Menü
  • Ajánló
  • Az X-Men korszak vége

Az X-Men korszak vége

Mindig is a kedvenc történeteim voltak az X-Menek képregény füzetei. Az önmagukat elfogadni nehezen tudó, a többségtől ebben vagy abban különböző fiatal útjukat kereső jótét lelkek világával könnyű volt azonosulni. Ez a piaci rést a Fox stúdió is meglátta és 2000-ben elindított egy filmlavinát a mutánsok világáról. Meglepő módon a kezdeti sikert mindig nagyobb követte, így logikusnak tűnt egy előzményfilm készítése, amely kiváló lett (Az elsők). A folytatás minden idők egyik legjobb képregény adaptációja lett (Az eljövendő múlt napjai), az ezt követő Apokalipszis azonban kissé belterjessé vált. Ilyenek előzmények után a legerősebb szuperlény Főnix (Sophie Turner) elborulása és energia felrobbanása váratott csak magára. Az immáron a Disney stúdió birtokában lévő időszak záró darabja azonban roppant hakni szagúra sikeredett. Nem tudott eredeti lenni. Rég látott paneleket puffogtat.

Adott egy küldetés az űrben, amely során egy nagy energiabombát, állítólag napkitörést, szív magába Főnix, miközben az X-Men menti egy űrsikló legénységét. Ennek azonban nem várt következményei lesznek. Nem meglepő módon megjelennek erre az energiára ácsingózók is. A harc kezdetét veszi. Kapunk persze egy kis tanmesét saját magunk elfogadásáról is, mint minden Xavier professzori filmben, de ez most nagyon dadog. Mindent mintha már láttunk volna valahol. A megszokott színészeik kissé feszengenek csak a párbeszédektől. Egyedül Fassbinder, mindig zseniális Magnetója, húzza ki a középszer aljáról a mozit. A sztori sajnos bot egyenes és nagyon hasonlít a Marvel kapitányéhoz. Se nem új, se nem friss és csak néha izgalmas. Az effektek azért még mindig a helyükön vannak. Azoknak a csillogó szemű fiataloknak, akiknek igazából szólnának a 60-70-es évek társadalmi integrációja ihlette kalandok, valószínűleg így is tetszeni fog. Nincs nagy baj, itt az idő egy megújult folytatásra. A sötét Főnix kissé elnyújtott játékidejében most ennyi volt. Izgatott várjuk van e még ebben a Bosszúállós dominanciában van e még létjogosultsága a mutánsoknak. Nagy kérdés.

  • A rovat további cikkei

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.

Del Toro újraéleszti a Frankensteint

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.

Az ember, aki az USA-ban született

Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.