Menü
  • Ajánló
  • Volt egyszer egy Tarantino

Volt egyszer egy Tarantino

Nehéz tárgyilagosan elemezni, bemutatni egy mozit a mozivilágáról, amely ilyen aprólékosan mutatja be a 60-as évek végi világát Hollywoodnak. Pláne ha ezt a filmgyártás legismertebb ex-videotékása, Quentin Tarantino szolgáltatja. Ami biztos, hogy a Volt egyszer egy Hollywood megüti a nézhető érdekesség kategóriát. Habár az elején a teremben nagyon megijjedtem, hiszen eléggé belterjessé vált jó pár jelenet. Azért ne legyünk olyan szigorúak, hiszen a kiöregedő western színésznek (mr. Világmegmentő Leonardo DiCaprio) és hű kaszkadőrének (Brad Pitt) élete érdekes, már-már tanulságos is. A hömpölygő cigifüst közepette sikerült jól megidézni az 1969 es évet és bemutatni a hippiktől hemzsegő Los Angelest. A filmzene magával ragadó, bár egy ilyen erős atmoszférájú filmnél ez elvárható volt, ahogy a kiváló jelmezek is.

DiCaprio kisujjból hozza a szerepét. Látványosan élvezhette a forgatást, érik neki a következő Oscar. Ami mellett nem mehettünk el szó nélkül az az indokolatlanul elnyújtott játékidő és a holtidőben fuldokló jelenetek. Talán a korszaknak szól, de ezt most kissé elszabták a vágószobában, pedig ha lehet hinni a híreknek, így is sok jelenetet és ismert színészt vágtak ki a mozis verzióból. A kritikusok talán sehol nem emelték ki eléggé a film második felének 3 klasszis pillanatát, mi örömmel megteszük. Jelesül, hogy a cammogó sztori magára talál és akciót kapunk végre. A film, csakúgy, mint anno a Becstelen brigantik betölti az igazságszolgáltatás és a búfelejtés szerepét.

Egy képzeletbeli világba repít el minket, ahol a rosszfiút elkapják és az igazi szörnyűségek nem történnek meg. A végső pedig (elnézést spoiler veszély), hogy a Tiszta románc után Brad Pitt végre megint kapott pár önfeledt drogos jelenetet. Ezeknek szívből lehet örülni, bár nagy kérdés, hogy egy kicsit feszesebb felépitéssel, nem lett volna-e jobban méltóbb a figyelmünkre a nyár egyik, ha nem legjobban várt filmje. Soha rosszabbat persze és Quentin mester egy hamar ne hagyja abba. Az erő vele van, akárki akármit is mond.

  • A rovat további cikkei

Haverok,buli,like! De hogyan tovább?

Amikor híre ment, hogy a Vígszínházban Ifj.Vidnyánszky Attila rendez saját és Németh Nikolett szövegkönyvével, részben társulati improvizációkkal felturbózott átiratot Büchner Leonce és Léna című műve nyomán, a mai érettségi előtti túlpörgött generáció helykereséséről, sokan felhördültek. A címe stílszerűen @LL3t4rgIA, azaz Letargia lett. Annak jártam utána pár napja, hogy a szeptember vége óta teltházakkal futó darab, valóban annyira polgárpukkasztó, mint a cikkek róla és nyíltan provokál, vagy csak groteszkül vicces?

Amikor a nézői elvárások felfalják a történetet

A Stranger Things az év kezdetével véget ért. Hangosan és túlbiztosítva zárult le a sorozat, egy grandiózus, illetve komplex utolsó epizóddal. Pár hét eltelte után kijelenthető, hogy a finálé megosztotta a nézőket, annak ellenére, hogy szinte minden szereplő pozitív kimenetelű és következetes lezárást kapott.

A gonosz bennünk él?

A Budapesten forgatott új Russell Crowe film a nürnbergi perről sok premiercsúszás után végre beért a honi mozikba is. A színészek elitek: Michael Shannon (A víz érintése) a főügyész, Rami Malek (Bohém rapszódia) a pszichológus, aki a jócskán meghízott kedvelt új-zélandi -ausztrál fenegyerekünk által alakított Göringet, illetve sorstársait analizálja a híres per alatt. Erős és roppant érzékeny témát érint, amely reméltük, hogy oktatófilmnek csakúgy, mint történelmi filmnek is megállja majd a helyét. Lássuk összejön-e a várva várt Oscar-eső.

Pandora még mindig egyedi, a tartalom viszont ismerős

James Cameron három évvel A víz útja után újra bizonyítani akarja, hogy az Avatar-széria még mindig képes megrengetni a mozitermeket. A Tűz és hamu minden eddiginél nagyobb, zajosabb és sötétebb fejezetként vonul be a filmtörténelembe. A kérdés inkább az, hogy az epikus megvalósítás mögött maradt-e még valódi újdonság.

Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban

Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.