Karácsonyi tor(túra)
- Dátum: 2014.12.08., 19:27
Lassan itt a karácsony. A szeretet ünnepén együtt a család apraja nagyja, örülünk annak, hogy az év közbeni rohanásból egy kis időre kiszakadva tudunk egymásra nyugodtan figyelni, és végre van egy pár nap, amikor nem sietünk időre a munkahelyünkre vagy egyéb ügyeket intézni. Azonban abba ritkán gondolunk bele, hogy az ünnepek mekkora terhet rónak a háziasszonyokra. Nemcsak az ajándékok, hanem már az ünnepi vacsorára történő előkészületek, és mint kiderült a Samsung nemrégiben készített felméréséből, akár az ilyenkor gyakori nagybevásárlás tárolása is komoly kihívást jelent a családok számára.
Ha karácsony, akkor mindenkinek a finomabbnál finomabb falatok jutnak eszükbe, ami nem véletlen, hiszen ilyenkor a legtöbb család asztalára különleges ünnepi menüsor kerül. A Samsung által készített felmérésből kiderült, hogy a családok ekkor a megszokott négy fő helyett átlagosan hét főre főznek, és ennél fogva jóval több élelmiszert és italt is felhalmoznak. Így nem is meglepő, hogy minden harmadik európai ilyenkor azzal szembesül, hogy ezt a rengeteg ételmennyiséget nem tudja hol tárolni, a válaszadók több mint fele egyszerűen nem tud mindent bezsúfolni a hűtőszekrényébe.
Hol tárolják akkor mégis a hűtőbe nem férő ételeket a háziasszonyok?
A lakáson kívül a hidegben (38%)
A konyha különböző sík felületein (16%)
A lakás különböző pontjain (11%)
A konyhában különböző tárolódobozokban (10%)
A sütőben (5%)

A felmérés rámutatott, hogy az európai családok az ünnepekhez közeledve közel 60 ezer forintnak megfelelő összeget költenek élelmiszerekre és italokra, amely több mint a duplája egy átlagos nagybevásárlás során elköltött összegnek. Ez azért nem számít rendkívülinek, hiszen mégiscsak az év legfontosabb családi ünnepéről van szó, viszont már a bevásárlással egyidőben érdemes elgondolkodni azokon az alternatív lehetőségeken, hogy a megvásárolt élelmiszereket a frizsideren kívül hol tudják majd tárolni.
„A Samsung vezérelve, hogy olyan innovatív termékeket alkosson, amelyek az eddigieknél életszerűbb megoldásokkal segítik az emberek mindennapi életét – mondta Gareth Lewis, a Samsung Magyar Electronics Zrt. háztartási üzletágának vezetője. – A rendszerezés nagymestereként megismert Samsung Food ShowCase hűtőszekrény kialakításánál is arra törekedtünk, hogy minél több jól elkülöníthető tároló hely álljon a fogyasztók rendelkezésére, hogy ezáltal időt tudjanak spórolni a konyhában. A frizsider minden centije maximálisan kihasználható, a különböző zónák és tárolórekeszek pedig segítenek abban, hogy a karácsonyi menühöz vásárolt élelmiszereket és italokat még könnyebben elpakolhassák a háziasszonyok. Arról nem is beszélve, hogy a Samsung Food ShowCase hűtőszekrénye egyedi tulajdonságainak köszönhetően egyenletes és állandó hőmérsékletet biztosít a teljes belső térben, amely sokkal jobb megoldás, mint a kinti fagyos levegőn való tárolás."
A Samsung felmérése arra is rávilágított, hogy a háziasszonyok számára a karácsonyi előkészületek komoly stresszforrást jelentenek. A válaszadók negyede elmondta, hogy nemcsak amiatt aggódik, hogy az ünnepi vacsora jól sikerüljön, és mindenki időben megérkezzen, de a felhalmozott élelmiszerek miatt a lakáson belüli tároló helyek szűkössége és a tárolás nehézsége is rengeteg plusz idegeskedést jelent számukra.
