Menü

Életmódváltás buktatókkal - semmi baj, megyünk tovább

Akinek nem ismeretlen fogalom a diéta, az életmódváltás, akinek voltak már kitűzött célok az életében, aki elindult már valaha is az önmegvalósítás útján, az pontosan tudja, hogy ez a göröngyös út, tele van buktatókkal és bizony meg is botlunk időnként. Azt gondolod, ezért lelkiismeret furdalást kell érezned? Elmondom neked, hogy egyáltalán nem!

Egy életmódváltás idővel rutinná válik, ám még akkor is hibázunk, de aki most ismerkedik ezzel az iránnyal, annak bizony valóságos aknamező ez az út. Lássuk, hol hibázunk általában?

Gyakran ott, hogy türelmetlenek vagyunk, azonnal akarunk eredményt, pedig a pluszkilók sem egy nap alatt jöttek fel. Persze, hogy egy hét után mindenki azt szeretné látni, hogy izmos, feszes, formás, zsírmentes alakja van, de ahogy a felesleges kilók sem 1 hét alatt jöttek fel, nem is 1 hét alatt mennek le.

Az egészségtelen élelmiszerek lecserélésével elkezdheted a főzést és próbálgathatod a szárnyaid, elkészítheted a megszokott ételeidet is, de kísérletezhetsz új receptekkel is. Ismerkedj meg velük, s tanuld meg finoman elkészíteni őket.

A másik akna, amire ráléphetünk, az az, ha azt gondoljuk, hétvégén lazíthatunk a gyeplőn. Hétvégén nem kell diétázni, elég ha hétfőtől péntekig betartom. Valóban?

Egy idézet tökéletesen megfogalmazza, amit válaszolnék erre: "A házasság olyan, mint a diéta, ha csalsz, ne várd, hogy működjön". Ez így is van. Megehetem a dédim sütijét vasárnap délután, csak akkor hétfőn ne várjak csodát a mérlegen vagy a tükör előtt...

"Én úgysem tudok lefogyni". Ez a legnagyobb gödör a diétádban, mert, sajnos, ha te nem hiszed el, hogy neked is sikerülhet, s ha a gondolataidban, a lelki szemeid előtt nincs meg a célhoz vezető út, akkor már az út elején elbuktál? Ha te nem bízol magadban, akkor vajon ki fogja helyetted megtenni?

Koplalás...Ezt a részt rövidre is fognám, mert ez nem buktató a diétában, hanem egy eleve el sem kezdett életmódváltás. Ha éhezteted magad, akkor te nem értetted meg a lényeget, s nem életmódot váltasz, hanem egy önpusztító módszert választasz helyette, ami nemcsak szenvedés lesz számodra, hanem kampányszerű, logikátlan, egészségtelen és soha nem tartós.

Rámegy az egészséged, az idegrendszered, majd utána a családi kapcsolataid, kihullik a hajad, a fogad, elmarad a menstruációd, megfakul a bőröd, nőként nem a szépség szimbóluma leszel már, hanem egy aszott, idegbeteg csontváz, aki a koplalással taccsra vágja a pajzsmirigyét (visszafordíthatatlanul) és az összes életfolyamatait. Rövidre akartam fogni, bocs, hosszú lett.

Mások gúnyolódása. Bizony ez is egy buktató, én már megszoktam, majd te is hozzáedződsz. A szűk család idővel elfogadja, (talán még ők is erre az útra lépnek - tapasztalat) de a távolabbi rokonaid, ismerőseid, néhány kolléga lehet, hogy beléd rúg egyet a családi ünnepek mértéktelen habzsolása közepette, vagy a munkahelyi partikon, ahol mindenki falni fogja a kókuszgolyót, csak te nem. Hát ez ilyen. Valamit valamiért. Te is megeheted a kókuszgolyót, ki vagyok én, hogy megtiltsam? De ha döntöttél, akkor magadhoz legyél hű.

Nem tudsz a pároddal nagyokat vacsorázni. De tudsz. Nem nagyokat és nem feltétlen azt, amit ő eszik, de nem kell lemondanod a közös étkezésekről. Hiába rendel az esti filmhez pizzát, ha célod van, akkor választasz egy cukormentes üdítőt a cukormentes csokidhoz vagy fehérjeszeletedhez, vagy ropogtatnivalódhoz, vagy összedobsz egy házi finomságot, ami annyira egyszerű, hogy tovább tart leírni, mint elkészíteni. Legyen a kókuszgolyó, ha már emlegettem: aprószemű zab, édesítő, kevés diétás lekvár vagy növényi tej, vagy tej, vagy gyümölcslé, vagy víz, igazából valami folyadék, amivel a massza összeáll, rumaroma, kakaópor, kókuszreszelék. Különben egyáltalán ne legyél benne biztos, hogy a párod nem a tiédből fog enni.

Nem szeretem a zöldségeket, a gyümölcsök is már unalmasak. Biztos, hogy az összes zöldséget kóstoltad? A ropogós zeller chipset, a töltött padlizsánt, a cukkiniből készült tésztát, az édesburgonyát? A sárgarépás-narancsos muffint? A gesztenyével vagy dióval töltött sült almát? A selymes, kókusztejszínes gyümölcsfagyit? A tejszínes sütőtöklevest pirított tökmaggal? Készítettél már avokádóból csokikrémet? (Érett avokádó, kakaópor, tej vagy tejszín vagy növényi tej, édesítő=>turmix) Szerintem ezt gondold újra.

Életmódváltás során az egyik legfontosabb feladat, hogy elkezdjük és tartósan fenntartsuk mindennapjainkban a rendszeres testmozgást. Sokan itt buknak el, mert azt gondolják kíméletlen edzéstervekkel kell kezdeniük a sportot, vagy megszámlálhatatlan köröket kell lefutniuk a futópályán nyári hőségben, pedig ez nem így van! Eleinte, pláne, aki nagyobb súlyfelesleggel küzd, bőven megelégedhet egy kiadósabb sétával, tornával az otthonában, szobabiciklivel, vagy szabadtéri tekeréssel, később beiktathat kocogást, futást, erőnléti edzéseket, saját testsúlyos edzéstípusokat, konditermi edzéseket, de nyugi, ráérsz, ne szaladjunk előre. Csak fokozatosan! Elég először a séta, a kerékpár és én már itt, ebben a fázisban nagyon büszke vagyok rád!

Az biztos, hogy az életmódváltás jár lemondásokkal, s bele kell tenned az energiát. Kifogást ezret lehet találni, ám ha van célod, akkor megérted, hogy csak akkor várhatsz változást, ha ezentúl másképp csinálsz dolgokat. Nem várhatsz eredményt, ha nem teszel érte semmit. Nem várhatsz változást, ha nem változtatsz. Viszont havonta fúrhatsz új gombot a derékövedbe.

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.