Menü

Egészséges életmód – a káros hatások elkerülése: az alkohol

  • Dátum: 2013.08.08., 16:37

Az alkohol egyike az emberiség által leggyakrabban használt drogoknak. Az alkoholfogyasztás szokása a civilizáció kezdetei óta szinte minden kultúrában megtalálható. Ami biztos, a mértékkel fogyasztott alkoholnak vannak jótékony hatásai is, de gátlástalan fogyasztása súlyos szervi károsodásokhoz vezethet.

Tudósok szerint már a kőkorszaki emberiség is fogyasztott alkoholos italokat. Egy ie. 3500-ből származó egyiptomi papirusz arról tanúskodik, hogy akkoriban már ismerték a sörfőzdék intézményét. A bor fogyasztása nagy népszerűségnek örvendett a görög és a római társadalomban is, a középkorban pedig a kolostorokban szolgáló szerzetesek kifejezetten értettek a szőlőműveléshez, borászathoz.

Amelyik kultúrában jelen van az alkohol, ott a velejáró problémák is előbb – utóbb felszínre kerülnek. Ezek a problémák a történelem folyamán számos társadalmat késztetett arra, hogy korlátozza vagy betiltsa az alkoholtartalmú italok fogyasztását. Az USA-ban például 1933-ban zárult le az alkoholtilalom, de a program főként a törvények betarthatatlansága, a korrupció és leginkább a nép támogatásának hiánya miatt nem vezetett eredményre.

Kis mennyiségű, jó minőségű alkoholos ital fogyasztása tapasztalhatjuk annak egészségünkre gyakorolt pozitív, emésztést segítő, étvágyjavító, nyugtató hatását. Az érelmeszesedés megelőzésében is szerepet játszik. A vörösbor magasabb vastartalma a vérképzésre is fontos jótékony hatást gyakorol, ami jó hír a vérszegényeknek. Képes kitágítani a bőrben elhelyezkedő hajszálereket, csökkentve a ezáltal testhőmérsékletet, és jó hatással étvágyra.

A rövid távú negatív hatásai kellően nagy fogyasztás esetén viszonylag hamar jelentkeznek. Az alkohol felszívódása a gyomorban megkezdődik, nagy része a vékonybél falain keresztül kerül a vérbe, majd a vérárammal a májba szállítódnak. Ha egyszerre nagyobb mennyiség kerül a szervezetbe, a máj nem képes az összeset lebontani, ezért bizonyos mennyiség a vérben marad. Elsősorban ez okozza a „részegséget”. A vérbe kerülve az alkohol minden szervünkhöz eljut, így a központi idegrendszerbe is, ahol az alkohol megváltoztatja az idegsejtek közötti kommunikációt és maguknak az idegsejteknek a működését is lassítja, így gyengítve különböző érzékeinket, lassítva és koordinálatlanná téve a mozgásunkat. Nagy dózis esetén a légzés is koordinálatlanná válhat, akár le is állhat. A pontos közvetlen hatást egyébként nagyon sok körülmény befolyásolja, ami elsősorban az egyéni szervezet állapotától függ. Fontos nők szervezete érzékenyebb az alkoholbevitelre. Ennek egyik oka, hogy a nők alapvetően alacsonyabbak, kisebb tömegűek, sejtjeik víztartalma alacsonyabb, így a nőknél a véralkohol-koncentráció gyorsabban megnő, valamint a női szervezetben a méregtelenítés is lassabban zajlik.

A legnagyobb problémát a rendszeres nagy mennyiségű (rossz minőségű) alkoholfogyasztás jelenti, amely hozzászokáshoz és függőséghez vezet. Károsítja a májat, az idegrendszert, szívet, gyomor-bélrendszert stb. Bizonyított, hogy az alkoholizálás a gége-, szájüreg-, garat-, nyelőcső- , valamint a leggyakoribb típus, a májrák. Az italozás és dohányzás együttesen a szájüregi és nyelvrák kialakulásának kockázatát 15-szörösére, a nyelőcsőrákét 25-szörösére növeli, a nőknél pedig fokozza az emlőrák gyakoriságát. A szeszes italok a nyálkahártyákat (garat, szájüreg, nyelőcső, gyomor, bél) irritálva érzékenyebbé a dohányzásból származó anyagok rákkeltő hatása iránt. Károsíthatja a hasnyálmirigyet is, amelyre súlyos fájdalommal kísért gyulladásos elváltozások utalnak, de keringési panaszokat is okozhat, főleg a szívműködésre van hatással (szívelégtelenség, szívritmuszavar, hipertónia). Az elvonási tünetek általában fokozott idegállapottal, görcsöléssel, remegéssel, vagy akár hallucinációkkal is járhatnak, de az elvonás akár halálba is torkollhat. Az alkohol közvetlen hatásai mellett károsító tényező a vele járó hiányos táplálkozás, a vitaminhiány, a rendszertelen, egészségtelen életmód.

Természetesen nem csak a szerveinkre van hatással hosszú távon az alkoholfogyasztás. A központi idegrendszerre gyakorolt hatása miatt kialakul a lelki függőség. A szervezet egy határon belül képes az alkohol jelenlétének megszűnése esetén visszaállítani az egyensúlyt, azonban ha az idegsejtek súlyosan károsodnak, az az idegsejtek számának nagyszámú csökkenéséhez vezet, és mivel ezek nem képesek regenerálódni, a folyamat elbutulással végződik.

Alkoholizmusról akkor beszélünk, ha az egyén napi alkoholfogyasztása 40 gramm tiszta alkoholnál magasabb, az már alkoholizmusnak minősül. Ha az elfogyasztott napi szeszes italok alkohol tartalma 40-80 g között van, mérsékelt, ha pedig 80 g-nál magasabb, az nagyfokú alkoholizmusnak minősül. Ez fizikailag és pszichikailag is tönkreteszi az embert, aminek eredményképpen az alkoholisták körében 5000-szer gyakoribb az öngyilkosságok száma. A folyamatos részegség vagy másnaposság a foglakoztatás elvesztésével járhat, mely anyagi problémákhoz és a lakóhely elvesztéséhez vezethet. Ez a magatartás érinti a környező családot, konfliktusokhoz és váláshoz vezet, illetve hozzájárul a családon belüli erőszakhoz. Az alkoholista elveszítheti környezete megbecsülését és tiszteletét.

Magyarországon minden tízedik ember alkoholproblémával küzd. Ez évente átlagosan 12 liter tiszta szeszt elfogyasztását jelenti. Évente több mint 8000 halálesetért közvetlenül az alkohol a felelős, és az alkoholfogyasztás az elmúlt tizenöt évben sokszorosára nőtt.

Mindezekből érzékelhetjük, hogy a túlzott alkoholfogyasztás, korunk egyik civilizációs betegsége, így ha valaki odafigyel az egészségére, érdemes mértéket tartania és elkerülni a szeszes italok túlzott fogyasztását!

Fotó:
pixabay.com

Természetes fegyverek a szúnyogok ellen

A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.

A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka

„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.

Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is

A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.

Kültéri medence karbantartása és tisztítása

Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.

Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell

A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.