Mánia, vagy szórakozás?
- Dátum: 2013.08.24., 18:22
A fogyasztói társadalom szerves részeként valahol mindannyian vásárlási mániásak vagyunk, de már akad közöttünk egy olyan, nem elhanyagolható létszámú réteg, amely átlépte az egészségesnek mondott szintet.
A vásárlási mánia belénk van kódolva, hiszen valaminek a megszerzése, birtokba vétele örömöt, boldogságot okoz. A vásárlási mániát, mint betegséget már több mint kétszáz éve leírták, a jelenség a 20. században fokozódott, a mai kor embere pedig hatványozottan ki van téve a veszélynek.

A pszichológusok akkor beszélnek betegségről, függőségről, ha a vásárlást arra használjuk, hogy segítségével megszabaduljunk a mindennapi gondoktól, feszültségektől. A pénz elköltése könnyebbséget, boldogságot okoz, de épp úgy, mint a többi függőség esetében, ez az öröm csak látszati. A szenvedély ráadásul, mint a drog, vagy az alkohol, negatívan érinti emberei kapcsolatainkat, elszigetelődést okoz. Nem beszélve az anyagiakat érintő kellemetlen következményektől. A kényszeres vásárló nem is igazán figyeli, mit vesz, hiszen neki csak maga a vásárlási aktus (és az előzetes tervezés) okoz örömet. Maga a termék annyira már nem is érdekes.
A televízió, majd az internet megjelenésével egyre szélesebb társadalmi rétegek kerültek veszélybe. Nap, mint nap ki vagyunk téve a reklámok bombázásának, ember legyen a talpán, aki képes megőrizni hidegvérét és megfontoltságát az üzletekben. Igazából teljesen ez nem is lehetséges, hiszen bevásárláskor, valamilyen szinten, önjáró robotként (rengeteg dologról hisszük el azt, hogy szükségünk van rá) működünk, azonban az említett határ átlépését kis odafigyeléssel meg lehet akadályozni. A környezetnek természetesen ebben is óriási szerepe van.
Fotó:
pixabay.com
Természetes fegyverek a szúnyogok ellen
A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.
A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka
„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.
Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is
A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.
Kültéri medence karbantartása és tisztítása
Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.
Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell
A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.