Menü

Nyár vége, itt az ideje, hogy bőrünket is szabadságra küldjük!

  • Dátum: 2013.08.30., 10:37

Sokszor és sokféleképpen tárgyalt abszolút nyári téma a napozás veszélyei és a leégés hatásai. Nyár végén is érdemes még hangsúlyozni, hogy a leégések növelik a későbbi bőr elváltozások, és megbetegedések kockázatát.

A fiatal szervezet ugyan hihetetlen regenerációkra képes, mégis bőrünk megőrzi minden leégés nyomait, így már gyerekeknél fontos a megelőzés, és az óvatosság.

Bár itthon vége a nyári szezonnak, ilyenkor sokan igyekszenek megőrizni barnaságukat például szolárium segítségével. Fontos lenne, hogy pihentessük bőrünket. A hidratáció is elengedhetetlen, hiszen a napozás során bőrünk kiszárad, sejtjeink vizet vesztenek. Ezek pótlása fontos bőrünk szépségének és egészségének megőrzése érdekében.

Azoknak pedig, akik az utószezonra tervezik nyaralásukat melegebb éghajlatú országokba, egy fontos tippet szeretnénk figyelmükbe ajánlani a napozással kapcsolatban. A különböző kozmetikai szerek még inkább fokozhatják a káros sugarak hatását. Abszolút nem ajánlott sminkben napozni, a rúzs és az alapozó használatát kerüljük ilyenkor! Azt kevesen tudják, hogy a parfüm használata is kerülendő, mivel napozás következtében visszafordíthatatlan elváltozásokat okoz a bőrön (például barnás foltokat).

Talán sokadszorra hangsúlyozzuk, de fontos megelőzési lépés lehet, ha felkeresve bőrgyógyászunkat, tájékozódunk bőrtípusunkról, bőrünk és anyajegyeink állapotáról. 

Fotó:
sxc.hu

Sport és fogpótlás – miért számít a rágás ereje a teljesítményben?

Az aktív életmód alapja a tudatos táplálkozás. Sokan gondolják, hogy ez kizárólag a bevitt fehérje- és vitaminszinten múlik, pedig legalább ilyen fontos a rágás minősége. Ha hiányzik néhány fog, egyre több ételféleségtől kényszerülünk megválni, így beszűkül az étrendünk, és kevesebb hasznos tápanyaghoz jut a szervezet. Hosszú távon ez az energiaszintünkre, a teljesítményünkre és a közérzetünkre is rányomja a bélyegét. A modern fogpótlások azonban segítenek visszaadni a táplálkozás és a mozgás szabadságát.

Tinktúrákkal az egészségért

Akik a természetes és alternatív gyógymódokat kedvelik, tudják, hogy tinktúrákkal sokat tehetünk az egészségért. Mi az a tinktúra, hogyan készül és mi mindenre jó? Erről írunk most!

Egészséges hát ülőmunka mellett

Akár dolgozunk, akár játszunk, a napunk nagy részét ülve töltjük – és sokan nem is sejtik, hogy ezzel mennyire megterhelik a gerincüket. A rosszul megválasztott szék, a helytelen testtartás és a mozgáshiány hosszú távon hát-, nyak- és derékfájáshoz vezethet. Egy ergonomikus szék azonban nemcsak kényelmet, hanem egészséget is adhat, hiszen támogatja a test természetes tartását és tehermentesíti a gerincet.

Hogyan feküdjünk, hogy jól aludjunk?

Nem mindegy, hogy milyen pózban alszunk? Úgy tűnik, nem. Ideális esetben napi 8 órát töltünk alvással minden éjszaka, ami nagyjából azt jelenti, hogy az életünk harmadát csak ez az állapot tölti ki.

A kettlebelles edzés előnyei

A kettlebell egy különleges gömb alakú súlyzó, amellyel hatékonyan átmozgatható az egész test. Otthon is kiválóan használható, miközben segíti a zsírégetést, erősíti a mélyizmokat, és javítja az egyensúlyt. Rövid, de intenzív edzéseivel gyorsan formába hozhatjuk magunkat.