Menü

Fényűző hétvége a borvilágban

  • Dátum: 2015.02.10., 16:35

Showműsorhoz illő program állt össze a hatodik VinCE Budapestre; 25 nemzetközi szaktekintély megismételhetetlen borsorokkal készül Közép-Európa legrangosabb borszakmai eseményére. Március 6-án a VinCE Awards gálával indul a hétvége, ahol 10 kategóriában adnak át szakmai díjat. A mesterkurzusokon a borvilág trendjei, legendás borvidékei lesznek műsoron, a Corinthia Hotel impozáns termeiben 150 válogatott kiállító, legalább 4-5 csillagosra értékelt borászatok tételeit kóstolhatja a közönség.

Közel száz nemzetközi szakértő, köztük nyolc Master of Wine „sztárvendég”, kiemelkedő borászok és pincemesterek, szakírók és specialisták érkeznek Budapestre a tavasz első hétvégéjén, március 6-8. között. A nagyszabású Wine Show-n azok a hazai borászok is bemutatkozhatnak nekik és a nagyközönségnek, akik a VinCE magazin előzetes tesztjein már bizonyítottak. Az ötcsillagos környezetben, a sétáló kóstolón kiállító több, mint 100 borászatnál közel 1 000 bor kóstolható napijeggyel, e mellett a Corinthia Hotel termeiben összesen 22 másfél órás, különleges borokkal kísért tematikus kurzussal és a VinCE Bárban további mini-kurzusokkal készülnek a szervezők.

Idén először: VinCE Awards Gála

„A VinCE Budapest szakmaiságát idén is neves, a világ minden pontjáról érkező előadóink és a kivételes értéket képviselő borsorok adják. Nemzetközi sztenderdek szerint alapítottuk meg idén a VinCE Awards díjat is. Célunk, hogy a szakma és jeles szakértői zsűrink segítségével megtaláljuk és példaként állítsuk mások elé azokat a hazai sikereket, amelyekre nemcsak itthon, de az egész borvilág előtt büszkék lehetünk.” – mondta el Németh Ágnes, a rendezvény főszervezője.

A díjátadó gálát idén először, hagyományteremtő céllal szervezik meg. A 10 kategóriában kiosztott elismeréssel olyan kimagasló teljesítményeket jutalmaznak, amelyek egy klasszikus borverseny keretében nem mérhetőek. A szakma visszajelzést adhat a legátgondoltabb borlap, a legeredményesebb borkereskedő személyére, de a gasztronómiai és turisztikai szempontok is érvényesülnek – a borvacsorák, borhotelek és borprogramok között is a legjobbakat díjazzák. A legaktívabb társulás, legkreatívabb bormarketing kampány és legjobb weboldal szintén inspirációként szolgálhat, hogy egyre inkább előremutató megoldások szülessenek.

A nevezést szakmai zsűri – köztük a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagjai, neves borszakértőkből álló panel és egy nemzetközi szakíró – végzi, a február 13-án kihirdetett jelöltek közül a VinCE magazin által regisztrált több száz szakmabeli szavazza meg a győzteseket.

Bortrendek a bálteremben

A champagne és pezsgő tematikájú előadásokat Márkus György és Essi Awellan nyitja; az első Pezsgő és Champagne Világbajnokság (CSWWC) nem évjáratos díjazottjait mutatják be. A legrégebbi alapítású champagne-ház, a Ruinart pincemestere személyesen érkezik Budapestre, hogy legendás chardonnay pezsgőikről meséljen, majd vasárnap kinyílik a teljes pezsgővilág; Somlótól Nagy-Britanniáig és Champagne-ig, az olasz pezsgőkultúrával zárva az előadássorozatot.

Az egyre tudatosabb fogyasztók között egyre többen vannak, akik a borok terén is a természetességet keresik, a terroir adottságait tiszteletben tartó és minél hűebben tükröző organikus, biodinamikus borokra kíváncsiak. A mozgalom mára elérte Bordeaux-t, számos követőre talált Ausztriában és Németországban, ahonnan Etienne Loew érkezik Budapestre. Somló és Villány szintén képviseli magát a Meinklang és Wassmann borászain keresztül, akik saját birtokaik mellett itthon találtak kiemelkedő terroirt a borkészítéshez.

A rozék, miután nyaranta elárasztották hazánkat és a nagyvilágot, mára a prémium borok között is helyet követelnek. Provance legjobbjait Louise Sydbeck Master of Wine mutatja be, köztük a világ legdrágább rozéjával.

