Menü

Halvásárlási kisokos: erre figyeljünk az üzletben

  • Dátum: 2015.03.27., 13:12

Halas ételt tenne le a családja asztalára? Jól teszi, hiszen a halak a szervezet számára nélkülözhetetlen telítetlen zsírsavakat, teljes értékű fehérjéket és számos vitamint is tartalmaznak. Emellett a halas ételek könnyen emészthetőek, nem fenyegetik a vonalainkat és még finomak is. Ugyanakkor vásárláskor az ár mellett egyéb szempontok szerint is érdemes ellenőrizni a termékeket, hogy biztosan a legjobb fogásokat adjuk szeretteinknek - szakértő segít a tájékozódásban.

Mélyfagyasztott import halak esetében a filére felvisznek egy úgynevezett glazúrjég réteget, vagyis jégpáncélt, amely megakadályozza a halhús oxidációját. „Ez egy teljesen ártalmatlan anyag, óvja a terméket a megromlástól. A glazúrjég mértéke 5-10% lehet, ezt minden esetben fel kell tüntetni a csomagoláson. A jég növeli a termék nettó súlyát, vagyis ha 10%-nál magasabb ez az érték, akkor félő, hogy kevesebb halat és több jeget kapunk a pénzünkért” – magyarázta Dr. Szathmári László, a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségének (MAHAL) igazgatója.

Fontos ellenőrizni a termék lejárati dátumát is: három hónapnál tovább nem szabad a halat fagyasztott állapotban tartani. „A lejárati időt mindenképpen nézzük meg mielőtt a kasszához vonulunk. Azt javaslom, hogy elsősorban halboltban, halpiacon válasszunk halat, mert ezeken a helyeken jó minőségű halakat árulnak. A hazai termékeket is fagyasztják, de érdemesebb frissen, akár filézett formában megvásárolni ezeket. Otthon könnyedén bepanírozhatjuk, vagy más módon is elkészíthetjük a szeleteket. Aki pedig tengeri halra vágyik, nyugodtan vásárolhat ilyen termékeket is, de a csomagolást ellenőrizze” – mondta Dr. Szathmári László.

A MAHAL több vizsgálatot is végzett, hogy kiderítsék, melyik halfaj ár-érték aránya a legkedvezőbb. A hazai fajták között a busán, a pontyon és a Magyarországon tenyésztett afrikai harcsát végezték el a kísérletet. Mikróhullámú sütőben felengedték a halfajokat, megmérték a hús mennyiségét jég nélkül, majd következett a párolás légkeveréses sütőben, végül pedig lapon megsütötték őket. A fogyasztói árat összevetették a súlyveszteséggel, és megállapították: a fagyasztott termékek közül a busa éri meg a legjobban, majd az afrikai harcsa és a ponty következett - ezeknél a legkisebb a veszteség.

Az afrikai harcsát nemcsak a jó ár-érték aránya miatt kedvelik. Mivel hazai tenyésztésű halról van szó, mindig frissen kerül a pultokra, és nagyon ízletes fogások készülhetnek belőle, például „házi halrudacskát”  is süthetünk, amely garantáltan gyermekeink kedvence lesz. Az afrikai harcsafilét csíkokra vágjuk, besózzuk, hagyományos módon panírozzuk, majd 180 °C fokos olajban kisütjük. A panírt ropogósabbá tehetjük japán panko morzsával, a halhúst pedig ízesíthetjük fokhagymás sóval is.

A Halászati Operatív Program (HOP) – amely Magyarországon a halfogyasztás népszerűsítését tűzte ki célul – kiemelt feladatának tekinti, hogy a halból készült ételek minél gyakrabban és minél több változatban kerüljenek a családok asztalára. Könnyen és gyorsan elkészíthető, finomabbnál finomabb halas fogásokért és elkészítési praktikákért látogasson a www.kapjra.hu oldalra.

Forrás, fotó:
redlemon

 

Strand, utazás, kánikula – hogyan védekezz a nyári betegségek ellen?

A nyár a pihenés, a szabadtéri programok és az utazások időszaka, ugyanakkor ebben az évszakban bizonyos fertőzések kockázata is megnő. A meleg időjárás, a magasabb páratartalom, a strandolás, valamint a gyakori közösségi érintkezések kedvezhetnek a különböző baktériumok, vírusok és gombák terjedésének.

Természetes fegyverek a szúnyogok ellen

A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.

A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka

„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.

Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is

A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.

Kültéri medence karbantartása és tisztítása

Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.