Zivatar, felhőszakadás, hőség is várható hétfőn
- Dátum: 2014.08.10., 20:56
Tizennégy megyére és Budapestre a heves zivatarok és a felhőszakadás, másutt a hőség miatt adott ki figyelmeztetéseket hétfőre a meteorológiai szolgálat.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott figyelmeztetésében azt írta: hétfőn délután, este északnyugat felől hidegfront érkezik. A fronthoz várhatóan megerősödő, illetve zápor, zivatar esetén viharossá fokozódó szél társul. A front kora délután éri el a Kisalföldet, majd este Nagykanizsa-Komárom vonalát, ezt követően veszít erejéből a szél. Leginkább a Dunántúl nyugati és északi részén, majd késő este inkább az északkeleti országrészben valószínű elszórtan zivatar. Az északnyugaton kialakuló zivatarokat egy-egy helyen 80 kilométer/óránál is erősebb szél, továbbá felhőszakadás, jégeső is kísérheti.
A meteorológiai szolgálat veszélyjelzése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyére, valamint Budapestre a várható heves zivatarok és a felhőszakadás miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezeken a területeken olyan heves zivatarokra kell készülni, amelyeket károkozó szél, illetve jégeső kísérhet. Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több csapadék hullhat.

Emellett az ország délkeleti felén több helyen is 25 Celsius-fok körül alakul a napi középhőmérséklet. A várható hőség miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Az előrejelzés szerint hétfőn a legalacsonyabb hőmérséklet 15-21 fok, a legmagasabb 27-34 fok között valószínű, északnyugaton lesz a hűvösebb. A következő napokban folytatódik a változékony idő. Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzése szerint sok napsütésre és 34 Celsius-fokos melegre, de heves zivatarra, jégesőre, felhőszakadásra is számítani kell.
A hét végére mérséklődik a nappali felmelegedés, néhol maximum 20 fokig emelkedik majd a hőmérséklet.
Forrás, fotó:
MTI
Természetes fegyverek a szúnyogok ellen
A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.
A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka
„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.
Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is
A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.
Kültéri medence karbantartása és tisztítása
Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.
Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell
A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.