Az átlagnál elkötelezettebbek a gyermek-egészségügyben dolgozók
- Dátum: 2015.01.20., 14:31
A magyar gyermek-egészségügyben dolgozó szakemberek az alulfinanszírozottság ellenére, hivatástudatukból adódóan is elkötelezettek. A K&H gyógyvarázs felmérésében résztvevő 39 gyermek-egészségügyi intézmény válaszaiból az is kiderül, hogy a gyermekgyógyászok szakmailag felkészültek és nyitottak az új eljárások, eszközök befogadására, alkalmazására.
A K&H gyógyvarázs kérdőíves felmérésben 39 gyermek-egészségügyi intézmény vett részt, akik nagyrészt (70%-ban) egyetértenek azzal, hogy bár nagyon sok nehézséggel kell szembenézniük nap mint nap, a hazai gyermekellátásban dolgozók ennek ellenére motiváltak, elkötelezettek, ami elsősorban a hivatástudatból, a gyermekekkel való kapcsolatukból adódik. Ugyanakkor a válaszadók 10%-a szerint ez a motiváltság az utóbbi időben a külső körülmények – alulfinanszírozottság, az orvosok túlterheltsége, anyagi, megélhetési problémák – hatására csökken, de még így is magasabb, mint a felnőtt gyógyászatban dolgozó kollégáik esetében.
A válaszadók a motiváltság növelését az alábbi lehetőségekben látják: az előbb említett problémák megszüntetése mellett oktatás, képzés, életpálya modell és ösztöndíjak, de a legfontosabb talán a társadalmi megbecsülés és elismertség növelése.

A válaszadók 70%-a szerint a hazai gyermekegészségügy szereplői ismerik a legmodernebb eljárásokat, kezeléseket, ami kiemelkedően jó arány, mint ahogy az is, hogy a legtöbbjükben (90%) nagy a nyitottság a különböző szakmai képzések iránt. Ugyanakkor többen felhívták a figyelmet a területi ellátórendszerben dolgozók képzési nehézségeire, illetve a szakmai fejlődés személyfüggőségére (idősebb szakemberek internet használata, konferenciák magas költségei). A gátoló tények között egyértelműen a költségigényesség, illetve a szakemberek túlterheltsége miatti kapacitáshiány állt a vezető helyen.
„Az új eljárások, technológiák ismerete önmagában sajnos nem mindig elég. Azok alkalmazásához szükség van az előzőeknél modernebb készülékekre, amelyek beszerzése jelentős anyagi terhet ró a gyermek-egészségügyi intézményekre. Így az új eszköz sok esetben csak álom marad. Ebben nyújt segítséget a K&H gyógyvarázs programja, amely immár 11 éve támogatja ezen intézményeket a számukra szükséges orvosi eszközökkel, berendezésekkel” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. „Az elmúlt 11 évben összesen 288 intézmény működéséhez járultunk hozzá, több mint 514 millió forint értékű műszertámogatással, ezzel is hozzásegítve az orvosokat, ápolókat a hatékony gyógyításhoz, a kis betegeket pedig a mielőbbi gyógyuláshoz, teljes élethez.”
Egy-egy új eszköz beszerzésének a dolgozókra nézve is pozitív, motiváló hatása van, hiszen a kollégák értékelik a szakmai továbbfejlődési lehetőséget, a legújabb technológiák megjelenését a napi munkában, ami külső megbecsülésük, elismertségük növelése mellett pozitív hatással van az orvos-beteg kapcsolatra is.
Forrás, fotó:
Well PR
Természetes fegyverek a szúnyogok ellen
A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.
A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka
„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.
Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is
A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.
Kültéri medence karbantartása és tisztítása
Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.
Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell
A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.