Menü

A bojtorján – tisztítja a vért

  • Dátum: 2013.06.13., 11:17

Az első pillantásra haszontalannak és értéktelennek tűnő növény sokféle bajra jó, és hatásait már az ókorban is ismerték. Például azt, hogy remek vértisztító és vizelethajtó.

A közönséges bojtorján az őszirózsafélék családjába tartozik. Európában és Ázsiában őshonos, a kontinensek mérsékeltövi területein. Az egész világon elterjed, néhány helyen zöldségként termesztik és főzeléket készítenek belőle, de ez viszonylag ritka felhasználás módja. Elsősorban a gyökerét használják fel szárított formában.

Már több ezer éve felfedezték, hogy a bojtorján vértisztító, vizelethajtó. Használta, használja a keleti és a nyugati orvostudomány, valamint a nép gyógyászat is. Méregtelenítő hatása miatt többek között lázat, kanyarót, mumpszot és reumát kezelnek a segítségével. Külsőleg is alkalmazható: az ízületi fájdalmak mellett bőrgyulladásokra, ekcémára, pattanásokra használják borogatásként. Olajokkal előállított kivonatai jók bőr és hajápolásra, például gátolják a hajhullást.

Szárított gyökeréből teát főznek. A kiszárított és felaprított gyökeret, két-három teáskanál kell körülbelül fél liter vízhez, 15 percig kell főzni, majd utána leszűrni. Nem szabad egyszerre meginni, legalább napi három adagra érdemes bontani ezt a mennyiséget.

Fogyókúrázóknak és cukorbetegeknek kiemelten ajánlják, hiszen segíti az emésztést, csökkenti az éhségérzetet, javítja a vércukoregyensúlyt és támogatja a bélflórát, ezáltal erősíti az immunrendszert.

Fotó:
www.gyurgyalog.hu

Sport és fogpótlás – miért számít a rágás ereje a teljesítményben?

Az aktív életmód alapja a tudatos táplálkozás. Sokan gondolják, hogy ez kizárólag a bevitt fehérje- és vitaminszinten múlik, pedig legalább ilyen fontos a rágás minősége. Ha hiányzik néhány fog, egyre több ételféleségtől kényszerülünk megválni, így beszűkül az étrendünk, és kevesebb hasznos tápanyaghoz jut a szervezet. Hosszú távon ez az energiaszintünkre, a teljesítményünkre és a közérzetünkre is rányomja a bélyegét. A modern fogpótlások azonban segítenek visszaadni a táplálkozás és a mozgás szabadságát.

Tinktúrákkal az egészségért

Akik a természetes és alternatív gyógymódokat kedvelik, tudják, hogy tinktúrákkal sokat tehetünk az egészségért. Mi az a tinktúra, hogyan készül és mi mindenre jó? Erről írunk most!

Egészséges hát ülőmunka mellett

Akár dolgozunk, akár játszunk, a napunk nagy részét ülve töltjük – és sokan nem is sejtik, hogy ezzel mennyire megterhelik a gerincüket. A rosszul megválasztott szék, a helytelen testtartás és a mozgáshiány hosszú távon hát-, nyak- és derékfájáshoz vezethet. Egy ergonomikus szék azonban nemcsak kényelmet, hanem egészséget is adhat, hiszen támogatja a test természetes tartását és tehermentesíti a gerincet.

Hogyan feküdjünk, hogy jól aludjunk?

Nem mindegy, hogy milyen pózban alszunk? Úgy tűnik, nem. Ideális esetben napi 8 órát töltünk alvással minden éjszaka, ami nagyjából azt jelenti, hogy az életünk harmadát csak ez az állapot tölti ki.

A kettlebelles edzés előnyei

A kettlebell egy különleges gömb alakú súlyzó, amellyel hatékonyan átmozgatható az egész test. Otthon is kiválóan használható, miközben segíti a zsírégetést, erősíti a mélyizmokat, és javítja az egyensúlyt. Rövid, de intenzív edzéseivel gyorsan formába hozhatjuk magunkat.