Használjunk kevesebb PET palackot!
- Dátum: 2015.06.15., 08:33
Víz, víz, víz. A májusi eső idén olyannyira aranyat ért, hogy kaptunk belőle bőséggel. Ennek nem mindig örülünk, pedig a természetnek erre az éltető erőre nagyon is szüksége van, és bár mi egészen biztosan soknak érezzük az égi áldást, nem is biztos, hogy a földnek, a növényeknek elegendő ennyi utánpótlás. Ők nem tudják máshonnan felvenni az életműködésükhöz szükséges vízmennyiséget, csak a talajból, ahová a felszínre hulló csapadék beszivárog.
Néha nem is gondolunk erre, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy még mindig rendelkezésre áll a földön létezésünk alapja, a víz. Bolygónk kétharmadát borítja víz, de ez egy megtévesztő adat, hiszen a Föld vízkészletének majdnem 98 százaléka sós tengervíz, közel 1 százalék felszín alatti víz, 0,1 százaléka felszíni édesvíz, és mindössze 0,64 százalék alkalmas emberi fogyasztásra. A civilizáció pedig magával hozta azt a problémát is, hogy az ipar és a mezőgazdaság, de még a háztartások által használt vegyi anyagok is erősen szennyezik a felhasználható vizeket.
Tehát ahhoz, hogy vízkészleteink minőségét megőrizzük, meg kell óvnunk őket, gondoskodnunk kell tisztántartásukról. Ez egyrészt felelős szennyvízgazdálkodást is igényel, hogy ne kerüljön szennyezett víz az élővizekbe. De otthon is fontos, hogy betartsunk néhány alapvető szabályt.
Először is ne pazaroljunk! Ha tehetjük, a növények locsolására ne ivóvizet használjunk, hanem gyűjtsük az esővizet, ma már erre megfelelő edényeket, hordókat lehet kapni, a kertekben, de akár még városi erkélyeken is megoldható ez a dolog. Igyekezzünk spórolni a vízzel mosogatásnál, autómosásnál, gondoljuk arra, hogy értékes ivóvízzel öblítünk újra és újra.
A környezetet más módon is kímélhetjük. Amennyiben az otthoni vízfogyasztáshoz víztisztító kancsót választunk, akkor egy hónapra elegendő szűrőbetét segítségével 120 liter tiszta és egészséges vizet tudunk előállítani. Ha mindezt palackos víz formájában vinnénk haza, ez 80 db 1,5 literes PET palackot jelent, ez éves szinten közel 1000 palack! Országosan nézve évente 1,3 milliárd palack kerül forgalomban, ez körülbelül 45 000 tonna PET-palack, megfelel csaknem 10 000 kifejlett elefánt súlyának! Csak az egy év alatt Magyarországon elhasznált műanyag palackok egymás mellé fektetve hatszor körbeérnék a Földet! És képzeljük el, hogy ezt mind a szemétbe dobjuk: persze ha mégis így van, legalább használjuk a szelektív hulladékgyűjtőket, ne dobjuk a többi, háztartási szemét mellé a palackokat, akkor sem, ha esetleg néhány saroknyira el kell sétálnunk vele a szelektív gyűjtőszigetig. Erre a célra tartsunk kéznél nagyobb zsákokat, amelyekben könnyedén összegyűjthetünk egy nagyobb adag palackot is, és nem kell egyenként sétálnunk a „kidobóhelyre”.
Mindemellett továbbra is nagyon fontos, hogy minden évszakban igyunk elegendő mennyiségű vizet! Naponta minimum 2,7 literre van szüksége szervezetünknek, és hogy megkíméljük magunkat az állandó cipekedéstől, a környezetünket pedig a fent említett 80 db palack eldobásától, igyunk tisztított vizet. A BWT vízszűrő kancsói szabadalmaztatott technológiájuknak köszönhetően magnéziummal is dúsítják a vizet, melynek köszönhetően a víz lágy és selymes ízű lesz, így sokkal jobb lesz vele a kávé, a tea, vagy akár a frissítő nyári limonádék elkészítése is. Nem beszélve arról, hogy egy kancsó szűrt víz elfogyasztásával annyi magnéziumhoz is jut a szervezetünk, mintha 7 almát elmajszoltunk volna. A magnézium jótékony hatással lesz a szervezetünkre, mi pedig a PET-palackokkal való takarékoskodás miatt jelentősen csökkentettük karbon-lábnyomunkat is, ily módon egyénileg is máris tettünk valamit a fenntartható fejlődésért.
https://www.facebook.com/inspiraloviz
Forrás, fotó:
Arterego
Szókincsfejlesztés vidáman és természetesen

Amikor a kisgyerek beszélni tanul, minden egyes új szó egy kis csoda. Anyaként pedig mi sem szebb annál, mint hallani, ahogy napról napra ügyesebben fejezi ki magát. A szókincsfejlesztés nemcsak az iskolai sikerhez fontos, hanem az önbizalomhoz, a társas kapcsolatokhoz és a gondolkodás fejlődéséhez is. És ami a legjobb: mindezt játékkal, nevetéssel, közös élményekkel is el lehet érni.
Mennyibe kerül ma a városi kutyatartás?

Hazánk nagyobb településeinek parkjaiban és kávézóiban egyre több négylábú társ sétál pórázon. A látvány idilli, de a háttérben ott húzódik a valós kérdés, hogy vajon a városi kutyatartás napjainkban már luxusnak számít? Egy szőrmók fenntartása jelenleg havonta átlagosan 20–50 ezer forintba kerül, fajtától és életmódtól függően. A táp, az oltások, a bolha- és kullancsirtók, illetve a felszerelések ma már alapkiadásnak számítanak.
Egy csepp, ami életet ad – személyes élményem az irányított véradásról

Ma különleges napom volt. Egy kisfiú történetével találkoztam az interneten: súlyos betegséggel küzd, és a kezelése során vérre van szüksége. Amikor megtudtam, hogy a vércsoportja megegyezik az enyémmel – 0 Rh+ -, nem volt kérdés, mit kell tennem – elmentem irányított véradásra, kifejezetten neki segíteni.
Óraátállítás 2025 őszén

Október vége felé minden évben elérkezik az a bizonyos hétvége, amikor újra előkerül a kérdés: „Most előre vagy hátra kell állítani az órát?” Idén október 26-ról 27-re virradó éjjel, vasárnap hajnalban háromról kettőre kell visszatekerni a mutatókat. Ez azt jelenti, hogy egy órával tovább alhatunk, hiszen kezdetét veszi a téli időszámítás.
Az érzelmi zsenik köztünk járnak – avagy miért nem elég az IQ a boldogsághoz

Képzeljék el, hogy van valaki, aki nem biztos, hogy ő a legokosabb a szobában, mégis mindenki szereti, vele könnyű beszélgetni, és valahogy mindig tudja, mit kell mondani. Ő az a típus, akinek nem esik nehezére kezelni a stresszt, empatikus, és nem omlik össze egy kritika hallatán sem.