A hirdetés figyelne minket
- Dátum: 2013.09.02., 14:08
Forradalmasíthatja a reklámpiacot a Google vállalatóriás legújabb ötlete, amely megfigyelné a felhasználót, abból a célból, hogy a korábbinál pontosabban célzott hirdetést tudjon neki közvetíteni.

A hirdetések, elsősorban az online hirdetések hatékonyságát szeretné növelni a Google. Minden internetező rengeteg reklámot kap, akadnak közöttük célzottak is, azonban azt, hogy a felhasználó ezeket valóban megnézte, nagyon nehéz mérni. Azt pedig lehetetlen, hogy milyen hatással volt rá az adott hirdetés. Legalábbis eddig.
Az ötlet ugyanis felváltaná a kattintás alapú számolást, és egy szenzor segítségével a tekintetünket figyelné. Pontosabban azt, hogy ránézünk-e az adott hirdetésre, mennyi ideig figyelünk rá, és akár azt is, hogy a pupillánk mozgása alapján a reklám milyen hatást, érzelmet vált ki belőlünk. A tekintetkövetés – amelyet a Google speciális szemüvegéhez kapcsolódna - igazából nem újdonság, de a reklámpiac még nem használta. Ha elterjed, az forradalmi változást jelenthet. Nyilvánvaló, hogy pontosabb célzással jóval hatékonyabban lehetne reklámozni, ami a hirdetési felületek, csatornák értékét is növelné.
Természetesen a mért adatok begyűjtésével és értelmezésével a felhasználók még jobban kiismerhetőek lennének. A technika persze számos személyiségi jogi problémát felvet, azonban ezek kivédésével (elhárításával) hosszabb távon a multiknak nem szokott problémája lenni. Azt mondják majd, az adatok biztonságban vannak, de ennek igazságtartalma igazából ellenőrizhetetlen.
Fotó:
pixabay.com
Természetes fegyverek a szúnyogok ellen
A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.
A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka
„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.
Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is
A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.
Kültéri medence karbantartása és tisztítása
Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.
Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell
A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.