Elárasztják a kórházakat a K&H gyógyvarázs mesedoktorai
- Dátum: 2013.08.10., 10:44
Szeptembertől új időpontokkal és helyszínekkel bővül K&H gyógyvarázs meseolvasó programja.
A K&H gyógyvarázs mesedoktorok programjának augusztusi-szeptemberi helyszínei és időpontjai néhány óra alatt megteltek. 24 óra alatt 5 500 önkéntes regisztrált, hogy mesét szeretne olvasni a beteg gyerekek számára. A folytatásra további intézmények bevonásával és még több időponttal készül a K&H.
Nem várt sikerrel zárult a K&H gyógyvarázs mesedoktorok önkéntes meseolvasó programjának első hete. Az indulástól számított 24 óra alatt több mint 5 500-an regisztráltak a honlapon, a péntek délre ez a szám 7 300 főre nőtt. A budapesti időpontok néhány óra alatt elfogytak, de a vidéki helyszínekre is csupán egy-egy szabad időpontot lehet már elvétve találni.

„Számunkra is meglepő és egyben megható a nagy érdeklődés és a program robbanásszerű sikere.” – mondta Kónya Andrea, a K&H Csoport szenior kommunikációs referense. „Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani annak a több mint hétezer embernek, aki eddig regisztrált a honlapon. Egyúttal pedig elnézést kérünk azoktól, akik már nem tudtak a program e szakaszában időpontot foglalni!”
A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program keretében jelenleg szeptember közepéig lehetett meseolvasó időpontot foglalni, 24 gyermek-egészségügyi intézménybe. A szervezők most azon dolgoznak, hogy szeptembertől az eddiginél több intézménybe, és több időpontra tudjanak majd jelentkezni az önkéntesek.
„A mesedoktorok program - összhangban a K&H gyógyvarázs pályázati évével - 2014 márciusáig folytatódni fog, így minden lelkes jelentkezőnek lesz alkalma a meseolvasásra.” – tette hozzá Kónya Andrea. „A meseolvasókat kérjük, hogy szeptember elején látogassanak vissza az oldalra, mert akkor töltjük fel az új intézményeket és időpontokat”
A K&H gyógyvarázs várja olyan kórházak, gyermek-egészségügyi intézmények jelentkezését is, akik szeretnének csatlakozni a programhoz, és az intézményükben fekvő beteg gyerekek életébe ezúton is némi vidámságot csempésznének.
Forrás:
WELL PR Ügynökség
Fotó:
khgyógyvarázs.hu
Természetes fegyverek a szúnyogok ellen
A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.
A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka
„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.
Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is
A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.
Kültéri medence karbantartása és tisztítása
Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.
Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell
A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.