„Me-time” mini szokások – 10 perces énidő, ami csodákra képes

Amikor gyerek voltam, mindig csodálkoztam, hogy anyukám miért vonul el néha egy csésze teával a teraszra, és miért mondja azt: „Most egy kicsit magamban szeretnék lenni.” Akkor nem értettem, ma már nagyon is tudom, miről beszélt. A mindennapok rohanásában olyan könnyen elfelejtjük, hogy mi is emberek vagyunk, nem csak feladatokat teljesítő gépek. Pedig néha elég 10 perc énidő, és mintha újraindítanánk a lelkünket.

Az énidő a szabadidő olyan része, amikor egyedül vagyunk, és olyan tevékenységeket végzünk, amelyeket mi magunk szeretnénk, függetlenül másoktól. A privát időnek is nevezett fogalom a regenerálódáshoz és a mentális egészség megőrzéséhez fontos, és lehetőséget ad a kikapcsolódásra és a feltöltődésre.

Nekem a kávézás az egyik kedvenc kedvenc rituálém, de lehet ez tea is. Nem is a koffein vagy a hatóanyagok miatt, hanem maga a szertartás számít. Amikor leülök egy gőzölgő csészével, érzem a melegét a kezemben, belélegzem az illatát, és hirtelen lelassul minden. Ez a tíz perc nemcsak a testet, hanem a gondolatokat is megnyugtatja.

A légzőgyakorlatok is hatalmas erőt adnak. Eleinte furcsa volt, hogy pusztán a levegővételre figyeljek, de hamar rájöttem: ez egy gyors visszatérés önmagamhoz. Néhány mély, tudatos légzés, és máris kevésbé tűnnek nyomasztónak a teendők. Mintha kitisztulna a fejem, és új erővel folytathatnám a napot.

Különösen akkor jó ez, ha stresszes vagyok, egy szereplésre, előadásra készülök vagy egyszerűen csak jólesne a lazítás, lassítás.

A naplóírás számomra a „belső rendrakás”. Nem kell szépnek, kereknek lennie a mondatoknak – csak leírom, ami éppen bennem van. Néha csak három szó, máskor egész oldalak. Ez a tíz perc segít abban, hogy kiadjam magamból a feszültséget, és jobban értsem, mi zajlik bennem.

Meg persze ott van a mozgás. Nem kell nagy edzésre gondolni, sokszor elég néhány nyújtás. Kinyújtani a karokat, lazítani a hátat, körözni a vállakkal. A testem mindig meghálálja, és közben a lelkem is könnyebb lesz.

A futásra esküszöm, de nyilván nincs erre mindig idő, egy kis átmozgatásra viszont kell, hogy jusson minden nap.

Miért kell énidő egyáltalán?

Az emberek többsége nem szán időt arra, hogy magával foglalkozzon, s azzal, ami valóban kikapcsolja őt, ami nem feltétlenül hasznos.

Mindig találhatunk kifogást arra, hogy miért nem szánunk időt olyan dolgokra, amelyeket valóban szeretünk, ami fizikailag, agyilag vagy lelkileg kikapcsol és feltölt, akkor is, ha ez semmittevésnek tűnik. Fontos a kötelesség, el kell végezni a házimunkát, határidőre meg kell lennie a munkahelyi feladatoknak, foglalkozni kell a gyerekünkkel, a szüleinkkel, s ott a háztartás is. Eleget kell tenni sok elvárásnak.

Azonban, ha nem szánunk időt önmagunkra, egy idő után testünk vagy agyunk vagy lelkünk vagy mindhárom kimerül, lemerül. Fizikai és pszichés betegségek jelenhetnek meg, nehezebben bírjuk a feszültségeket, ingerültebbek leszünk, hamarabb elfáradunk. Lehet, hogy ez az állapot csak évtizedek után jön elő és egész fiatalkorunkat „végigpöröghetjük” anélkül, hogy észrevennénk, hogy saját magunkra nem szántunk időt.

Azt hiszem, az énidő titka abban rejlik, hogy nem kell hozzá órákig tartó program. Elég tíz perc, amikor igazán jelen vagyunk – magunknak. Ezek a mini szokások segítenek abban, hogy ne csak túléljük a napokat, hanem közben valóban érezzük is őket.