Hogyan űzzük el a hangyákat?
- Dátum: 2013.05.18., 22:26
Tavasszal a kertben, de a házban is az egyik legnagyobb gond a hangyák "térnyerése". Sokan - főleg ahol kisgyerek, vagy háziállat van - nem szeretik a különféle mérgeket használni. Ennek ellenére nem kell együtt élnünk a hangyákkal, elriasztásuknak számos hagyományos módja is van.
Nem zavarnak sok vizet, csupán mászkálnak itt-ott, és fogyasztanak ezt-azt kedvük szerint. Ha azonban te nem szeretnéd vendégül látni őket, ám a különböző vegyszerektől is távol tartanád magad, akkor próbáld ki a következőket:
Készíts sűrű cukoroldatot, márts bele szivacsdarabkákat, majd helyezd ezeket a hangyák vonulásának útjába. Mivel ezek az apróságok igencsak édesszájúak, nem fognak tudni lemondani a cukor élvezetéről - és a szivacstól sem tudnak majd megszabadulni.

Míg a cukrot imádják, addig a fokhagymától kirázza a hangyákat a hideg, ezért könnyen távol tarthatod őket a lakástól, ha azokba a lyukakba teszel egy kevés fokhagymát, ahonnan a leggyakrabban elő szoktak bújni. Hasonlóan irtóznak a zsályától is, ám ez legfőképpen a vöröshangyák esetében hatásos. Ha nem akarod, hogy a spájzban tanyázzanak, akkor tarts ott egy-két csokor frissen szedett zsályát.
A hangyák szaglása kitűnő, és utalják a fahéjat és a mentát is. A hangyák menetelésük közben szagnyomot hagynak, amelyek alapján visszatalálnak. A boly és környékének megszórása után - foghagymával, fahéjjal vagy mentával (pár napon keresztül, amíg a szagok megmaradnak) - a hangyák nem találnak vissza a bolyukhoz. Például a kettévágott fokhagyma gerezdet egy hétig ott hagyni ahol megjelennek, és egy évig sem látni őket!
Ha sem a zsálya, sem a fokhagyma nem tartja távol őket, akkor próbálkozz némi szódabikarbónával vagy sütőporral: szórj belőle minden olyan résbe vagy lyukba, ahol valaha is megjelentek a kis betolakodók. Hidd el, ezek után kétszer meggondolják majd, hogy hol vendégeskedjenek!
Fotó: sxc.hu
Természetes fegyverek a szúnyogok ellen
A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.
A szemforgatástól a nevetésig – a faviccek sikerének titka
„Hogy hívják azt a lovat, amelyik hason fekszik? – Hasonló.” Egyesek ilyenkor hangosan felnevetnek, mások a szemüket forgatják A faviccek különös helyet foglalnak el a humor világában – gyakran kiszámíthatóak, egyszerűek, mégis generációk óta újra és újra előkerülnek családi ebédeknél, munkahelyi beszélgetésekben vagy az interneten.
Nyugodt pihenés a forró éjszakákon is
A nyári kánikula nemcsak nappal, hanem éjszaka is megterhelheti a szervezetet. A túl meleg hálószoba és a nyugtalan alvás miatt sokan érzik magukat fáradtabbnak a nyári hónapokban. Néhány egyszerű szokás azonban segíthet abban, hogy a forró éjszakák ellenére is pihentetőbb legyen az alvás.
Kültéri medence karbantartása és tisztítása
Nálunk a kültéri medence nemcsak egy kerti kiegészítő, hanem a nyári családi élet központja. Három gyermekem van, akik egyszerűen imádják a vizet. Amint beköszönt a jó idő, szinte minden szabad percüket a medencében töltik. Éppen ezért számunkra különösen fontos, hogy a víz mindig tiszta, biztonságos és higiénikus legyen. Az évek során megtanultuk, hogy a medence karbantartása nem bonyolult feladat, de rendszerességet és odafigyelést igényel.
Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell
A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.