Menü

Több alvás-kevesebb fájdalom

  • Dátum: 2013.07.01., 15:51

A hosszabb alvás hatásosabb lehet a fájdalomcsillapító gyógyszereknél – állítják amerikai kutatók. Teszteredményeik szerint 10 óra alvás – azaz két órával több az általában ajánlott nyolcórásnál – eredményesebben csillapítja a fájdalmat, mint a kodein.

A Henry Ford kórház orvosai négy éjszakán át vizsgálták kísérleti alanyaik alvásának hosszát, nappal pedig fájdalomküszöbüket. Aki 10 órát aludt, 25 másodperccel tovább tudta kezét forró felületen tartani, mint a legfeljebb 8 órányit alvó társa, de jobban tűrte a kínt azoknál is, akik – egy korábbi kísérlet során – 60 milligramm kodeint kaptak a “tűzpróba” előtt.

Az alvás és a fájdalomtűrés összefüggésére már korábbi tanulmányok szerzői is rámutattak. Norvég kutatók úgy találták, hogy az esetenként rosszul alvóknak kétszer alacsonyabb lehet a fájdalomküszöbük.

A The Daily Telegraph című brit lap mindehhez hozzáteszi, hogy a karácsony fokozottan fájdalomesélyes időszak, korábbi felmérések szerint ugyanis tíz emberből nyolcat ér kisebb baj. A leggyakoribb a megfázás miatti torokfájás, továbbá a jeges-havas úton történő elcsúszás miatti sérülés, de a pulykasütésnek is bőven van áldozata: minden hatodik szakácskodó megégeti a kezét.

Mindehhez jön az izgalom és idegeskedés miatti fejfájás, ráadásul még az ajándékok kicsomagolása is okozhat kínt: nem egy embernek vágta már meg ujját papír vagy csomagolószalag.

Forrás:
www.e-harmonia.hu

Fotó:
sxc.hu

Természetes fegyverek a szúnyogok ellen

A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.

A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka

„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.

Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is

A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.

Kültéri medence karbantartása és tisztítása

Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.

Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell

A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.