Menü

Újra indul a K&H gyógyvarázs pályázat - ismét műszereket igényelhetnek a magyar gyermek-egészségügyi intézmények

  • Dátum: 2014.04.03., 15:00

A K&H Csoport ismét meghirdeti K&H gyógyvarázs országos pályázatát, amelynek keretében a hazánkban működő gyermek-egészségügyi intézmények működésükhöz szükséges műszereket igényelhetnek,   maximum 4 millió forint értékben. Az idei év fókuszterülete a gyermeksürgősségi ellátás, ezek a pályázatok 2014-ben kiemelt figyelemben részesülnek. A 11. alkalommal meghirdetett program az elmúlt években összesen 134 kórház és 136 mentőállomás munkáját segítette összesen 492 millió forint értékű eszközökkel.

„A K&H társadalmi felelősségvállalási politikájában kiemelt helyet foglal el az egészségügy, ezen belül is a gyermekek gyógyításának támogatása. 2004-ben azzal a céllal indítottuk útra K&H gyógyvarázs pályázatunkat, hogy műszerekkel segítsük a magyar gyermek-egészségügyi intézményeket. A K&H gyógyvarázs fennállása alatt eddig 134 kórház és 136 mentőállomás részesült összesen 492 millió forint támogatásban. Nagy örömünkre szolgál, hogy az ország számos pontján tudjuk segíteni az orvosok munkáját, akik így modern berendezések használatával hozhatják meg okos döntéseiket” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A 2014-es pályázati évben ismét az OEP által finanszírozott gyermek-egészségügyi intézmények és mentőállomások jelentkezhetnek gyermekgyógyászati, mentési eszközökért, felszerelésekért és berendezésekért, intézményenként maximum bruttó 4 millió forint értékben. Az országos tender nyertesei összesen 20 millió forint értékű műszerekre pályázhatnak. Az idei évben a gyermeksürgősségi ellátást nyújtó intézmények részesülnek kiemelt, de nem kizárólagos figyelemben az elbírálás során.

„A gyermeksürgősségi ellátás egy viszonylag új, fejlődő ága a medicinának” – mondta el Krivácsy Péter, az Országos Mentőszolgálat vezető gyermekgyógyásza. „Célja, hogy a súlyos állapotú gyerekek mihamarabb hatásos ellátáshoz és korrekt diagnózishoz jussanak, illetve annak megelőzése, hogy a kicsik feleslegesen hosszú napokat a kórházban feküdjenek. A korszerű műszerek és berendezések nagyban segítik a sürgősségi eseteket ellátó szakemberek munkáját, hogy minden gyermek megfelelő kezelésben részesüljön.”

 „A K&H gyógyvarázs egy komplett támogatási rendszerré bővült az elmúlt évek során” – fejtette ki Horváth Magyary Nóra. „Az országos pályázat nyertesein kívül dolgozóink, ügyfeleink és partnereink felajánlásának köszönhetően a pályázati év során több alkalommal is kiosztunk kisebb értékű műszeradományokat, amelynek kedvezményezettjeit az országos pályázatra jelentkezők közül választjuk ki. A 2013-as pályázati évben így 25 intézmény működését tudtuk a támogatni, összesen 40,5 millió forint értékben.”

A K&H Csoport 2014-től kiemelt figyelmet fordít Magyarország leghátrányosabb helyzetű kistérségeire, hogy a leginkább rászoruló intézmények is megfelelő eszközparkkal rendelkezhessenek, és így az ország leghátrányosabb helyzetű településein élő gyermekek is korszerű ellátásban részesülhessenek. E törekvés jegyében a 2014-es pályázati évben az egyéb források odaítélésénél külön elbírálás alá esnek a 311/2007. (XI.17.) kormányrendelet alapján meghatározott leghátrányosabb helyzetű kistérségek területén működő gyermek-egészségügyi intézmények által benyújtott pályázatok.

A részletes pályázati kiírás és a hozzá kapcsolódó dokumentumok a következő linken érhetők el:

https://www.kh.hu/publish/kh/hu/khcsoport/gyermekegeszsegugy.html

Illetve elektronikus levél formájában is bekérhetők a khgyogyvarazs@well.hu e-mail címről. 

Forrás, fotó:
Well PR

Természetes fegyverek a szúnyogok ellen

A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.

A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka

„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.

Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is

A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.

Kültéri medence karbantartása és tisztítása

Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.

Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell

A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.