„Karácsonykor a konyha óhatatlanul is középpontba kerül – mondja Stiller Tamás, séf – Ilyenkor nagy a jövés-menés, családtagok és barátok jönnek látogatóba. Vendéglátóként pedig nem csupán finom ételekkel szeretnénk kedveskedni vendégeinknek, de az is fontos, hogy otthonunk is rendezett legyen. Könnyen kellemetlen helyzetben találhatjuk azonban magunkat, ha nem tudjuk, hirtelen hol keressük a felszolgálni kívánt ennivalót, italt, vagy a lakás különböző pontjain kell keresgélni, netán az erkélyre kell kimenni értük.”
A Samsung innovatív Food ShowCase hűtője egy rendkívül családbarát készülék, mely intelligens tervezéséből adódóan két fő részre oszlik. Az InnerCase rész a hosszabb távon tárolt élelmiszerek számára lett kialakítva, míg a ShowCase rész a családtagok által gyakran keresett élelmiszerek tárolására alkalmas. A ShowCase részt ezen belül is három zónára osztottak fel: Főzés, Család és Gyerek zónára, hogy mindenki könnyedén megtalálja az éppen keresett élelmiszert.
A karácsonyi hajrához segítségképpen álljon itt néhány jól bevált recept Stiller Tamás séftől, amelyet akár a Samsung Okos Sütőjében is elkészíthetünk:
Narancsos kacsa
Hozzávalók 4 személyre:
- 4 darab kacsamell
- 2 darab narancs
- 10 dkg sütőtök
- Citrombors
1., A kacsamellet pácoljuk elő egy éjszakára. Irdaljuk be a bőrét, majd szórjuk meg citromborssal. Reszeljük rá a narancs héját és alaposan masszírozzuk a húsba. Csomagoljuk egyenként folpack fóliába, a csomagolás két végét ellentétes irányba megtekerve zárjuk be a kacsát a fűszerekkel.
2., Sütés előtt egy órán át hagyjuk szobahőmérsékleten, hogy a rostokat ne sokkoljuk a hirtelen meleggel.
3., Tegyük egy hőálló tányérba a húst, locsoljuk meg narancslével, majd rendezzük el mellette a hasábra vágott sütőtököt. A sütés közben kiolvadt zsiradékkal sül így készre a köret.
4., Magas állványra téve hőlégkeveréssel 200°C-on süssük 15 percig, majd grillezzük 10 percig.
Tálalás előtt pár percig hagyjuk lélegezni a húst, addig rendezzük el a tányéron a köretet.
Karácsonyi gyümölcskenyér
Hozzávalók:
- 4 darab tojás
- 15 dkg porcukor
- 15 dkg finomliszt
- 15 dkg olajos mag keverék
- 5 dkg aszalt gyümölcs
- 1 tábla fehér csokoládé
- Kókuszreszelék
1., Válasszuk szét a tojást, és a fehérjét verjük kemény habbá.
2., A tojás sárgáját keverjük habosra a porcukorral. Adjuk hozzá az összetört olajos magokat, és a darabolt aszalt gyümölcsöt.
3., Keverjük bele óvatosan a tojáshabot, és adagonként a lisztet.
4., Öntsük a tésztát egy kivajazott és kilisztezett kerámiaformába, majd 200°C-on süssük 35 percig.
5., Tegyük a tábla csokoládét a még forró sütőbe. Hagyjuk a csomagolásban megolvadni, majd az egyik sarkát vágjuk ki, és csurgassuk a süteményre. Hablapáttal kenjünk szét, végül szórjuk meg kókuszreszelékkel.
Tipp: Kedvenc forralt borunkhoz, tojáslikőrünkhöz kiváló kísérő.
Forrás, fotó:
Eurolex.hu
Természetes fegyverek a szúnyogok ellen
A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.
A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka
„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.
Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is
A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.
Kültéri medence karbantartása és tisztítása
Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.
Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell
A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.