Világ gaullistái egyesüljetek!
- Dátum: 2019.03.31., 14:25
- Vass Attila
- bevándorlás, film, folytatás, francia, irónia, kritika, politikailag inkorrekt, vicc, vígjáték
A Verneuil család mindennapjait bemutató szappanopera kísérlet, vagyis a Mit tesz a jó isten? (nálunk Bazi nagy francia lagzik) négy éve telitalálat volt a francia mozikban. A több, mint 12 millió néző együtt élte át a már-már fizetett politikai hirdetés szintű tanmesét a másik náció elfogadásáról és arról, hogy a nagy összetartó család milyen jó dolog is. És persze Franciaországban legyél francia bármi áron, mert akkor boldogság vár, meg egyéb közhelyek. Bő 4 évre rá, itt a Macron korszak identitás válságára válaszul a második rész. A rend kedvéért az alap felállása a sztorinak remek: adott egy burzsoá katolikus vidéki francia család 4 lánnyal, akik négy különböző náció helyi képviselőjéhez (egy arabhoz, egy kínaihoz, egy zsidóhoz és egy afrikaihoz) mennek feleségül. Ráadásul csak a fekete srác katolikus. Ezúttal azonban a régmúlt bonyodalmak tovaszálltak, itt már sokkal magasabbra szintre emelte a tétet a film. A francia haza van veszélyben. Mármint átvitt értelemben. Párizs kifordult magából, egyik pár sem találja a helyét és meghozzák hevenyészve a döntést, elköltöznek, még pedig egy másik országba.

Az egyéni, dolgozó francia frusztrációjaival remekül egyensúlyoz a film. Bár az igazi csúcspont a még mindig a kicsit rasszista éllel viccelődő nagyapa, aki csúcsra járatja a politikailag inkorrekt humort. Jelentem erre a szerepre született Christian Clavier (Jöttünk ,láttunk sorozat, Asterix). Félmosolyában benne van a francia gőg és színházi világ minden apró rezdülése. A viccek simán ülnek. Egy szem hiányérzet, hogy sajnos jobb híján szinkronosan néztem végig a filmet, így néha a sejthető szóviccek döcögnek magyarul. Csodálatos azonban látni, hogy mindenkit újra szerződtettek az előző részből, így teljesen autentikus lett. Aki már lakott a gallokkal duplán jókat fog nevetni a film tudatos önreflexióin, a jól megírt, értsd francia nézőkre szabott, forgatókönyve kiválóan muzsikál.
Azonban mielőtt beülnénk erre a komikus kísérletre, a francia vidék szépségeinek és a gall hon tökéletességének nem is annyira bújtatott dicshimnuszára, fontos leszögezni pár dolgot. Aki nem bírja a francia übermensch filmeket kicsit émelyegni fog ettől, főleg a végjáték miatt. Bizonyos dühítő hibák/sztereotípiák megmaradtak az első részből. Itt mindenki tökéletesen beszél franciául, ami a bevándorlókra nem biztos, hogy igaz. Az eredeti család fel sem tűnik, mellékes dolog. A kint élő kétlakiak identitásválsága be sincs mutatva. Ezek a srácok már echte franciák, mehetnének bárhova is. A hazájuk, ahol születtek mintha nem lenne egyenértékű Franciaországgal. “Mi a bajotok? Nem Macronra szavaztattok?” -fakad ki Clavier és mi nem győzzünk csodálkozni, hogy a film a De Gaulle imádatot ilyen nyíltan vállalja.

Egy szóval, aki frankofón az azért, aki érdeklődő azért váltson jegyet. Az új rész merészebb, jobban megírt és sokrétűbb elődjénél. A stáb élvezte a mókát, igazából a moziban ülő társaimmal én is. Ha lehet fogyasszuk jókedvvel franciául. Vita indítónak kiváló, elgondolkodtató darab a kliséi ellenére vagy épp azért. Kicsit persze nagyon franciás, de ez már kint csak így megy. Legalább a gallok mernek röhögni a bevándorlókon, beszélni valahogy a belső konfliktusokról és legalább próbálkoznak. Mit tesz megint a jó isten ez még vicces is.
Izland a melankólia szigete is
 
                            A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.
Imposztorra várva
 
                            Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.
Piramisjátékra épült a magyar álom
 
                            Az RTL Bróker Marcsi sorozatát jelentős előzetes elvárások kísérték, amelyeknek az alkotás kétségkívül megfelelt, sőt, túl is szárnyalta azokat. Már az első képkockák beszippantanak: az 1990-es évek vidéki Magyarországát a díszletek, a zenék, a ruhák és a karcagi utcák tökéletesen hozzák vissza. Nemcsak nosztalgia ez, hanem korrajz arról, hogyan válhatott egy banki alkalmazottból országos szélhámossá valaki.
Lázadni kell, ennyi az egész?
 
                            Paul Thomas Anderson korunk egyik legsajátosabb látásmódú rendezője (Boogie nights, The Master, Vérző olaj). A naturalista ábrázolásából, a kiváló karaktereiből és kiemelkedően jó cselekvésvezetéséből ismét varázsolt, ezúttal egy igazi politikailag túlfűtött, karikaturisztikus remekművet. Megszületett a Trump-érából való kiábrándulás dicshimnusza, az év regényadaptációja, vagy csak egy maró humorú középső ujj mindenkinek, ami egy tesztoszteronbombába csomagolt korrajz is egyben? Ennek jártam utána.
Daryl Dixon Spanyolországban
 
                            A The Walking Dead-univerzum folyamatosan képes megújulni, ha nem is minden szempontból, de legalább vizuálisan. A Daryl Dixon-széria harmadik évada erre a legfrissebb bizonyíték. Ugyanis a cselekmény Franciaországból egy rövid időre Londonba, majd Spanyolországba helyeződik át, és ez a váltás alapvetően megváltoztatja a sorozat hangulatát.