A mobil alkalmazások és digitális borlapok terjedésével érezhető, ahogyan a borok világát is átalakítják a technika vívmányai. A VinCE Budapest nemcsak a felhasználóbarát jegyvásárló platformmal, de újdonságként két digitális fejlesztéssel készül. Egyikük a „Nagy Kihívás” kurzus, ahol iPadeken pontozva, az eredmények valós idejű feldolgozásával annak járhat utána a közönség, vakon felismeri-e a csúcsborokat és hasonlóan pontoz-e, mint a panelben ülő szaktekintélyek. A kiállításon pedig okostelefon alkalmazás segítségével keresik majd, milyen bor a közönség kedvence, milyen tételek vannak épp a Top10-ben.

Négy kontinens egy hétvége alatt

A VinCE Budapest mesterkurzusai impozáns borháromszöget rajzolnak fel a térképre; az Óvilág és Újvilág mellett Magyarország kínálatával. Franciaország, mint a legnagyobb presztízsű bortermelő, négy további borvidékkel mutatkozik be Champagne-on túl; kirobbanóan friss chablis-k, Bordeaux tíz évjárata a grand cru Chateau Pontet-Canet-től, Cahors csodás malbecjei és gyümölcsös beaujolais-k lesznek a középpontban. A pénteki napon a sétáló kóstoló egy különtermében további 8-10 borászat kóstoltat majd francia borokat.

Az Újvilág borait Kalifornia, Új-Zéland hozza el, a Syrah-Siraz kurzuson szép európai tételek állnak majd az ausztrál példa mellett (szintén organikus és biodinamikus művelésűek).

A hazai kínálat ékköveit, Tokaj borait külföldi szakértők, köztük Caroline Gilby és Darrel Joseph mutatják be, Mészáros Gabriella borakadémikus pedig a Pannon Bormíves Céh legjobbjait válogatja be a mesterkurzusra. A Carton Hungaricum több, mint 20 pincészettől válogatott tételei – amelyek diplomáciai szinten is méltóak Magyarországot képviselni – egy külön szekcióban lesznek kóstolhatóak a kiállítótérben.

 

Programok:

vincebudapest.hu

Óraátállítás – kinek áldás, kinek átok?

Október végén ismét elérkezik az idő, amikor egy órával visszaállítjuk a mutatókat, és ezzel hivatalosan is átlépünk a téli időszámításba. Sokan örülnek a plusz egy óra alvásnak, de a valóságban ez a látszólag apró változás sokkal több szervezetet megvisel, mint gondolnánk.

Hétköznap vagy mindennap? A munkarendek harca a 21. században

A modern multi cégek korszakában egyre több vita bontakozik ki arról, hogy melyik beosztás szolgálja jobban az ember és a gazdaság érdekeit. A klasszikus, állandó 8–4 és 9–5 rendszer, vagy a rugalmasabb, akár hétvégi műszakokat is magába foglaló struktúra. Bár mindkettő ugyanarra a 8 órára épül, a különbség nemcsak az órák számában, hanem az életstílusban és a mentális hatásokban is rejlik.

Miért kedveljük azt, amit ismerősnek érzünk?

Nap mint nap információk milliói bombáznak bennünket. Hírek, reklámok, arcok, dallamok, bejegyzések és üzenetek váltják egymást a szemünk előtt. A legtöbbre talán nem is figyelünk tudatosan, mégis beépülnek a fejünkbe. Azonban miért van az, hogy egy idő után elkezdünk kötődni azokhoz a dolgokhoz – akár egy tárgyhoz, egy emberhez vagy épp egy zenéhez –, amelyek rendszeresen felbukkannak a mindennapokban?

Szókincsfejlesztés vidáman és természetesen

Amikor a kisgyerek beszélni tanul, minden egyes új szó egy kis csoda. Anyaként pedig mi sem szebb annál, mint hallani, ahogy napról napra ügyesebben fejezi ki magát. A szókincsfejlesztés nemcsak az iskolai sikerhez fontos, hanem az önbizalomhoz, a társas kapcsolatokhoz és a gondolkodás fejlődéséhez is. És ami a legjobb: mindezt játékkal, nevetéssel, közös élményekkel is el lehet érni.

Mennyibe kerül ma a városi kutyatartás?

Hazánk nagyobb településeinek parkjaiban és kávézóiban egyre több négylábú társ sétál pórázon. A látvány idilli, de a háttérben ott húzódik a valós kérdés, hogy vajon a városi kutyatartás napjainkban már luxusnak számít? Egy szőrmók fenntartása jelenleg havonta átlagosan 20–50 ezer forintba kerül, fajtától és életmódtól függően. A táp, az oltások, a bolha- és kullancsirtók, illetve a felszerelések ma már alapkiadásnak számítanak.