Menü

Leonardo az Europarkban

  • Dátum: 2014.10.03., 21:37

Az EUROPARK ismét olyan szenzációs kiállítást mutat be, mely a kultúrát és művelődést hozza Kispestre. Ezúttal nem csak a gyermekek, hanem a technika és a reneszánsz iránt érdeklődő felnőttek is találnak látnivalót. Kispest kedvelt bevásárlóközpontja ezzel is támogatja a tudást és az ismeretterjesztést.

A reneszánsz polihisztor eredeti rajzai alapján keltette életre Berkovits Imre és Nagy Zsolt azokat a szerkezeteket, melyek a művész életében nem valósulhattak meg. A korszakalkotó ötleteket Leonardo által javasolt anyagból állították elő makettezést és sok-sok kísérletezést követően. Két éven át tartó kitartó munka után állt össze a mostani tárlat: a mechanikus szerkezeteket interaktív kiállításon mutatják be.

A program egész Európát bejárta, s hamarosan, október 2-tól látogatható az EUROPARK-ban is. A kiállítást Gajda Péter, Kispest polgármestere nyitja meg hivatalosan 2014. október 3-án 14.00 órakor.

A tengelye körül forgó híres helikopter és egy működő malomszerkezet mellett számos érdekesség is kiállításra kerül. Sőt, a gyerekek a Leonardo által megálmodott szárnyakat is kipróbálhatják egy siklópályán. A Leonardo által megálmodott szerkezeteket bemutató tárlaton megismerhetjük Leonardo dolgozószobáját, és a reneszánsz kort is.

A kiállítás ingyenesen látogatható október 19-ig. Regisztráció és előjelentkezés nem szükséges.

További információért kattintson ide: www. europark.hu 

Forrás, fotó:
EuroPark

Természetes fegyverek a szúnyogok ellen

A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.

A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka

„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.

Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is

A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.

Kültéri medence karbantartása és tisztítása

Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.

Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell

A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.