Menü

Jakabos Zsuzsa: „Egy fél órával életet menthetsz”

  • Dátum: 2014.06.22., 21:32

Közel 13 ezer fiatal nyújtotta karját a 8. alkalommal megrendezett Országos Felsőoktatási Véradóversenyen, amelynek arca idén Jakabos Zsuzsa volt. A gyönyörű olimpikon kor- és sporttársait is arra biztatta, hogy vegyenek részt a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat kezdeményezésén, amely június 14-én, a Véradók Világnapján zárult.

A fiatalokban rejlő versenyszellemet kötötte össze a segítségnyújtás lehetőségével az Országos Felsőoktatási Véradóverseny. A Magyar Vöröskereszt és a Media Markt szeptember óta tartó  országos vetélkedőjére összesen 38 egyetem és főiskola nevezett, amelyek közül a június 14-i záróünnepségen három győztest hirdettek. Így a nappali tagozatos hallgatók létszámához képest legtöbb tanulót mozgósító intézmények közül a Szegedi Tudományegyetem, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, és a nyíregyházi Szent Atanáz Hittudományi Főiskola került a legjobbak közé.

Jakabos Zsuzsa Európa-bajnok, olimpikon úszónő büszke arra, hogy ő is hozzájárulhatott a kezdeményezés sikeréhez.

“Úgy gondolom, hogy vért adni olyan társadalmi felelősségvállalási forma, amelyet mindenki megtehet, ha egészségesnek érzi magát. Nekünk csak fél óra, de másoknak az életet jelentheti. Külön megtiszteltetés számomra, hogy az ismertségem által szélesebb réteghez is eljuttathattam a verseny hírtét. Örülök, hogy képviselhettem ezt az ügyet és, hogy ilyen sokan csatlakoztak. A családom pedig kifejezetten büszke rám, hogy egy ilyen fontos ügy mellé álltam” – mondta a világklasszis úszó.

Sokan gondolkodnak Jakabos Zsuzsához hasonlóan, a verseny fő támogatója, a legokosabb megoldásokat kínáló elektronikai áruházlánc is szívügyének tekinti a véradást: „Két okból is szívesen csatlakoztunk a versenyhez. Egyrészt egy olyan programot támogattunk, amelynek hasznossága megkérdőjelezhetetlen, másrészt olyanokat díjaztunk, akik példát mutattak emberségből, odaadásból” – fogalmazott az ügyvezető igazgató, Német Csongor, akitől a korosztályában is igazi példaképnek számító Zsuzsa vette át a szót. 

„Szerintem nagyon jó ötlet, hogy a fiatalokban rejlő versenyszellemet használja ösztönzésül a Vöröskereszt, és ebben az esetben kiemelten igaz, hogy sokkal többet számít a részvétel, mint maga a győzelem. Éppen ezért csak gratulálni tudok minden résztvevőnek. Ráadásul a kezdeményezés nagy előnye az is, hogy az egyetemi és főiskolai közösségek erejére épít, így aki esetleg fél egyedül vért adni, a barátaival együtt már könnyebben kötélnek áll” – mondta el Jakabos Zsuzsa, aki nem tudott részt venni az átadón, ezért a barcelonai versenyről üzent a véradóknak.

A fent említett két jellemvonás kétségkívül nem hiányzik Rozsonits Tamásból sem, aki a kampány civil arca volt.  Tamás 18 éves kora óta rendszeres véradó, eddig  több mint 20 alkalommal segített már. A verseny szeptemberben újra kezdődik, de a diákoknak nyáron is lesz lehetőségük véradásra a nagyobb fesztiválokon és rendezvényeken.

A nyertes intézmények az Országos Vérellátó Szolgálat jóvoltából pénzdíjazást kaptak, a második és harmadik helyezést elérteknek pedig a Media Markt az iskola életét megkönnyítő nyereményeket kínált fel.

Forrás, fotó:
redlemon.hu

Természetes fegyverek a szúnyogok ellen

A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.

A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka

„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.

Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is

A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.

Kültéri medence karbantartása és tisztítása

Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.

Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell

A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.