Délen indul az országjáró kampány a gyermekhospice-ért
- Dátum: 2015.06.16., 08:49
Az egész országot összefogó kampányt indít a héten a Szemem Fénye Alapítvány a gyermekhospice ügyének támogatásáért. A szervezet nemrég jelentette be, hogy még idén elkezdődhet hazánk harmadik gyermekhospice házának megépítése Romonyán. A projekt megvalósulását egy országos roadshow-val támogatják.
A pécsi székhelyű Szemem Fénye Alapítvány elsőként honosította meg a gyermekhospice szolgáltatást hazánkban, és évek óta dolgozik azon, hogy minél többen halljanak erről a kezdeményezésről. 2010-ben létrehozta a Dóri Házat, Magyarország első gyermekhospice házát, ahol azóta is térítésmentesen fogadják a gyógyíthatatlan beteg gyermekeket és családjaikat. A jelenlegi kereteket viszont kinőtték, így az alapítvány régóta dédelgetett álmát, azaz egy, a nemzetközi standardeknek és trendeknek is megfelelő gyermekhospice létesítményt szeretne létrehozni a Baranya megyei Romonyán. Nemcsak több férőhelyet, hanem korszerű terápiás részleget is kialakítanak majd a házban.
A szervezet ennek érdekében igyekszik minden követ megmozgatni, ezért országos kampányba kezd ezen a héten. Az alapítvány munkatársai egyéves adománygyűjtő körútra indulnak, ahol negyedéves turnusokban mindig 4-5 megyét jár végig autójuk, a Pillangó Járat. A falu- és városnapokhoz, valamint neves rendezvényekhez igazított állomásokon a forrásgyűjtésre és a tájékoztatásra fókuszálnak, hiszen egy olyan cél, egy olyan téma áll az ügy középpontjában, amely még mindig tabunak számít hazánkban.

Az egészen 2016 júniusáig tartó, nagyszabású országjáró roadshow-jukon közvetlen támogatásra nyílik lehetősége bárkinek. Adományperselyeket helyeznek ki, amelyeknél tetszés szerinti összeggel járulhatnak hozzá az emberek az új gyermekhospice ház tervének és későbbi fenntartásának megvalósításához. A road show-n kívül is szívesen fogad az alapítvány adományokat, tárgyi felajánlásokat, melyeket értékesítve szintén a romonyai tervek kivitelezését támogathatják az adakozók, emellett önkéntesek jelentkezését is örömmel veszik.
Az országos kampány június 13-án Bonyhádon indult, ahol Filóné Ferencz Ibolya Polgármester Asszony a saját keretéből 100 000 forinttal támogatta az országos összefogást az új gyermekhospice ház megépüléséért, így a lakossági adakozással együtt 132 200 forint bevétellel zárult az első adománygyűjtő nap. A Pillangó járat állomásai mellett, az alapítvány folyamatosan várja a meghívásokat a rendezvényekre, fesztiválokra.
A nyár folyamán a déli megyéket és a Balaton környékét célzó roadshow célja az országos méretű összefogás, amely felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon is van hova fordulni, ha gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermek van a családban.
Forrás, fotó:
Ferling PR
Strand, utazás, kánikula – hogyan védekezz a nyári betegségek ellen?
A nyár a pihenés, a szabadtéri programok és az utazások időszaka, ugyanakkor ebben az évszakban bizonyos fertőzések kockázata is megnő. A meleg időjárás, a magasabb páratartalom, a strandolás, valamint a gyakori közösségi érintkezések kedvezhetnek a különböző baktériumok, vírusok és gombák terjedésének.
Budapest Pride – közösség, láthatóság és társadalmi párbeszéd
A Budapest Pride az elmúlt évtizedekben Magyarország egyik legismertebb eseményévé vált. Bár sokaknak elsősorban a felvonulás jut róla eszébe, a Pride ennél jóval több. Az LMBTQ+ közösség számára a láthatóságot, az összetartozást és a biztonságos találkozási lehetőségeket jelenti, miközben a társadalmat az emberi jogokról és az elfogadásról szóló párbeszédre ösztönzi.
Természetes fegyverek a szúnyogok ellen
A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.
A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka
„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.
Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is
A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.