Egy tökéletes szimbólum- A yin/yang
- Dátum: 2014.03.03., 14:33
- energia, kínai szimbólum, körforgás, változás, yin és yang
A kínai yin/yang szimbólum arra a gondolatra épül, mely szerint minden földi dolognak kétféle megjelenése, kétféle energiája van. E szerint tehát a polaritás világában élünk, egységből jöttünk a kettősségbe.
De mit is jelképez a körben lévő kétféle vízcseppforma a yin/yang szimbolikában? A fehér és a fekete szín az ellentétet fejezi ki, de egyben utal arra, hogy egyik sem létezik a másik nélkül, és mindkét energia egyben a másik hiányát mutatja. Ráadásul a sötétszínben van egy világos pont, és a világos részben is van sötét pont, ami pedig a változást szimbolizálja, a folyamatos átalakulás lehetőségét.
Ha a nemekre vonatkoztatjuk, akkor a yin energia a női, Földanya minőségét képviseli, a yang pedig a férfi, az Égi Atya energiáját. Bár a kettősség, a polaritás ebben is megjelenik, mégsem sem választja szét a szimbólum vegytisztán a kétoldalt, hanem azt fejezi ki, hogy egyik energia sem létezhet a másik nélkül, mindegyik léte egyben feltételezi a másik létezését is. Ez olyan, mint hogy nappal nélkül nincs éjszaka, és a születés feltételezi a halált, hiszen önmagában egyiknek sem lenne értelme.
A másik fontos üzenete a yin és yang szimbólumnak az a változás bizonyossága. A vízcseppformákban ellentétes színű pont elkezd növekedni, kiterjed majd újra és újra megismétlődik ez a körforgás. És minden változásnak van egy természetes ritmusa, egy úgy nevezett időszerűsége.
A yin-yang szimbólum tökéletessége abban rejlik, hogy szavak nélkül képes dinamikus folyamatokat leírni, és minden eleme képes megmutatni, vagy legalábbis illusztrálni a világ alap összefüggéseit, és az örök körforgás logikáját.
Fotó:
pixabay.com
Miről szól a düh valójában? Az elrejtett sebezhetőség kérdése

A düh érzését gyakran félelmetes, sőt ijesztő emócióként tartjuk számon, ami összemosódik a haraggal és a feszültséggel. Azonban mit jelent ez a belső jelenség? Hogyan kapcsolódik a sebezhetőséghez vagy éppen az önvédelemhez, és hol húzódik a határ felindultság és az agresszió között?
Miért ragaszkodunk a megszokotthoz, ha nem is éri meg? A mentális horgonyzás jelensége

Bizonyára találkoztunk már hamisnak érződő kedvezményekkel vagy félrevezető akciókkal a mindennapjaink során, csak nem tudtuk, hogy ennek az effektusnak neve is van: a mentális horgonyzás, azaz az anchoring effect. A jelenség a viselkedési torzítások egyike, mellyel a közgazdaságtan és a pszichológia területe is folyamatosan foglalkozik.
Ne tiltsd, tanítsd

Sokan úgy gondolják, hogy a gyerekek egészséges fejlődésének kulcsa az édességek teljes tiltása. Azonban a szakemberek egyre inkább arra figyelmeztetnek, hogy a tiltás nem feltétlenül vezet jobb eredményhez – sőt, sokszor éppen az ellenkező hatást váltja ki.
Kötődési típusok bemutatása

A kötődés kérdése évszázadok óta foglalkoztatja az embereket, hiszen alapvető szerepet játszik személyes jólétünkben, kapcsolati mintázatainkban és társas életünkben. A pszichológiában a kötődési stílusok befolyásolják, hogyan érezzük, viselkedésünket és reagálunk másokkal való kapcsolatainkban. A különböző kötődési típusok egymással való kölcsönhatása jelentős hatással lehet párkapcsolataink sikerességére és dinamikájára.
Hipermnézia – amikor nincs olyan, hogy elfelejted

Talán már mindenki járt úgy, hogy elfelejtett valamit, mert esetleg sok más dolga volt. A hipermnéziások nem tudnak felejteni még akkor sem, ha szeretnének.