érinti, férfiak is lehetnek az elszenvedői. Az áldozatok sokszor nem mernek beszélni arról, min mennek keresztül, sőt olyanok is vannak, akik kiszabadulhatnának, de nem akarják egyedül hagyni szerelmüket. Így azonban segíteni is nehezebb. Lássuk, milyen jelek utalhatnak a testi-lelki bántalmazásra.

A téveszmezavar kezelése és jellemzői

A téveszmés zavar, téveszme jellemzője egy vagy több téves vélekedés, ami legalább 1 hónapon át megmarad. A betegség általában középkorúaknál vagy idősebbeknél jelentkezik. A téveszmék általában nem bizarrak, az azokban megjelenő helyzetek a valós életben is előfordulhatnak, a beteg képzelheti azt, hogy követik, mérgezik, megfertőzik, távolról szeretik, vagy megcsalja a felesége, illetve partnere. A téveszmés zavarnak számos altípusa létezik.

Szerencsejáték az élet? - Nyerd meg az életed sorozatkritika

A Netflix új Squid Game című sorozata hatalmasat tarolt. Milyen lenne életre-halálra szóló gyerekjátékokban részt venni? És milyen emberek mennének bele realistán ebbe? A Netflix teljesen koreai színészekkel kiadott alkotása, ezekkel a kérdésfeltevésekkel fordul a nézők felé. A Nyerd meg az életed, nagyon jól beletenyerelt a jelenlegi a korszellembe. Azonban kár, hogy az orbitális közhelyek és elcsépelt fordulatok, valamint az európai szemmel túljátszott színészi játék, rengeteget elvesznek a sorozat érdemeiből.

Lélektani gourmet John Wick? - Pig-filmkritika

Nemrégiben debütált a Pig Nicolas Cage főszereplésével, amely talán a színész egész pályafutásának legjobb alakítása lett. Az elsőfilmes rendező Michael Sarnoski, nagy fába vágta fejszéjét mikor belekezdett ebbe az igencsak bizarr történetbe.

A nők elleni erőszak, a vírushoz hasonlóan szedi áldozatait

A nők elleni erőszak világszerte hatalmas probléma, amin a COVID-19 által kialakult helyzet még tovább rontott. A második hullám következtében bevezetett szigorítások hatására még tovább növekedhet a családon belül elkövetett erőszakos esetek száma, mivel az első hullám kijárási korlátozásai alatt 20%-al növekedtek ezen bűncselekmények. A november 25-i Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjához kapcsolódóan, az AVON kiemelten fontosnak tartja felhívni az emberek figyelmét erre az itthon is sok nőt érintő problémára

Így növeld a biztonságod a cybertérben!

Online aktivitásunk növekedésével és a digitalizáció térhódításával egyre inkább nyitott könyv az életünk. Tíz másodpercenként éri hekker támadás számítógépeinket, nő a bankkártyás visszaélések és az adatlopások száma, a zsarolóvírusos támadások pedig még korántsem értek a csúcsra. Különösen a gyermekek vannak veszélyben, minden harmadik magyar fiatalnak volt már része internetes zaklatásban.

Tanuljunk meg segíteni!

Ha idős, esetleg látás-, vagy mozgássérült embert látunk, természetes, hogy segíteni akarunk neki. Sokszor viszont csak hátráltatjuk mozgásában, minden jó szándék ellenére. Lássuk csak, hogy kéne ezt jól csinálni!

Egy auschwitzi túlélő vallomása és az #énis mozgalom

Ki mástól lenne hitelesebb az életnehézségek feldolgozásának témaköre, mint dr. Edith Eva Eger pszichológustól, aki maga is túlélte és feldolgozta az auschwitzi élményeit? S miként segíthet az útja azoknak a nőknek, akik az utóbbi időszakban a #metoo felhívás részeként elmondták, hogy erőszak(oskodás) áldozatai voltak?

Női zsarnok a családban

Bizony előfordul olyan is, hogy az agresszivitás képviselője a családban nem a férfi, hanem a nő, és e tekintetben a fiúkat, férfiakat is érheti bántalmazás. Legtöbb esetben ez verbális agresszió formájában valósul meg.

Hogyan lett egymás szinonimája a főiskola és a szex?

A leendő felsőoktatási hallgatók számos tényezőt vesznek figyelembe a megfelelő egyetem vagy főiskola kiválasztásakor. Míg számos intézmény a ranglista élén áll, addig sok főiskola a bulizóna felső kategóriáiba tartozik, amelyek különleges csábítóerővel bírnak.

Nem érezhetik magukat biztonságban a magyar nők

Nem csak a bűnügyi statisztikákon múlik, hogy valaki milyennek értékeli a közbiztonságot, valamint a saját személyes biztonságát. Inkább az egyedi tapasztalatokon, valamint a politika és a média által közvetített információkon. Hazánkban a helyzet elkeserítő.

Erőszak a családban

Nem könnyű téma, de rendkívül fontos lenne, hogy laikusként is tudatosabban kezeljük, ha környezetünkben családi erőszakot észlelünk, vagy akár mi magunk is áldozattá válunk.

Nemcsak fizikai agresszió létezik

Sokan ha bántalmazó kapcsolatokról, családokról, környezetről beszélnek, akkor egyértelműen a fizikai agresszióra gondolnak. De legtöbben nem is tudják, hogy nem csak a fizikai erőszak, vagy brutalitás tartozik ebbe a fogalomkörbe. Lehet úgy bánni a szavakkal és az érzelmekkel, hogy az bizony már agressziót jelent. Más néven társas agressziónak hívják.