Menü

A sématerápia célja

Szükségleteink, vágyaink felébredésekor ezek kielégíthetőségére vonatkozó, az életünk során szerzett tapasztalataink emlékei is megjelennek. Sok lelki probléma hátterében az áll, hogy saját vágyaira, szükségleteire kapott, azokat elutasító, érvénytelenítő társas válaszok emléke hatással van a jelenre és ezért gyakran tévesen azt feltételezzük, hogy környezetünk a jelenben is elutasítóan válaszolna vágyaink kifejezésére.

Amiért érdemes örök hűséget fogadni magadnak

A szologámia fogalmáról évekkel ezelőtt hallottam először. Akkoriban nagy port kavart, hogy egy nő nagy nyilvánosság előtt önmagának esküdött örök hűséget, és bevallom, először a szingli életmód kétségbeesett kapálózásának éreztem. Pontosan ugyanazt gondoltam, ami – hozzám hasonlóan – első hallásra sokaknak eszébe jut: nevetség tárgyának éreztem, és kissé nárcisztikusnak is.

Mindent a pszichoterápiáról

A pszichoterápia a kommunikáció segítségével végzett gyógyító módszerek gyűjtőfogalma, története egyidős az emberiséggel. Kezdeteit a vallási szertartásokban, szerzetesi mozgalmakban találhatjuk meg.

5 gyakori, gondolati síkon történő önbántalmazás

Külső szemmel talán úgy tűnhet, hogy a fiatalok számára az élet könnyű, lehetőségekkel teli és még bárhogy alakulhatnak a dolgaik a karrier, párválasztás, vagy családalapítás szempontjából. Ez azonban egy idealizált és sztereotip kép, amely eltakarja azt, hogy a fiatal felnőttek milyen nehézségekkel küzdenek, hogy valóban megéljék önmagukat és az eléjük táruló lehetőségeket.

A középső gyerek szindróma

Azokban a családokban, ahol legalább három gyerkőc van, ismerős lehet a kérdés, hogy a középső gyermek viselkedése a többiekéhez képest renitens, ennek a hátterében pedig egy a köztudatba is beivódott felismerés áll, a középső gyerek szindróma.

Az ellenállás hétköznapi kezelése

Az ellenállás a saját magunk által létrehozott és konzervált láthatatlan, személytelen és igen szívós kényszerítő erő, amelynek egyedüli célja, hogy akadályozza a munkánkat, azt, hogy a legjobbat legyünk képesek kihozni magunkból, hogy a szakmai kompetencia, a tisztesség és a nagylelkűség következő szintjére léphessünk.

Életmódváltás buktatókkal - semmi baj, megyünk tovább

Akinek nem ismeretlen fogalom a diéta, életmódváltás, akinek voltak már kitűzött célok az életében, aki elindult már valaha is az önmegvalósítás útján, az pontosan tudja, hogy ez a göröngyös út tele van buktatókkal, és bizony meg is botlunk időnként. Azt gondolod, ezért lelkiismeret furdalást kell érezned? Elmondom neked, hogy egyáltalán nem!

Milyen út vezet a tiszta gondolkodáshoz?

Miért törekszünk mindannyian a tisztaságra? Mit keresünk valójában? Önmagunkat keressük, a tisztaság állapotát, amely mentes az egocentrikus gondolatoktól és vágyaktól. A természetes, eredeti állapotunk ténylegesen tiszta. Ez a tisztaság az, akik igazából vagyunk.

A munka rabságában

Alkohol, drog, cigaretta, szerencsejáték és munka... Mi a közös bennük? Az, hogy mindegyik függőséget okozhat. A munkamánia, angolul ismertebb nevén workaholic valóban létező jelenség, de a felismerése jóval nehezebb. Most kiderül, hogy mi a pszichológiai háttere.

Ebből nem lehet megélni? De igen!

A kiteljesedett élethez fontos, hogy olyan munkánk legyen, ami nem csak napi robot. Sokaknak azonban fogalma sincs, mi az a tevékenység, amit szívesen végeznének. Pedig mindenkinek van hivatása – csak nem mindenki találja meg. A legnagyobb gát ez a mondat lehet: ebből nem lehet megélni!

Mikor lett egy „ijesztő cella” a párkapcsolat?

Vajon milyen folyamatok húzódnak az mögött, hogy egyre nagyobb az egyfős háztartások aránya (hazánkban kb. 30%), mi az oka, hogy egyre többen választják a szingli életformát? Talán az egyedüllét biztonsága szemben a kötődés kockázatosságával, vagy más áll a háttérben?

Ha semmibe veszed saját magad, másoktól se várd az ellenkezőjét

Problémáink sokasága fakad az önbecsülés hiányából. Bagdi Bella személyiségfejlesztő tréner eseménye segíthet abban, hogy értékelni tudd önmagad!

A nők rossz helyen keresik az önmegvalósítás titkát?

A nők azt érzik, vágyaik és ambícióik ellenére akadályok állnak az útjukban. Egy új kutatás rávilágított arra, hogy a nők valószínűleg rossz helyen keresték a megoldást, amely mindvégig karnyújtásnyira volt tőlük: kiderült, hogy leginkább a saját magukkal, vagy pontosabban szólva a „belső kritikusukkal” való törékeny kapcsolatuk gátolja őket a kiteljesedésben.

Ön elégedett magával?

Az önmegvalósítás korszakát éljük. De vajon mi magunk is az önmegvalósító személyek táborába tartozunk? Egyáltalán mire jó az önmegvalósítás?

Heti könyvajánló: Tengerparti kávézó

Egy kis tengerparti hangulatot ajánlunk az olvasók figyelmébe Lucy Diamond regényén keresztül. Garantáltan kellemesebbé teszi a szürke hétköznapokat ez a regény, ráadásul a legtöbb könnyed regénnyel ellentétben még mondanivalója is van.